
További Tudomány cikkek
-
Titkos küldetést teljesített a SpaceX kémműholdja, ami a látványos kék fényspirált okozta az égen
- Egy háromgyermekes édesanya megrengette az asztrofizika világát
- A mesterséges intelligencia segíthet nemsokára a gyermekgyógyászatban
- Amikor a rendőr agya jelzi a veszélyt
- Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
Nem visel gyűrűt, így biztos, hogy vad példány a Gellérthegy környékén megfigyelt, igen ritka borzas gödény - írja lelkesen a Magyar Madártani Egyesület közleménye. Mivel a szelidített pelikán nem népszerű a budai újgazdagok körében, és forrásaink nem tudnak egyéb házi állományról vagy komolyabb vágópelikán-telepről, ez csak azt jelentheti, hogy a ritkaság nem az Állatkertből szökött meg.
A kifejezetten félénk madár a nagy hideg, a tavak és holtágak befagyása miatt húzódhatott a szennyívzkifolyók miatt halban rendkívül gazdag fővárosi Duna-szakaszra. Az utóbbi éveket nézve példátlanul hideg és hosszú tél rengeteg gyöngy- és erdei fülesbaglyot, sőt még egy vándórsolymot is bekergetett a városba, de láttak uhut is.
Madarászok hónapok óta küldtek jelentéseket két, az ország területén halastavak között kóborló példányról, ezek közül az egyik végül Budapestet választotta. Az MME egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy tagjai borzas gödényt azonosítottak a Gellérthegynél.
Az állatot az időjárás javulásával egyre rendszertelenebbül látni, valószínűleg fokozatosan délebbre húzódik, általában a Duna dél-budai szakaszán veszítik szem elől, éjszakázó helye nem ismert. "A madár szemmel láthatólag jól van, egészséges, igen aktív" - lelkendeznek a madárvédők. A madarat a városi forgalom és zaj igen zavarja, ezért húzódhat le a folyó csendesebb részeire.
A borzas gödény egykor hazánk területén is költött. A XVIII. és talán még a XIX, században is élt a délkeleti országrészek mocsaraiban. Mára ritka vendéggé vált, elsősorban az Alföldön szokták látni május és július között. Globálisan veszélyeztetett, vörös könyves faj, nem csak a Kárpát medencében, de Európában is ritka a megjelenése; legnagyobb fészkelő helye a Duna-deltában van. A borzas egyetlen rokona a hatalmas termetű rózsás gödény.
A pelikán viccesen esetlen csőre miatt valós számarányánál jóval befolyásosabb, népszerű madár, a vonatkozó Kaláka-slágert pedig minden kisgyermekes szülő fejből fújja:
Jonatán, a kapitány húsz éves sem volt talán,
Messze-messze délen járt és fogott egy pelikánt.
Másnap látja Jonatán: tojt egyet a pelikán.
Fehér tojásából kikelt egy második pelikán.
- Nála is szebb volt talán.
E második pelikán, hát ez is tojt egyet ám.
Fehér tojásából kikelt egy harmadik pelikán.
Nála is szebb volt talán.
E harmadik pelikán, hát ez is tojt egyet ám.
... És ez így ment volna ám hosszú időn át,
Ha Jonatán, a kapitány a tojásból nem süt egy jó rántottát
Idejekorán
