
További Üzlet cikkek
Múlt hétvégén zajlott le Santa Clarában a Tiecon 2007 nevű technológiai konferencia, aminek a fókusza idén a vállalkozások és feltalálók új arcának bemutatása volt. Meg Whitmané, az Ebay elnök-vezérigazgatójáé volt a nyitóbeszéd, előadást tartott többek között a web 2.0 atyjaként tisztelt Tim O'Reilly, Alex Welch, a Photobucket alapítója, és Tero Ojanpera, a Nokia technikai igazgatója.
Aztán jött egy 13 éves indiai srác és úgy ahogy van, ellopta az egész show-t.
Anshul Samarnak ifjú kora ellenére saját cége van, az Elementeo, amit a barátaiból szervezett (a cég kereskedelmi alelnöke például Samar 11 éves húga). A cég első terméke egy szórakoztató-oktató kártyajáték, ami a periódusos rendszert ötvözi a Magic the Gatheringgel, és szimplán zseniális. A paklik egyes lapjai a kémiai elemeket reprezentálják némi fantasy körítéssel, és hogy melyik lap "üti" a másikat, azt a kémiai reakciók szabályai határozzák meg. Az oxigén például oxidálja a vasat, tehát a játékban az oxigén-kártya legyőzi a vas-kártyát, de persze sokkal bonyolultabb kombókat is össze lehet hozni.
Percek kérdése volt, hogy a közönség a csodagyerek helyett egy Steve Jobs-i karizmával előadó, összeszedett, világos üzleti tervvel, és zseniális ötletekkel rendelkező vállalkozót lásson a színpadon.
Az Elementeo már a konferencia alatt több száz előrendelést kapott a játékra, több cég élénken érdeklődik egy esetleges online verzió, és a matematikát, biológiát, és más tantárgyakat oktató változatok iránt. A cég, ami a California Association for the Gifted tehetségkutató alapítvány 500 dollárjából indult, ma befektetőket keres, és nyáron (miután a vezérkar befejezte a hetedik osztályt) kezdi meg az érdemi munkát.
"Nem fogjuk abbahagyni az iskolát akkor sem, ha meggazdagodunk az Elementeoból - legfeljebb kiadjuk majd bérbe a házi feladatok megírását" - jelentette ki nagy vigyorral az arcán a 13 éves Daniel Tan, a cég egyik alelnöke az újságíróknak. Ahshul tervei szerint százezer dolláros befektetéssel egymilliós forgalmat tudnának produkálni az első évükben.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Vélemény
A szégyen és a háború közül csak a szégyent választhatjuk
A megoldáshoz sem az ukránokat hibáztató cinikus demagógia, sem a végső győzelmüket haluzó morális korbácscsattogtatás nem visz közelebb.
február 28., 07:51
- Godmode
Wonder Womant a földdel tették egyenlővé
Semmilyen formában nem látjuk mostanában viszont a hősnőt.
február 28., 08:06
- Kultúr
Nyilvánosságra került a segélyhívásról készült felvétel, amit Gene Hackman holttestének megtalálásakor rögzítettek
A kétségbeesett telefonáló a könnyeivel küszködve beszélt a diszpécserrel.
február 28., 09:11
- Kultúr
Jesse Eisenberg: Elon Musk kijelentéseitől feláll a szőr a hátamon
Véleménye szerint Nemes Jeles László egy zseni.
február 28., 08:24
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Bajnokok Ligája
Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz
Az Arsenal 7–1-es gálával gyakorlatilag már a legjobb nyolc között.
tegnap, 22:54
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Futball
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Belföld
Péntektől végre megmutatkoznak a tavasz első jelei
Lassacskán alábbhagy az eső és jön a száraz, melegebb idő.
február 28., 05:56
- Futball
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Kultúr
Csalás és csalódás árnyékolja be az idei Oscar-gálát?
Akár történelem is születhet idén, de valószínűbb, hogy újra bejön a papírforma.
február 28., 05:58
- FOMO
Megható sorokkal, sosem látott képekkel búcsúzik Gene Hackmantől Hollywood
A színész 95 éves volt.
február 28., 06:02
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Kultúr
Szégyellte a gyengeségét, felmondott, és végigpofozta a kollégáit
Alfonzó erős akart lenni.
február 28., 05:59
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- FOMO
Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése
Az énekesnő egy interjúban osztotta meg véleményét a kormányfőről.
február 28., 06:11
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13