Fellázadtak a világ kutatói

Az Elsevier kiadó elleni tiltakozás a cambridge-i egyetem matematikusa, Timothy Gowers blogbejegyzéséből indult ki. Gowers január 21-én jelentette be a blogján, hogy többé nem publikál semmilyen, Elsevier által kiadott folyóiratba, és bírálni vagy szerkeszteni sem fog semmilyen, ezekben megjelent tanulmányt. Gowersnek a kiadó zsarnoki üzletpolitikájából lett elege.

Fizetnek, hogy megjelenjenek

A tudományos szakfolyóiratok, közlönyök kiadása több százmillió dolláros üzlet az Elseviernek, a cég majdnem húszmilliárd dollárt érő vállalat. A siker egyik oka, hogy a kiadónak szinte semmibe sem kerül a tartalom, a tudományos publikációk sajátos üzleti modellje miatt. A kutatásokat leíró tanulmányokért az azokat közlő tudósok nem kapnak pénzt, hiszen az ő érdekük, hogy megjelenjenek az eredményeik – sőt, sokszor még a szakcikkek szerzőinek kell több száz, vagy akár több ezer dollárt fizetniük (például színes ábrák, grafikonok beszúrásáért). Ráadásul a tanulmányok szerkesztői, elbírálói sem kapnak honoráriumot, szinte minden esetben ingyen dolgoznak ők is (bírálónak lenni egyfajta szakmai rangot is jelent).

A publikációk előállítása tehát nem jár költséggel, a kiadónak szinte csak a tördelőket – és nyomtatott lapok esetében a nyomdát – kell fizetnie, illetve persze fenntartania egy terjesztői hálózatot. Ehhez képest az Elseviernek jelentős bevétele van a lapokból, mivel az egyetemeknek, a könyvtáraiknak és a kutatóintézeteknek muszáj előfizetniük ezekre, ha tájékozottak akarnak maradni, illetve ha kutatni akarnak (egy tudományos kutatáshoz jellemzően szükség van más kutatók eredményeire is).

Az Elsevier több ezer tudományos folyóiratot ad ki kizárólagosan, melyekben számos tudományág  legfrissebb eredményeinek pubikációi szerepelnek (a kiadóé például a rangos Trends lapcsalád és a The Lancet című orvosi lap). Ha valaki el akarja érni ezeket, akkor a legolcsóbb lehetősége az, hogy drágán vesz egy lapcsomagot a kiadótól. Az Elsevier ugyanis úgy árulja lapjait, mint a kábeltévé-társaságok a tévés előfizetéseket: a sok intézmény számára megkerülhetetlen lapokhoz hozzácsapnak több, kevésbé értékes folyóiratot. Az intézeteknek, egyetemeknek nincs más választásuk, mint megvenni a drága csomagokat számos olyan termékkel, amikre igazából nem lenne szükségük. Ráadásul a borsos ár az internet korában még kevésbé érthető, ma már a legtöbb kutatási eredmény online formában is elérhető. A folyóiratokra előfizető intézményeknek sok esetben a szerzői jogért is fizetniük kell, amelyeket az 1880-ban alapított kiadó birtokol. (Egyébként a többi nagy tudományospublikáció-kiadó is hasonló elvek szerint működik.)

A tudás ára

A Timothy Gowers blogposztján felbuzdulva február elején 34 matematikus megfogalmazott egy kiáltványt, amelyben leírják, bojkottálják a „rendszert, amelyben a kereskedelmi kiadók a matematikusok ingyen munkájából és a kutatóintézmények könyvtárainak előfizetési díjából termelnek profitot egy olyan szolgáltatásért cserébe, amely mára feleslegessé vált”. A felhívás megjelenése után létrehozták „A tudás ára" című oldalt, ahol a kutatók minden tudományterületről csatlakozhatnak az Elsevier elleni tiltakozáshoz, és bejelölhetik, hogy csak publikálni nem fognak a kiadó lapjaiban, vagy pedig a szerkesztői és bíráló tevékenységet is megtagadják. A bojkotthoz péntek estig már több mint 6300-an csatakoztak, a sajtó már „akadémikus tavaszként" emlegeti a mozgalmat.

A kutatók három fő pontban fogalmazták meg a kifogásaikat. Az első az egyes folyóiratokért elkért nagyon magas előfizetési díj, az ebből adódó második pedig az, hogy az előfizető intézmények rákényszerülnek a kedvezőbb árú, de még mindig drága csomagok megvételére. Az összesen kiadott mintegy 2000 folyóirat egy kis része létfontosságú a kutatások folytatása miatt, az Elsevier pedig nem fél kihasználni ezt a körülményt – a csomagban eladott előfizetéseknek köszönhetően 2010-ben a kiadó a 3,2 milliárd dolláros bevételéből 36 százalékot, azaz több mint 1,1 milliárd dollárt profitált.

