Előd
7 °C
16 °C

2020-ig tartják pályán a Nemzetközi Űrállomást

2011.07.27. 19:44

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) 2020 körül befejezi működését, irányítottan visszalép a Föld sűrű légkörébe, majd el nem égett darabjai a tengerbe hullanak – jelentette be a Roszkoszmosz orosz űrügynökség.

Vitalij Davidov, az ügynökség igazgató-helyettese közölte: Moszkva megállapodott partnereivel arról, hogy az űrbázist 2020-ig üzemeltetni fogják, de ezután már nem szabad Föld körüli pályán tartani, mert nagyon súlyos és bonyolult szerkezet, amely sok veszély forrása lehet.

Ezért arra a sorsra jut, mint a Mir, amelynek az üzemeltetésével az oroszok 2001-ben hagytak fel, mert az űrállomás már túlságosan elöregedett, bár 1986-tól kezdve az orosz űripar sikerének jelképévé vált.

A Nemzetközi Űrállomást 1998 óta építik a világűrben Oroszország és több nyugati ország együttműködésével. Az állomás a világűrben valaha létesített legnagyobb objektum, 108 méter hosszú és 88 méter széles.

Kiépítésének költségeit nagyrészt az Egyesült Államok fedezte. Az űrbázison 2000 novembere óta tartózkodnak vegyes, zömében amerikai-orosz összetételű asztronauta-csapatok, négy-hat havonta váltva egymást.

Az állomás átlagban 350 kilométeres magasságban másfél óra alatt tesz meg egy fordulatot a Föld körül óránkénti 28 ezer kilométeres sebességgel száguldva.