Az optimisták később halnak
Nagyobb valószínűséggel lettek betegek vagy haltak meg három évtized távlatában azok, akik egészségi állapotukat eleve rossznak ítélték meg - idézte svájci kutatók eredményét a Scientific American című ismeretterjesztő folyóirat.
Több mint 8 ezer svájci férfi és nő válaszolt egy vizsgálatban arra, hogy mennyire tartja magát egészségesnek, majd harminc év elteltével megnézték a kutatók, hogy az egyes válaszadói csoportokban hányan voltak betegek, illetve hányan haltak meg időközben.
A Matthias Bopp által vezetett felmérésben az egészségi állapotra vonatkozó válaszok a kiváló, jó, gyenge, nagyon rossz kategóriákba kerültek. Kiderült, hogy azok a férfiak, akik az alsó kategóriába sorolták egészségüket, háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg a követés ideje, azaz harminc év alatt, mint azok, akik a felső kategóriába sorolták egészségüket. A nőknél ez a különbség kétszeresnek adódott. Az eltérések kisebb mértékben ugyan, de minden közbenső kategóriában is megfigyelhetők voltak.
Miután az elemzésnél figyelembe vették a vizsgálatba bevont személyek kockázati tényezőit, például a dohányzást, valamint valós orvosi kórtörténetüket, a saját maguknak előre jelzett egészség és a halálozási valószínűség közti kapcsolat még mindig érvényes maradt.
A tanulmányt részletesen a PLoS ONE (Public Library of Science ONE) című nyílt hozzáférésű tudományos portálon tették közzé szerzői.