Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

700 éves mongol hadihajó roncsait tárták fel Japán partjainál

2011.10.26. 09:08
Tizenharmadik századi mongol hajó roncsait tárták fel Kjúsú szigete közelében, a hajót a feltételezések szerint Kubilaj kán Japán ellen indított második inváziós kísérlete során nyelte el a tenger.

A kutatócsoport Ikeda Josifumi régészprofesszor vezetésével a hajótest 12 méteres darabját találta meg a tengerfenéken. Most első ízben sikerült a mongol inváziós flotta egyik hajójának ekkora darabját feltárni. Ennek alapján rekonstruálni lehet a hajót, megismerni annak specifikus jellemzőit. A szakember becslése szerint a hajó hossza elérhette a húsz métert.

nn20111025a2a
Fotó: Kyodo photo /

A roncsok közelében közel négyezer tárgyat tártak fel a régészek, beleértve a hajó horgonyát. Rengeteg kínai edényt és egyéb tárgyat találtak, amelyek a Déli Szung dinasztia (1127-1279) korából származnak. Találtak legalább 300 téglát is, amelyek a feltételezések szerint a hajó ballasztjául szolgáltak.

A Mongol Birodalom két sikertelen támadást intézett Japán ellen. Az elsőt 1274-ben indították, a mongol flotta 300 nagy és 400-500 kisebb hajóból állt, fedélzetükön 15 ezer mongol és kínai, valamint 8 ezer  koreai harcossal, illetve a mongolok lovaival. A mongoloknak jobb fegyvereik és nagyobb harci tapasztalatuk volt, de a támadásra hónapok óta készülő, nagyobb létszámú japán sereg megállította őket, majd a kitörő vihar visszavonulásra kényszerítette a támadókat. 1281 nyarán a 140 ezer harcost szállító egyesített mongol-koreai-kínai flotta nagy részét egy nagy erejű tájfun pusztította el.