Hárommilliárdért épült a budaörsi általános iskola
További Tudomány cikkek
Ritkán adnak át mostanában nagyobb oktatási intézményeket, hiszen egyre kevesebb a gyerek, és pénz se nagyon van a beruházásokra: bár alapítványi intézmények azért olykor születnek, az önkormányzatok ritkán vágnak bele ilyen jelentős kiadásba.
Hat bővítésnyi
Kivételt jelent az ország egyik leggazdagabb települése, Budaörs: egyre több itt a gyerek, ráadásul az önkormányzatnak is sikerült valahogy elkülöníteni egy nagyobb összeget, így épülhetett fel hárommilliárd forintból az 1. Számú Általános Iskola új épülete, aminek pénteken volt az ünnepélyes átadása. Az elkülönített összeg hazai viszonylatban tetemes: a Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében kiírt pályázatokban elnyert legnagyobb összegek körülbelül félmilliárd körül járnak. Ennyit költenek az ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskolában a bővítésre vagy a berettyóújfalui Arany János Gimnázium tanteremépítésére, tornatermére, könyvtárára, szabadidős helységeire. Budaörs azonban más, itt van pénz európai értelemben vett tantermek építésére is.
Miközben önkormányzati képviselők, államtitkárok és beruházók beszélgetnek egymással az aulában olyan hangosan, ahogy a diákok sem mernek majd, a gyerekek a felsőbb emeletekről néznek le ránk, és integetnek szégyenlősen.
Egyre többen vannak körülöttünk is, egyikük elmondja, hogy nagyon szereti az új épületet a színes falak miatt, és mert vannak saját szekrényeik, amikben el tudják zárni a mobiljaikat meg a pénztárcájukat. Egymásra nézünk Barakonyi fotóssal, és eszünkbe jut, hogy a mi korunkban, körülbelül húsz évvel ezelőtt még eszünkbe sem jutott elzárni a pénzünket, mert nem nagyon volt, aki ellopja. Igaz, pénzt sem vittünk magunkkal az iskolába, mobilunk meg pláne nem volt, hogy a hárommilliárdos épületről ne is beszéljünk.
A belső egyébként tényleg jópofa, bár a járólap például a legolcsóbb kategóriának tűnik, pedig ennyi pénzből már valami rusztikus, olasz alapanyagra gondoltunk, a falak változatos, vidám, zöldes, sárgás, narancsos színe viszont jó hangulatot ad a folyosóknak.
Cupertinói párhuzam
Végigmegyünk a tantermeken, elsőként a számítástechnikai laborba lépünk be: a tanári asztal mellett egy nagy digitális tábla van, a tanító pont azt mutatja, hogyan tudja ujjaival kinagyítani a vetített képet. Olyan, mint egy óriási iPhone vagy iPad, Steve Jobs valószínűleg hisztérikus rohamot kapna, ha megtudná, hogy a szabadalmi jogokkal agyonvédett multitouch-os csodáját lenyúlták egy budaörsi iskolában.
A terem elrendezése viszont meglepő: az asztalok U-alakban járják körbe a termek, az U nyitott szájánál van a digitális tábla. A székek viszont nem az asztalok külső, hanem belső oldalán vannak, így a diákok a monitor és a fal felé néznek. Persze értem én, hogy a kijelzőjükön úgyis megjelenik minden, amit a tanár művel, de akkor minek a digitális tábla?
Belépünk a nyelvi laborba, a felsős lányok összenevetnek és elmesélik, hogy nagyon élvezik a számítógépek használatát, bár csak a szöveghallgatáshoz kapcsolják be, írni még mindig kézzel írnak. „Persze otthon már laptopot használok”, mondja az egyik, és amikor megkérdezzük őket, hogy hazaérve melyikük használ inkább számítógépet a papír és toll helyett, szinte mindegyikük felemeli a kezét.
Belógunk a technikaterembe is, itt főleg csak satuk vannak az asztalokon, a hátsó teremben meg egy prés, amivel ősszel bort próbálnak készíteni. Alkohol persze ritkán lesz abból, amit kipréselnek, általában megisszák a mustot, ha már dolgoztak vele.
Erős, de minek?
A tanári asztalnál számítógép van; bekapcsolom, Windows 7 fut rajta, bejelentkezéskor választani lehet a Rendszergazda és a Marika néni közt, én az utóbbira bökök. A gép nem kérdez jelszót, csak bejelentkezik, ami óriási biztonsági rés, már amennyiben a dolgozateredményeket a számítógépen tárolja Marika néni. Megnézem a specifikációt, a Dell monitor mellett egy 2,5 gigahertzes Core 2 Quad gép található 2 gigabájt memória társaságában, amit azonnal elfogadnánk az Index techrovatában működő bármelyik konfiguráció helyett.
Teljesítményben tehát nem kell kompromisszumot kötni, egy másik teremben azonban kiderül, hogy nem mindegyik tanár örül a gépnek. „Próbálnak tanítani rá, de másnapra el is felejtem, hogy kell használni”, mondja el egyikük, aki inkább a krétára meg a táblára esküszik és bevallja, akkor örülne a legjobban, ha a gép nem foglalná a helyet az asztalán.
Miközben mászkálunk az épületben, mindenhol kellemes meleg van és friss a levegő, amiről az automata szellőztetőrendszer gondoskodik. A központban egy gép folyamatosan figyeli a benti szén-dioxid-szintet, valamint a fényviszonyokat, és a szükségleteknek megfelelően kapcsolja be a szellőztető és az árnyékoló rendszert. Reméljük, ez jobban működik, mint kísérleti elődje a REC-házban, ami ha úgy tartja kedve, minden további nélkül elgázosítja a bent ülőket.
Nemi szegregáció
Mielőtt elhagynánk az épületet, még megnézzük a tornatermet, ami nemcsak nagy, praktikus is: egy óriási pvc-függönnyel lehet középen kettéválasztani, így a focipályából pillanatok alatt két kosárpálya lesz. Nálunk is volt ilyen a gimnáziumomban, általában akkor húzták el a falat, amikor nemekre osztott tornaórát tartottak, ami bődületes hülyeség volt, hiszen minek télen kisgatyára vetkőzni, ha már a csajokat sem nézheti az ember.
Ha örömök nincsenek, legalább biztonság legyen: amennyiben megsérül valaki, mehet az orvosi szobába, amit még a fények is elválasztanak az egészségesek birodalmától: a rikítóan színes iskolából szinte kiszakad a fehérre mázolt, hullaszínű természetes eredetű fénnyel festett folyosó.