Aktivitás hiányában elmaradhat a 25. napciklus
További Tudomány cikkek
- Kiderült, az állva végzett irodai munka semmivel sem egészségesebb, mint ha ülve dolgozunk
- Horror vagy médiahack az első fejátültetés?
- És ön mennyit káromkodik a munkahelyén?
- Vulkánkitörések alakíthatták a Hold túloldalát
- Ufószkeptikusok, itt a magyarázat, miért nem találkoztunk még a földönkívüliekkel
A National Solar Observatory's (NSO) Solar Synoptic Network egyik igazgatója, Frank Hill szerint bár rendkívül szokatlan és váratlan, de mégis csak tény: három, a Nap teljesen különböző részeit célzó vizsgálat eredményei is abba az irányba mutat, hogy csillagunk aktivitási ciklusában a közeljövőben egyfajta hibárnált állapot fog beállni, azaz ezen eredmények szerint a következő, 25. napciklus során a naptevékenység várhatóan a minimálisra fog csökkeni, de az is elképzelhető, hogy teljesen meg is szűnik.
A napaktivitás körülbelül 11 éves periódussal változik, ami éppen fele annak a 22 éves mágneses periodicitásnak, melynek során a Nap mágneses pólusai felcserélődnek. A jelenlegi, 24. sorszámú 11 éves ciklusban a naptevékenységi maximum felé tartunk, maga a ciklus azonban a várthoz képest későn kezdődött. Ez, illetve helioszeizmológiai jelek, a halványuló napfoltok és a pólusokhoz közeli aktivitáshiány mind arra utalnak, hogy valami nincs rendben a naptevékenységi ciklussal. A kutatók már azt találgatják, hogy vajon újra az 1645 és 1715 közötti híres Maunder-minimumhoz hasonló csekély vagy éppen nulla aktivitású periódus előtt állunk-e.
Hill szerint a 25. ciklushoz kapcsolódó ún. zonális áramlásnak már el kellett volna indulnia, de egyelőre semmi nyoma sincs. Ez az áramlás a Nap felszíne alatt halad keletről nyugatra, közepes naprajzi szélességeken jelenik meg, de a maximum felé tartva az egyenlítő felé vándorol. Azonosítása a pulzáció okozta felszíni változások megfigyelésével lehetséges. Hiánya Hill szerint azt jelenti, hogy a 25. napciklus kezdete 2021-re vagy 2022-re tolódhat, ha elkezdődik egyáltalán.
Hillék eredményével párhuzamosan Matt Penn és William Livingston az arizonai Kitt Peak obszervatórium McMath-Pierce teleszkópjának 13 évet átölelő adatait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a 23. és 24. napciklus során a Nap általános mágneses terének erőssége évente mintegy 50 gauss-szal csökkent. Ezt a napfoltok intenzitásának csökkenése alapján tudták megbecsülni. Egy átlagos napfoltban a mágneses tér erőssége 2500 és 3500 gauss között van, de mindenképpen el kell érnie az 1500 gauss-t, hogy a terület sötét foltként láthatóvá váljon. Ha az általuk megfigyelt tendencia folytatódik, akkor a mágneses térerősség a foltok megjelenéséhez szükséges érték alá fog csökkenni, azaz a Napon egyáltalán nem lesznek foltok.
Végezetül Richard Altrock (National Solar Observatory, Air Force Research Laboratory) az NSO 40 cm-es koronagráfjával négy évtized alatt nyert adatok átvizsgálása során arra a megállapításra jutott, hogy a napkorona mágnesesen aktív jelenségeinek - például az ún. koronalyukaknak - a pólusok irányába történő, általában gyorsan zajló mozgása lelassult. Altrock szerint a 21-23. ciklus során akkor következett be a maximum, amikor ez a vándorlás a 76°-os naprajzi szélességnél járt. Az új ciklus aktivitási eseményei tipikusan a 70. szélességi fok körül indulnak, majd a ciklus előrehaladtával az egyenlítő fele vándorolnak, miközben az új mágneses tér az előző ciklus aktivitási maradványait akár a 85. fokig tolja fel. Mivel a 24. ciklus kezdete késett és a fejlődése is elég lassú, Altrock szerint elképzelhető, hogy a mágneses tér nem lesz elég erős a pólus irányú vándorlás létrehozásához, illetve fenntartásához, ami egy nagyon gyenge 2013-as naptevékenységi maximumot vetít előre. Ez viszont azt jelentheti, hogy a 23. ciklus nyomai nem fognak teljes egészében eltűnni a poláris régiókban. Egyelőre még senki nem tudja, hogy ez milyen hatással lesz a Nap viselkedésére.