Üzlet

Ismét a várakozásokon felül teljesít a Google

2007. április 20., péntek 11:46 | Frissítve: 2007. április 20.

Ismét az elemzői várakozásokat felülmúló teljesítményről számolt be a Google. Úgy tűnik, a támadásban lévő Yahoo komoly lélektani hátrányból indul neki a második negyedévnek.

Folytatódik a Google-varázslat, nagyjából így lehet összefoglalni a néhány órája bejelentett első negyedéves eredményeket. A Google ebben az időszakban 3,66 milliárd dollár bevételre tett szert, ami az egy évvel korábbihoz képest 63 százalékos növekedést jelent.

Ha a reklámköltéseket nem számítjuk, a bevétel akkor is az elemzők várakozásain felüli, 2,53 milliárd dollár, és ez 66 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A nyereség is kiugróan magas volt a Google-nál az első negyedévben. A mostani egymilliárd dollár (részvényenként 3,18 dollár) éppen 69 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Hasonló tehát a helyzet, mint az előző negyedévben, mikor szintén egymilliárd körüli volt a cég profitja.

A Google negyedéves jelentését két nappal azután tette közzé, hogy a Yahoo is beszámolt az első három hónap eredményeiről. A rivális cég kiábrándító első negyedéves eredménye azt jelzi, hogy új hirdetési megoldásuk, a Panama rövid távon nem tudott komoly piaci részesedést elhappolni a Google elől.

Sőt, a Google most jelentett eredményei azt mutatják, hogy továbbra is képes a rivális Yahoo-tól piacot szerezni, így várhatóan az elemzők és a befektetők és sokkal kevésbé lesznek elnézőek az év hátralevő részében a Yahoo-val szemben.

Bookline

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.
hirdetés