Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMMég a hétvége előtt eljön a világvége
További Tudomány cikkek
Harold Camping az egyik legsikeresebb amerikai médiaevangelista: a hatvanas években megalapította rádióját, a keresztény vallási műsorokat sugárzó Family Radiót, ami azóta egész médiabirodalommá nőtte ki magát. Ma a Family Radio több mint 150 rádiócsatornát birtokol, és több száz hullámhosszon sugározza az áldást.
Camping sikerességén túl azzal tűnt ki a többi tévés vagy rádiós próféta közül, illetve azzal szerzett kétes hírnevet, hogy öregkorától kezdve világvége-jóslatokkal bombázta hallgatóit. Mindez a nyolcvanas években kezdődött, amikor a numerológiával is kacérkodó öregúr kijelentette, hogy 1988. május 21-én eljön az Apokalipszis. Nem jött el, sőt 1988. május 21. elég unalmas nap volt, a Videoton is 0–0-t játszott a Zalaegerszeggel.
Camping ezután 1994. szeptember 6-ra módosította a jóslatában szereplő időpontot, majd néhány éve 2011. május 21-et adta meg az Apokalipszis pontos idejének. Amikor idén tavasszal sem szólaltak meg a Végítélet harsonái, közölte, hogy mégis inkább 2011. október 21-én (azaz most pénteken) jön el a világvége. Camping jóslatait a keresztények közül is sokan támadták, mondván a Bibliában világosan le van írva, hogy még Jézus sem tudja, mikor lesz a második eljövetele. („Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya.” – Máté 24:36) A Family Radio és támogatói ennek ellenére eddig több mint százmillió dollárt költöttek a 2011-es világvégét hirdető kampányra.
Újraértelmezett jövő
Furcsának tűnhet, hogy Camping hite ilyen erős maradt annak ellenére hogy jóslatai többször is kudarcot vallottak, de a végítélet-jövendölések kutatói úgy vélik, ez természetes jelenség. A Campinghez hasonló emberek egész életüket sajátos vallásos világképük köré építik, és nem hagyják, hogy azt megrengesse holmi be nem következett apokalipszis. „Meglehet, Camping élete főművének tekinti a világvégejóslatát, számára ez a Biblia több évtizedes tanulmányozásának gyümölcse” – nyilatkozta a LiveScience-nek Lorenzo DiTommaso, a montreali Concordia Egyetem valláskutató professzora, aki szerint Camping követői a világ többi részétől szociálisan elszigetelve élnek, és őszinte hittel osztoznak vezetőjük világképében.
Ebből a gondolkodásból következik, hogy a Campinghez hasonló próféták ritkán ismerik be, hogy tévedtek. Ha a várt világvége nem következik be, a jóslat kreatív újramagyarázásával fel lehet oldani az ellentmondásokat. Május előtt például Camping még azt mondta, hogy járvány és tűzvész fog tombolni öt hónapig, és minden nap milliók halnak majd meg. Amikor ez nem történt meg, a prédikátor újrafogalmazta korábbi jóslatát: május 21-én még csak a spirituális világvége következett be, az anyagi világban majd csak október 21-én jön az Apokalipszis.
Hasonló magyarázkodások korábban is előfordultak már, például 1843. április 3. és 1844. október 22 között négy alkalommal is. Ekkor egy New England-i farmer, a Hetednapi Adventista Egyház elődjének tekinthető millerita mozgalmat indító William Miller jósolt világvégét. Miller azt állította, hogy a Bibliát tanulmányozva megfejtette, mikor jön a Végítélet, majd amikor többször módosított jóslatai nem következtek be, közölte, hogy 1844. október 22-én ugyan a világvége nem jött el, de Jézus aznap lépett be abba a mennyei szentélybe, ahol a visszatérésére kezdett felkészülni.
A lét elviselhetetlen múlandósága
Campingben és Millerben valószínűleg van még egy közös vonás: a halálfélelem. A korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy Millert igen mélyen érintette a halál gondolata, és vélhetően Camping is hasonlóan érez – főleg hogy a prédikátor már kilencvenéves, és júniusban stroke-ot kapott.
