A kevés alvás növeli a gyerekek elhízási kockázatát

2010. szeptember 9., csütörtök 10:38

Azok a négy évnél kisebb gyerekek, akik éjszakánként tíz óránál kevesebbet alszanak, kétszer nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak vagy elhízottak öt év elteltével - állapította meg egy amerikai tanulmány.

A Kalifornia Egyetem és a seattle-i Washington Egyetem kutató 1930, 13 év alatti gyereknél vizsgálták az alvás és a testsúly közti összefüggést. A gyerekek mindannyian részt vettek egy felmérésben 1997-ben, majd öt év elteltével 2002-ben is.

Csoportok

Azok a gyerekek, akik az első felmérés idején négy évnél fiatalabbak voltak, és tíz óránál kevesebbet aludtak éjszakánként, mintegy kétszer nagyobb valószínűséggel voltak túlsúlyosak vagy elhízottak a második felmérés idejére.

A nagyobb gyerekeknél ilyen összefüggést nem találtak a két felmérés közt, ám azok, akik a második vizsgálat idején kevesebbet aludtak, nagyobb arányban voltak túlsúlyosak.

Mint Janice F. Bell kutató elmondta, a kora gyerekkori alvás időtartama "kritikus" lehet a testsúly későbbi alakulása szempontjából.

Javasolt üzemidő

Az amerikai Nemzeti Alvási Alapítvány álláspontja szerint az egy és három év közötti kisdedeknek 12-14 órát, a 3-5 év közötti gyerekeknek 11-13 órát, az öt és tíz közöttieknek 10-11 órát kellene naponta aludniuk. A tizenéveseknek 8,5-9,25 óra éjszakai alvást javasolnak.

Bell és munkatársai jelentésükben hangsúlyozzák, hogy bár több, korábbi tanulmány összefüggést talált a túlsúly és elhízás, valamint a kialvatlanság között gyerekeknél és kamaszoknál is, ám a legtöbb ilyen felméréshez egy adott időpontban vették fel az adatokat, ezért azokban az ok-okozati kapcsolat megállapítása nehéz.

A tanulmány az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szakfolyóirat szeptemberi számában jelent meg.

Címkék:

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!