További Tudomány cikkek
-
Vészhelyzeti csúcstalálkozót hívtak össze a kutatók, katasztrofális tengerszint-emelkedésre figyelmeztetnek - Kiderült, az állva végzett irodai munka semmivel sem egészségesebb, mint ha ülve dolgozunk
- Horror vagy médiahack az első fejátültetés?
- És ön mennyit káromkodik a munkahelyén?
- Vulkánkitörések alakíthatták a Hold túloldalát
Akár az emberre is vadászhatott az Új-Zélandon egykor honos Haast-féle sas (Harpagornis moorei) - állítják a kutatók, akik az óriásmadár csontozatát a komputeres axiális tomográfia (CAT) módszerével vizsgálták meg; az eljárás révén kétdimenziós képeket lehet készíteni a test egy-egy vékony szegmensének részleteiről.
A Haast-féle sas egy kihalt, hatalmas madár, amely Új-Zéland déli szigetén élt a pleisztocén korban. Szárnyának fesztávolsága elérhette a három métert. Mivel Új-Zéland szárazföldi gerinceseinek nagy részét madarak adták, a Haast-féle sas az ökoszisztéma csúcsragadozója lehetett: a röpképtelen moafajokra vadászott a levegőből. A Haast-féle sas a maorik betelepedése idején, a XI. század körül még létezett, de az európaiak megjelenésekor a XVIII. században már nem, a XV-XVI. századok során pusztulhatott ki. Kihalásának valószínű oka, hogy zsákmányállataik, a moák, a maorik vadászatai miatt megritkultak.
Ken Ashwell (Új-Dél-Wales-i Egyetem) ausztrál és Paul Scofield (Canterbury Múzeum) új-zélandi kutató a Haast-féle sas több egyedének koponyáját, medencecsontjait, valamint csőrét vetette alá CAT-vizsgálatnak, rekonstruálva a madár agyának, szemének, fülének és gerincvelőjének méretét.
A kutatók vizsgálataikról a Journal of Vertebrate Paleontology című szaklapban számoltak be, eszerint a Haast-féle sas testtömege elérte a 18 kilogrammot, és az óriásmadár nem dögevő volt, ahogy eddig feltételezték, hanem ragadozó. A tomográfia során nyert adatokat a tudósok összevetették a modernkori ragadozómadarak paramétereivel, s arra a következtetésre jutottak, hogy a sas nem csupán a moafélékre vadászhatott, de az emberre is veszélyt jelenthetett. A kutatók azt is meghatározták, hogy a Haast-féle sas evolúciója igen gyors lehetett, hirtelen fejlődött ki egy sokkal kisebb ősmadárból. A korai és középső pleisztocén során (1,8 millió - 700 ezer évvel ezelőtt) a Haast-féle sas testtömege megtízszereződött, agyának fejlődése viszont lényegesen lemaradt izomzata növekedési ütemétől.
Ez a vizsgálat is jól példázza, hogy a modern orvosi képalkotó eljárások miként segítenek megoldani az ősi állatvilág titkait. Az őslények maradványai igen sérülékenyek, s a kutatók többségének nincs hozzáférése, ám a CAT-felvételek révén a tudósok górcső alá vehetik a valaha volt állatokat, ezek szerveit, s megismerhetik életmódjukat, agyműködésüket - mutattak rá a kutatók.
Elképzelhető, hogy a Haast-féle sas azonos a maorik mondavilágának legendás madarával, a pouakaival. A hatalmas madár a legendák szerint lecsapott a hegyekbe tévedt emberekre, és képes volt egy kisgyereket megölni.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