A tiltakozók harmadik kifogása az, hogy a kiadó támogatja az információhoz való szabad hozzáférés korlátozását, és az olyan, tartalomfelhasználást akadályozó jogszabályokat is, mint a SOPA, a PIPA és az ACTA.

A három pontban megfogalmazott kifogások mellett a kutatók azért is támadják a kiadót, mert sokszor előfordul az is, hogy még nekik kell fizetniük a publikálási lehetőségért.

Elzavar az Elsevier

A bojkotthoz világszerte neves tudósok csatlakoztak, többek között három Fields-érmes matematikus – maga Timothy Gowers is az, emellett Terence Tao és Wendelin Werner –, valamint Ingrid Daubechies, a Nemzetközi Matematikai Szövetség elnöke. Daubechies egyúttal lemondott az Applied and Computational Harmonic Analysis című Elsevier folyóirat főszerkesztői posztjáról is, amelyért egyébként sem kapott fizetést. Számára egyértelmű volt, hogy csatlakozik a bojkotthoz, bár a szövetségben viták voltak arról, hogy állást foglaljanak-e az ügyben.

„Sok embernek, köztük nekem is a Research Works Act volt az utolsó csepp a pohárban” – mondta Daubechies, arra a törvényjavaslatra utalva, amelyet 2011 decemberében nyújtottak be az amerikai kongresszusban. A Research Works Act a magánszektort támogatná a tudományos kiadásban, és megtiltaná szövetségi intézményeknek, hogy szabad hozzáférést követeljenek a kutatási eredményekhez, még akkor is, ha azok közpénzen születtek. A kongresszusban 2012 februárjában bemutatták a Federal Research Public Access Act nevű, már 2006-ban is benyújtott ellenjavaslatot is, amely éppen a kutatási eredmények közkinccsé tételét támogatja. (A közpénzes pályázatok egy része egyébként meg is követeli a nyertes kutatóktól, hogy eredményeiket tegyék szabadon hozzáférhetővé – a kiadók gyakorlata viszont ellentétes ezzel az elvvel.)

A tiltakozó tudósok csoportja egyelőre csupán töredéke annak a körülbelül 600 ezer szerzőnek, akik az Elsevier saját állítása szerint a kiadónál publikálnak, de a tiltakozók tábora egyre növekszik. A kiadó február 6-án nyílt levélben válaszolt a tudósok sérelmeire, amely szerint „büszkék arra, hogy partnerként dolgoznak együtt a tudós közösséggel, és ezzel hozzájárulhatnak a tudományos eredményekhez.” A levélben a kiadó azt is kifejti, hogy a tiltakozók pontjai nem felelnek meg a valóságnak. Szerintük a cikkek letöltése sohasem volt még ennyire olcsó, és amíg az ár csökkent, addig az elérhető folyóiratok száma nőtt. A könyvtárakat pedig sohasem kényszerítették, hogy csomagban fizessenek elő a kiadványokra. Szerintük „a legtöbb intézmény azért választja ezt a módot, mert így olcsóbban több újságot kapnak, a kutatók pedig az így kapott plusz lapokat is használják.”

A kiadó a levélben azt is leszögezte, hogy számos hozzáférési lehetőséget biztosítanak a dokumentumokhoz, és nyolc szabad hozzáférésű folyóiratot is kiadnak, köztük a rangos Cell Journalt. Arra nem tértek ki a levélben, hogy a maradék hét ingyenes folyóirat is meghatározó szerepet tölt-e be a tudományban. A szabad hozzáférésről pedig úgy nyilatkoztak, hogy a kiadó támogatja azt az elvet, hogy a közpénzből finanszírozott kutatások eredményeit közkinccsé kellene tenni, és igyekeznek a publikált információkat elterjeszteni, abban az esetben, ha a kiadás így üzletileg fenntartható marad. Viszont elleneznek minden olyan szerintük jogtalan törvényt, amely „aláaknázza a jelenlegi kiadási rendszert".

Ennek ellenére David Clark, az Elsevier matematikai szaklapokért felelős alelnöke elismerte, hogy odafigyelnek a bojkottra. „Amikor egy fontos személy nyugtalankodni kezd, attól mások is nyugtalankodni kezdenek. Tudni akarjuk, hogy mik a panaszok. Sok szerkesztőt elbizonytalanítottunk és felbosszantottunk. Ez hiba volt” – mondta David Clark.

