Judit
-2 °C
8 °C

Kihasználatlan online PR-lehetőségek

2001.08.06. 14:18
Igaz, Magyarországon az behálózottak száma még nem éri el még a lakosság 20 százalékát sem, az internetnek az üzleti életben betöltött szerepe ennél lényegesen jelentősebb. Az online PR-lehetőségek kiaknázásával a vállalatok - ha sokszor közvetve is - elérhetik legfontosabb ügyfeleiket, partnereiket.
A hagyományos PR-csodafegyverek, a sajtótájékoztatók, sajtóközlemények egyre kevésbé működnek. A szerkesztőségeket elárasztják a meghívók, az "azonnali közlésre" küldött PR-írások. A céginformációk azonban legtöbbször éppen akkor fellelhetetlenek, amikor az újságíró az adott céggel kíván foglalkozni.

A vállalati honlapok (elvileg) ideális terepet biztosítanak arra, hogy az újságírók igényeik szerint kiszolgálhassák magukat a vállalatra vonatkozó tudnivalókkal. Mindez ráadásul nagymértékben tehermentesítheti a vállalat PR-munkatársait is. A Dotkom Internet Consulting munkatársai annak próbáltak utána járni, mennyire élnek a hazai cégek ezzel a lehetőséggel.
A gyors áttekintés során a 2000-ben a legnagyobb árbevételt elért 10 cég honlapjára szorítkozott. (A teljes 50-es listát a HVG 2001. július 21-i száma közölte.)

A listavezető Mol Rt. - talán a gyorsan változó üzemanyagárak miatt - sűrűn ad ki sajtóközleményeket . Az interneten időrendben közzétett tájékoztatók használhatóságát tovább növelné, ha lehetséges lenne a nagytömegű információban való keresés. A sajtóoldalakhoz való hozzáférés közepesen bonyolult, a hosszadalmas flash animáció után megjelenő nyitóoldalon a "sajtó", "sajtóközlemény" menüpontok nem jelennek meg.

A HVG-lista második helyezettje, az Audi Hungária Motor Kft. honlapján láthatóan nem a szakmai érdeklődőkre, hanem a potenciális vásárlókra koncentrál. Az oldalakon semmiféle, a sajtónak szánt információ nem található! Hozzájuk hasonlóan nem tartja fontosnak az újságírók tájékoztatását a Philips Magyarország Kft. sem.

Az IBM Storage Products Kft. híreire éhes újságírónak már a webhely megtalálásához is némi leleményre van szüksége. A "nagy" IBM egyik alkönyvtáraként működő részleg viszont rendelkezik sajtószekcióval. Az IBM nem az önkiszolgáló módszert alkalmazta, hanem a regisztrált újságíróknak e-mailben juttatja el hírleveleit, közleményeit. Ennek a "push" módszernek a gyengéje azonban, hogy a küldemények ugyanúgy elvesznek az e-mail özönben, mint a PR-ügynökségek anyagai. További hátrány, hogy a cég korábbi híreinek, közlemények áttekintése sem lehetséges. Az Index Tech rovatát szponzoráló IBM egyébként külön alrovatban az Indexen is megjelenteti sajtóanyagait, a http://index.hu/hirdetes/ibm címen.

A tavalyi árbevétel alapján az ötödik helyre sorolt Matáv honlapján a kitartóbb zsurnaliszták a Matáv világa>Aktuális hírek, információk irányt követve ugyan megtalálhatják az aktuális sajtóközleményeket, de a közlemények közti eligazodás, tájékozódás igen nehéz, csak ezekre a hírekre korlátozott keresési lehetőség nincs.

Az eddig felsoroltakhoz képes paradicsomi állapotok fogadják az információra éhes szakembert a Magyar Villamos Művek Rt. honlapján. A gyorsan letöltődő címlap közepén megtalálható, egyértelmű "sajtóközlemények" linkről máris elérhetők a téma és dátum szerint világosan, áttekinthetően elrendezett vállalati hírek. (Szűrésre, keresésre azonban itt sincs lehetőség.)

A HVG-lista hetedik helyezettje,. az orosz Gazprom és a Mol Rt. közös cége, a Panrusgáz Rt. nem rendelkezik honlappal. Nem sokkal jobb a nyolcadik helyezett, a Flextronics International Kft. helyzete sem - ők csak a "com" webhelyen találhatók meg "albérlőként".
(Talán felesleges is leírni, hogy a hazai cégre vonatkozó friss hír nem található itt.)

A Metro Holding Kft. webhelyén olvasható friss információk elsősorban a vásárlóknak szólnak, az az újságírók nem sok mindent tudhatnak meg innen.. A lista tizedik helyezettje, a GE Hungary Rt. magyar honlapja PR szempontjából szintén érdektelen. Annál is meglepőbb ez, hiszen az anyavállalatnál láthatóan fontosnak tartják a sajtó tájékoztatását.

A hazai élmezőny általános vizsgálata mellett érdemes megnézni, mennyire veszik igénybe a cégek, intézmények az online csatornát a válságmenedzselésben. Az elmúlt hét történéseiből véletlenül kiragadott példák számos tanulsággal szolgának. A Concordia Közraktár Rt. nemrég leváltott vezérigazgatóját sikkasztás gyanújával, bilincsbe verve vitték el a rendőrök. A vállalati weblapokon béke honol, nyoma sincs a viharos eseményeknek. A vállalat illetékesei nem tartották szükségesnek, hogy honlapjukon értelmezzék az eseményeket. Ezzel a struccpolitikával azonban megingathatják partnereik, vásárlóik bizalmát. Nem volna célszerűbb első kézből tájékoztatni az érdeklődőket, mint teret engedni a bizonytalan találgatásoknak?

Merőben más taktikát választott a Dunaferr Rt. A vállalat mostanában éppen a dolomitszállítási szerződésekkel kapcsolatban került a figyelem középpontjába. A Dunaferr élt az internet nyújtotta lehetőségekkel és folyamatosan sajtóközleményekben tájékoztatta az újságírókat a fejleményekről.

Az elmúlt hétvége negatív hírei közé tartozik, hogy a felvételi ponthatárok közzétételére hivatott www.felvi.hu webhely nem volt képes kiszolgálni a nagyszámú érdeklődőt.
A hétvégi híradásokban előkelő helyet elfoglaló botrány az Oktatási Minisztériumot nem inspirálta semmiféle sajtóközlemény (magyarázat) kiadására.

A Dotkom Internet Consulting munkatársai számos honlap diagnózis és Web_Score honlapanalízis elvégzése után úgy látják, hogy a hazai vállalatok jelentős részének internetes megjelenését nem támogatja szakmailag megalapozott stratégia. Miközben tehát sok vállalat szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni saját honlapjával, elmennek a szinte magától értetődő lehetőségek mellett. Megfelelően alkalmazva az online PR-átalakíthatja a vállalat PR stratégiáját. A hagyományos, hierarchikus, lineáris információátadás helyébe olyan, újfajta kommunikációs modellek léphetnek, amelyek teljesen átalakítják a vállalatnak a külvilággal fenntartott kapcsolatát.

Forrás: Dotkom Internet Consulting