Blanka, Bianka
5 °C
11 °C

Kétféle betegséget takar egy gyerekkori agytumor

2010.12.10. 13:37
| Módosítva: 2011.03.22. 13:39

A medulloblasztoma általában gyógyítható, ám az általa érintett gyerekek élete véglegesen megváltozhat a rákkezelések hatására. Richard Gilbertson kutatásvezető, a memphisi St. Jude gyerekkórház munkatársa és nemzetközi csoportja szerint azonban egérkísérleteikből az a következtetés vonható le, hogy a daganat valójában kétféle ráktípust takar, melyek közül az egyik jóval kevesebb kezelést igényel.

A megállapításoknak "mélyreható következményei vannak e fontos gyerekkori rák jövőbeli kutatására és kezelésére" - írták a szerzők a Nature tudományos magazinban megjelent közleményükben.

A tanulmány újabb adalék a szaporodó kutatási eredményekhez, melyek azt demonstrálják, hogy a rákbetegség sokkal bonyolultabb, mint azt korábban az orvosok hitték. A daganatokat egykor aszerint diagnosztizálták és kezelték, hogy a test mely részében alakultak ki. Egyre több bizonyíték utal azonban arra, hogy a tumor helye csak kiindulópontot jelent, jóval fontosabb lehet a daganat genetikai típusának megállapítása.

A medulloblasztoma esetében a tumorban két, egymástól igen eltérő genetikai aktivitást találtak a kutatók. E két gén mutációi felelnek a becslések szerint az összes ilyen típusú gyerekkori agydaganat 40 százalékáért. Az SHH jelű altípus általában igen kicsi gyerekeket érint, túlélési aránya 80 százalékos. Ezzel szemben a rák WNT jelű altípusa jóval nagyobb gyerekeknél fejlődik ki, és jól gyógyítható.

Az állatkísérletekben a génmódosított egereknél megállapították, hogy a kétféle daganat az agy kissé eltérő helyéről indul ki, és más típusú sejteket érint. Ez azt is jelenti, hogy a későbbiekben az érintett gyerekeknél a gyógyításhoz szükséges kezelések mennyiségét és minőségét a daganat tipizálása alapján dönthetik el.