A Magyar Telekom igazgatósága elfogadta Christopher Mattheisen kérését, ezért 2006. június 15-ével megszűnik munkaviszonya. Christopher Mattheisen a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese és a vezetékes szolgáltatások üzletág, a T-Com vezető volt, és a jövőben egy másik országban folytatja pályafutását.
A vezérigazgató-helyettesi, illetve a T-Com vezetői pozíciójával járó feladatokat június 15-étől ideiglenesen Simó György, a jelenlegi üzletágvezető-helyettes, a T-Online vezérigazgatója látja el.
A Magyar Telekom szájtján olvasható önéletrajz szerint Simó György 1997-ben végzett az ELTE szociológia szakán. Egyetemi tanulmányai közben ösztöndíjjal a New York-i New School for Social Research főiskola szociológia szakán tanult. 1991-ben alapítója, műsorvezetője, később kuratóriumi elnöke a Tilos Rádiónak, míg 1996-tól 1998-ig az AMARC-EUROPE, az Európai Közösségi Rádiók Szövetségének alelnöke. 1999-től a MATÁVnet programigazgatója, majd 2000-ben a MATÁV Csoport Internet-stratégiájának kidolgozását végző projekt egyik vezetője. 200. április 1-től a MATÁVnet Kft. vezérigazgató-helyettese, ügyvezetője, majd szeptember 1-től a vállalat (2001. május 2-tól Axelero Internet Rt.) médiáért, stratégiáért és kommunikációért felelős általános vezérigazgató-helyettese. 2002. júliusától az Axelero Internet Rt. Igazgatótanácsának tagjává választották. 2003. november 1-től az Axelero Internet, 2005. május 6-tól pedig a T-Online vezérigazgatója, a T-Com vezetőjének helyettese és az T-Com Internet Szolgáltatások Divíziójának vezetője.