A Matáv 2003-ban 69,34 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 15,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 81,767 milliárd forintnál. A Matáv jegyzett tőkéje 2003 végén 104,281 milliárd forint volt, ugyanannyi mint egy évvel korábban. A saját tőke 516,144 milliárd forintról 560,11 milliárd forintra nőtt.
Racionalizált létszám
Közlemény szerint a vállalat 2004-ben tovább folytatja a létszám racionalizálást, s az év végére csoportszinten mintegy 400 fővel csökken az alkalmazottak száma a 2003. év végi 14 710-hez képest. A társaság a jelenlegi szabályozói környezetet figyelembe véve arra számít, hogy 2004-ben a csoport bevétele mintegy 600 milliárd forint lesz.
A csoport arra törekszik, hogy 2004 végére megállítsa a vezetékes vonalszám csökkenését, s a vonalak számát a 2003. év végi 2,83 millión tartsa. Az eredménykimutatás szerint a mobil szegmensből származó bevételek 2003-ban 254,14 milliárd forintot tettek ki, ami 9,3 százalékkal nagyobb a 2002. évi 232,61 milliárd forintnál.
3,8 millió westeles ügyfél
A közzétett adatok alapján 2003 végén a GSM penetráció 78,5 százalék volt Magyarországon, s a Westel 47,4 százalékos részesedéssel megőrizte vezető pozícióját a piacon.
Az elmúlt év végén a Westel előfizetőinek száma 3,8 millió volt: a negyedik negyedév végére 26,1 százalékra nőtt a teljes ügyfélkörön belül a szerződéses ügyfelek (post paid) aránya a 2002. év végi 25 százalékról.