A kutatók szerint bicskanyitogató az Elsevier cinizmusa. A Critical Biomass blog biológus szerzője idézi David Colquhount, a University College London (UCL) egyik professzorát, aki pár hónapja részletezte a blogjában: a UCL az Elsevier 2068 lapjára fizet elő évi 1,25 millió euró értékben. A professzor szerint az előfizetett lapok közül 251-et sosem nyitott meg senki az egyetemen, és a lapok 60 százalékát kevesebb mint 300 alkalommal, ami nem indokolja az előfizetést.

Magyarok lázadnak a keresztapa ellen

A bojkotthoz neves magyar kutatók is csatlakoztak, többek között a Semmelweis Egyetem rektora, dr. Tulassay Tivadar, és rektorhelyettese, dr. Kellermayer Miklós. A rektor a szerkesztői, a rektorhelyettes pedig a szerkesztői és a bírálói munkát tagadta meg. Dr. Blázovics Anna, az egyetem Farmakognózia Intézetének igazgatója elmondta, hogy a kiadó az egyetem számára már elfogadhatatlanul nagy összegeket kért a publikálásért cserébe.

Lovász László matematikus is csatlakozott a külföldi kollégái által indított mozgalomhoz, sőt a bojkottot elindító kiáltványt aláíró 34 kutató egyike volt. A Wolf-díjas, Kiotó-díjas, Bolyai-díjas Lovász most az ELTE-n kutat, de korábban tanított a Yale-en, és a Microsoft matematikai kutatóintézetében is dolgozott. Lovász sem publikálást, sem szerkesztést nem vállal az Elsevier-lapoknál.

Az online petícióhoz csatlakozó magyar kutatók között vannak még a Szegedi Tudományegyetem munkatársai is, akik az egyetem Klebelsberg Könyvtárának főigazgató-helyettesétől, dr. Kokas Károlytól kaptak értesítést a bojkottról.

Kokas az EISZ, vagyis az Elektronikus Információszolgáltatás program Bizottságának az alapító tagja, így közelről ismeri az Elsevierrel folytatott csatározásokat. Szerinte egy tárgyalás a kiadóval leginkább a Keresztapa egy jelenetéhez hasonlít, és kötelességének érezte, hogy minden kapcsolatát tájékoztassa a petícióról. Az Indexnek azt is elmondta, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek az előfizetett Elsevier-kiadványok fele is elegendő lenne, de csak így, csomagban férhetnek hozzá a létfontosságú információkhoz.

Kritikus tömeg

Az Elsevier elleni összefogás azért is jelentős, mert hiába jelentek meg olyan, ingyenes hozzáférésű tudományos adatbázisok, mint a PLoS ONE és az arXiv, a tudósoknak a rendszer működése, illetve az impakt faktor miatt muszáj a hagyományos, fizetős lapokban is publikálniuk.

Egy tudományos lap impakt faktora a lap átlagos idézettsége alapján létrehozott mérőszám (általában egy számjegyű, igen rangos lapoknál már tíz fölötti), amely a kutatók teljesítményének egyik legfontosabb mutatójává vált a tudományos közéletben. A kutatók igyekeznek saját szakterületükön nagy impakt faktorú lapokban publikálni, hiszen a tanulmányaik idézettsége alapvető érdekük, és ez valamennyire korrelál a lapok impakt faktoraival. A több saját impakt faktort összegyűjtött kutatóknak a kutatási pályázatokon is nagyobb esélyük van (annak ellenére, hogy léteznek ennél jobb eszközök is a kutatási teljesítmény mérésére).

Egy új, szabad hozzáférésű lap elindítása tehát ezért nagyon nehéz feladat, mert a semmiből csak évek alatt lehet olyan idézettséget összegyűjteni, ami versenyre kelhet már a bejáratott tudományos lapok impakt faktorával (hogy mégsem lehetetlen, arra példa a ma már 4,4-es impakt faktorú PLoS ONE). Egy ilyen törekvés csak úgy sikerülhet, ha jelentős nevek vagy beruházók állnak az ügy mögé. Az orvostudomány területén el is indult egy ilyen kezdeményezés, amelyet a terület három legnagyobb finanszírozója támogat: a Howard Hughes Medical Institute, a Wellcome Trust és a Max Planck Society – írja a Critical Biomass blog. A másik lehetőség a fennálló rendszer megdöntésére a tudóstársadalom összefogása – a mostani bojkotthoz hasonló méretűre eddig nem volt példa, ez intő jel lehet a tudományos lapok óriáskiadóinak.