![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A NASA műholdas képein, illetve a nemzetközi űrállomás legénysége által készített felvételeken úgy tűnik, gondok vannak a Dubaj partjainál becslések szerint 15 milliárd dolláros költségvetéssel felépített mesterséges szigetcsoporttal, a World Islandsszel. A – többé-kevésbé – a Föld térképét formázó, 300 szigetből álló építményben az utóbbi időben több sziget formája is megváltozott, néhány összeolvadt, mások pedig elsüllyedni látszanak.
A parttól négy kilométerre, egy mesterséges lagúnában létrehozott, összesen 54 négyzetkilométeres szigetcsoport építése 2003-ban kezdődött azzal a céllal, hogy a világ legfényűzőbb, exkluzív luxushoteleit és magánbirtokait alakítsák ki rajta. Több mint 320 millió köbméter homokot mozgattak meg az építkezés során a szigetek felépítéséhez, és 37 millió tonna sziklát a szigeteket körülölelő hullámtörő gátak felhúzásához.
A gát építése 2008-ban befejeződött, ekkorra a szigetek 70 százalékára már volt befektető, vagy vásárlójelölt. A Dubajt is elérő válság miatt azonban elhalkult a World Islands körüli nagy felhajtás, és 2009 tavaszán az építkezést fel is függesztették. Az építtető Nakheel Properties egyébként az 59 milliárd dolláros adóssága elől menekülő Dubai World holding tulajdonában van.
A NASA képeinek nyilvánosságra hozatala után reagált a Nakheel is: a cég közleménye szerint szó sincs süllyedésről, a szigetek összeolvadása és megváltozott alakjuk szándékos, és a vásárlóik kifejezett kérésére történt.