Budapest, Hajdú-Bihar és Csongrád az élbolyban
További Tudomány cikkek
A csütörtökön zárult ötödik fordulóban technológiai jellegű kérdéseket tettünk fel az ország lakosságának. A 12 kérdésre átlagosan 6,1 jó válasz érkezett, tehát a legutóbbi epizód volt az eddigi legnehezebb: a korábbi mélypontot a filmes kérdésekre adott 6,78 jó válasz jelentette, a politikai fordulóban átlagosan 7,45 pontot, a tudományosban 7,66 pontot, a gazdaságiban 7,94 pontot szereztek a játékosok.
A teszt alapján úgy tűnik, hogy az informatika már rég nemcsak a tizenévesek játéktere, pontosabban az első geekgeneráció már felnőtt, hiszen a legtöbb jó pontot a 30-49 évesek szerezték, másodikok természetesen a 0-18 évesek voltak.
A legjobban szereplő megyék a szokásos kőrből kerültek ki: első az önálló közigazgatási egység Budapest lett, második a rendszeresen az élbolyban szereplő Hajdú-Bihar, míg harmadik helyen a korábban már szintén Megyék Harca -győztes Csongrád végzett.
A lelkesedési mutató szokás szerint Budapesten volt a legjobb, itt a legmagasabb az ezer lakosra jutó játékosok száma. Második Vas, harmadik harmadik Csongrád lett, egyébként ez a két megye hagyományosan az élbolyban van ebben a mutatóban.
A helyes válaszok száma és a lelkesedési mutató alapján számított összpontszám alapján az első a mindkét kategóriát megnyert Budapest lett, szorosan a főváros mögött mozog Csongrád, harmadik Hajdú-Bihar.
És akkor következzenek a helyes válaszok:
Melyik a legnagyobb processzorgyártó?
Intel, AMD, Via, IBM
Melyik volt a legnagyobb számítógépgyártó 2010 első negyedévében?
Dell, HP, Acer
Melyik 3D-s grafikus gyorsító jelent meg először a piacon?
3dfx Voodoo, Nvidia NV1, Ati 3D Rage
Melyik újgenerációs konzolból adták el eddig a legtöbbet?
Microsoft Xbox 360, Sony PS3, Nintendo Wii
Melyik grafikus operációs rendszer jelent meg előbb?
Mac OS, Windows
Melyik volt a legnagyobb okostelefongyártó 2010 első negyedévében?
Nokia, RIM, Apple
Mikor hozták létre a Youtube-ot?
2003, 2005, 2007
Mekkora a Google értéke?
Kb. 50 milliárd dollár, Kb. 150 milliárd dollár, Kb. 250 milliárd dollár
Melyik cégnek volt az alapítója Larry Ellison?
Oracle, Google, Facebook
Melyik minden idők legnagyobb példányszámban fogyó játéka?
Wii Sports, GTA IV, CoD: Modern Warfare 2
Melyik évben jelent meg a Windows Vista?
2004, 2006, 2008
Melyik a Linux címerállata?
Pingvin, Csupasz turkáló, Gnú
Melyik volt az első androidos telefon a piacon?
HTC Desire, Google Nexus One, HTC Dream
Melyik ma a legerősebb asztali processzor a piacon?
Intel Core i7-980X, AMD Phenom II X6 1090T
Hány bit egy bájt?
4, 8, 12
Melyik konzolban van bluray-lejátszó?
Microsoft Xbox 360, Sony PS3, Nintendo Wii
Melyik magyar fejlesztésű játék az alábbiak közül?
Impossible Mission 2, Last Ninja 2, Cybernoid 2
Mekkora a full HD-felbontás?
1024x768 pixel, 1280x800 pixel, 1920x1080 pixel
Mennyi tag van az iWiW-en ?
Kb. 230 ezer, Kb. 650 ezer, Kb. 970 ezer
Mi a neve a leggyakrabban használt netbook-processzornak?
Intel Atom, Intel Proton, Intel Neutron
Hány karaktert lehet írni a Twitterbe?
140, 160, 210