Nem véletlen, hogy Camping öregkorára sűrűsödnek a végítéletjóslatai; a pszichológusok szerint az önjelölt próféták világvége-jövendölései a közelgő haláltól való félelmük kivetülései. Igazságtalannak és elfogadhatatlannak érzik, hogy hamarosan meghalnak, ezért kreálnak egy forgatókönyvet, amiben hisznek, és ami mentesíti őket a halállal való szembenézés terhétől. Camping jóslata szerint például a világvége előtt az igaz hívők a mennybe ragadtatnak, és a prédikátor jövendölései sejtetik, hogy ő is a szerencsések között lesz – fejtegette a LiveScience-nek Stephen Kent, az Albertai Egyetem szociológusa.
Több pszichológiai szakcikk és könyv – például a Berkeley valláskutató professzora, Jon R. Stone szerkesztette Várni az Armageddont című esszégyűjtemény – is hasonló módon kapcsolja össze az Apokalipszis-jóslatokat a jósok halandóságával. A jövendölő úgy hiszi, ő jó helyre kerül, ha bekövetkezik a világvége, és a kivételezettség érzése elnyomja a halálfélelmet. A végítélet várása tehát éppen az elkerülhetetlen vég elkerülését szolgálja, legalábbis gondolati szinten.
Könnyen lehet tehát, hogy Camping nem átverni akarja a világot, hanem tényleg hisz a saját jóslatában. Erre utal a kampányra költött rengeteg pénz, és az is, hogy amikor Camping és több hozzá hasonló prédikátor idén megkapta a matematikai igNobel-díjat (amiért „megtanították a világot arra, óvatosnak kell lenni, amikor az ember matematikai számításokat végez”), ez volt az egyetlen kategória, amiben senki nem vette át a paródiának szánt díjat. A világvége Campingnek és társainak nem vicc, hanem halálosan komoly, életük legfontosabb része.
Gyilkos üstökös, jézusos tojás
Camping és Miller mellett többek között a mormon egyház alapítója, Joseph Smith is jósolt: 1835-ben azt állította, Isten személyesen beszélt hozzá, és azt mondta, hogy Smith a következő 56 évben találkozik Jézussal. Ezt Smith 1844-es halála után többen úgy értelmezték, hogy 1891-ig bekövetkezik a végítélet. 1980-ban pedig Pat Robertson amerikai televangelista jósolta meg, hogy 1982-re vége lesz a világnak – ő volt az, aki aztán 2007-re hatalmas, Amerika elleni terrortámadást jövendölt.
Jézusnak a Bibliában beígért második eljövetele miatt a keresztény kisegyházak és szekták vonzzák a világvégejóslatokat, de azért az apokalipszisvárás nem csak a kereszténység, és még csak nem is a vallás sajátja – gondoljunk csak a Y2K-pánikra vagy a múlt évezred végi Nostradamus-divatra.
2012-ben például majd a maja naptár egyik időegysége fordul át, vannak emberek, akiknek már ez is elég az Apokalipszishez. Vagy ott van a Nibiru nevű bolygótól rettegők csoportja, akik szerint az állítólagos égitest össze fog ütközni a Földdel – hogy mikor, igazából mindegy is, a Nibiru-hívők is többször kudarcot vallottak már, folyton odébb tologatják az Apokalipszis dátumát.
Az üstökösökhöz is több világvégevárás köthető. 1910-ben a Halley-üstökösről író New York Times májusban címlapon hozta, hogy az üstökös meglegyinti csóvájával a Földet, és mivel a csóva tele van mérges gázokkal, sokan meghalnak. Ez nem történt meg, egy másik üstökös, a Hale-Bopp miatt viszont tényleg meghalt 39 ember – a Menny Kapuja szekta tagjai, akik megmérgezték magukat, mert azt hitték, hogy küszöbön a világvége, viszont az üstökös mögött egy űrhajó repül, ami majd felveszi a lelküket.
A Végítélet legfurcsább prófétája pedig minden bizonnyal egy tyúk volt, ami 1806-ban jósolt világvégét egy Leeds melletti falucskában. Az állat elkezdett olyan tojásokat tojni, amikre a „Jézus eljön” felirat volt írva. A csoda híre elterjedt a környéken és kisebb csődület zarándokolt el a tyúkhoz. Aztán az egyik tojást tüzetesebben megvizsgálva kiderült, hogy arra valaki tintával írta rá a feliratot, majd visszadugta a tojást az állatba.