További Üzlet cikkek
A GTS-Datanet 2009-ben 6 százalékkal tervezi növelni az árbevételét, mondta Pauer Pál, a 200 főt foglalkoztató GTS-Datanet ügyvezető igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón. A cég tavalyi árbevételének 11 százaléka 41 ezer lakossági ügyféltől származik, a cégcsoport azonban az üzleti ügyfelekre koncentrál, lakossági ügyfélkörét eladja, és erről már folynak az üzleti tárgyalások. A társaságnak a lakossági ügyfeleken kívül 12 ezer üzleti partnere is van.
A GTS a stratégiaváltáshoz igazodva a jövőben a nagykereskedelmi és üzleti szolgáltatások értékesítésére helyezi a hangsúlyt. Az idei növekedést elsősorban a cégcsoport vállalatai közötti együttműködés alapozza meg. A GTS-Datanet anyavállalata, a GTS Central Europe 2008 májusában került a Columbia Capital, M/C Venture Partners és Innova Capital vezette, magánbefektetői alapokból álló konzorcium tulajdonába. Az új tulajdonos célja, hogy a Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában jelen lévő GTS csoportot a régió vezető alternatív távközlési szolgáltatójává fejlessze.
Az ügyvezető szerint a tulajdonosok nem különálló cégekben, hanem csoportban gondolkodnak, és így is építik fel az irányítást. Az átalakítás másik jele, hogy három országban már vezetőt váltottak, a magyar leányvállalat élén is Pauer Pál már az új ügyvezető. A régiós menedzsment a leányvállatok új célcsoportjaként határozta meg a nagyvállalatokat, valamint a multinacionális cégek regionális kirendeltségeit. Ezen célcsoport igényeit szem előtt tartva a GTS csoport kiemelt fontosságot tulajdonít az országhatárokon átnyúló távközlési szolgáltatások fejlesztésének és értékesítésének.
A GTS-Datanet jogelődje 1993-ban üzleti távközlési szolgáltatóként indult Magyarországon. Az elmúlt években a nagykereskedelmi üzletág kiugró, évi 20 százalék körüli növekedést produkált, tavaly már az árbevétel közel fele a nagykereskedelmi szolgáltatások értékesítéséből származott. Az ügyvezető szerint a cég kiskereskedelmi üzleti portfolióján belül a legnépszerűbbek a közepes- és nagyvállalatok számára kínált adathálózati szolgáltatások: 2008-ban a GTS-Datanet üzleti bevételeinek 45 százaléka a 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalatoktól, 28 százaléka közepes-, 15 százaléka kisvállalkozásoktól, a fennmaradó 12 százalék pedig 10 főnél kisebb mikrovállalkozásoktól származott.
Pauer Pál elmondta azt is, hogy a GTS-Datanet az előző évhez hasonlóan, 2009-ben is 1,5-1,8 milliárd forintot fordít beruházásra a magyar piacon. Tavaly a cég 200 kilométerrel 2 200 kilométerre bővítette optikai gerinchálózatát, valamint jelentős kapacitásnövelést hajtott végre rajta negyedmilliárd forint értékben. Az ügyvezető elmondta, hogy kiemelt fontosságú a kibővített hálózat új generációs szolgáltatásokra való felkészítése, amelynek keretében a GTS-Datanet megkezdi, és az idei év végéig várhatóan be is fejezi az új generációs Ethernet hálózatának kiépítését.