Meghibásodott a Mars felé induló szonda
A tervekkel ellentétben nem indult el a Mars felé, hanem Föld körüli pályán maradt a Phobosz-Grunt orosz űrszonda – közölte szerda hajnalban az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz igazgatója.
Vlagyimir Popovkin elmondta, hogy a szonda ugyan levált a Zenit hordozórakétáról és Föld körüli pályára állt, de saját hajtóművének meghibásodása miatt nem indult el a Mars felé.
Popovkin szerint az orosz szakembereknek még három napjuk van arra, hogy megpróbálják beindítani a szonda hajtóművét, és ezzel útnak indítani a Phobosz-Gruntot a vörös bolygó felé, mielőtt lemerülnének a szonda elemei.
A Phobosz-Gruntnak az a feladata, hogy talajmintákat hozzon a Földre a Mars kísérő holdjáról a Phoboszról, illetve vizsgálatokat végezzen a vörös bolygóról.
Kudarcok sorozata
A mostanit megelőző orosz űrszondát 1996-ban lőtték fel, de az is sikertelenül járt. A Mars-96 szintén a hajtómű meghibásodása miatt nem jutott ki a bolygóközi térbe.
Oroszország űrkutatói az elmúlt hónapokban nagyon pechesek voltak, augusztus 24-én lezuhant egy Progressz teherűrhajó, augusztus 18-án pedig rossz pályára állítottak egy nagy műholdat. A Roszkozmosz szerint azért történnek ilyen balesetek, mert kevés a pénzük, spártaiak a körülmények, és az alacsonyak fizetések miatt a legtehetségesebb fiatal mérnökök inkább nyugati cégekhez szegődnek.