Politikai nézetekkel születünk?

Politikai értékrendek

Az első tisztázandó kérdés az, hogy pontosan mi tartozik a politikai genetika témakörébe. A következő, korántsem teljes lista: az általános politikai nézetek (liberális, konzervatív), a népcsoportokhoz, az idegenekhez, a nemekhez és a bevándorláshoz való viszonyulás, a politikai ismeretek és azok megszerzésére való motiváció, a választói részvétel, a pártszimpátia, a vallásosság, a tekintélyelvűség, a külpolitikai preferenciák. Kérdés lehet, hogy ezeket a kategóriákat meghatározó biológiai tényezők mennyiben különülnek el egymástól. Nyilvánvaló, hogy egy-egy nézethez vagy preferenciatípushoz nem jöttek létre külön genetikai és agyi mechanizmusok, hanem sokuk közös biológiai háttérrel rendelkezik.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes attitűdféleségekre a százszázalékos együttes előfordulás jellemző, egy egyén vélekedéseiben ugyanis bizonyos fokú inkoherencia figyelhető meg. Európában a politikai nézeteket jobboldali, baloldali és liberális hármas tagolódás alapján rendszerezik, az amerikaiak inkább liberális-konzervatív kategóriákról beszélnek, a liberalizmushoz sorolva a baloldalt is. Az általános gondolkodásban való különbözőséget a liberális/konzervatív dichotómia pontosabban tükrözi, ezért a továbbiakban ezt a terminológiát fogom használni.

Gének vs. környezet

Egy egyén gondolkodásmódját alapvetően meghatározza a családi és a tágabb szociális környezet. Elég, ha arra gondolunk, hogy a világ régiókra osztható a nagy vallások alapján. Nyilvánvaló, hogy egy hindu, egy keresztény vagy egy iszlám országba születő egyén nem szabadon választja meg a hitét, hanem a körülötte élő emberek, elsősorban a család hatására. A politikai attitűdökkel ugyanez a helyzet. Az USA bizonyos államai szinte mindig a republikánusokra szavaznak (Biblia övezet), míg mások a demokraták biztos szavazói (a keleti partvidék egyes államai). Hasonló törvényszerűség figyelhető meg a nagyváros (demokrata) – vidék (republikánus) viszonylatában is.

Mondhatnánk, hogy a fenti példákban más a népesség összetétele az adott régiókban, ezért nem zárhatjuk ki a genetikai hatásokat, de nem erről van szó, ugyanezek az összefüggések a viszonylag homogén populációval rendelkező országokban is fennállnak. Érdekes módon, a környezeti tényezők döntésekre és preferenciákra való befolyását nem tartjuk annyira végzetszerűnek, mint a genetikai hatásokat, pedig édesmindegy, hogy mi az ok, ha nem saját magunk döntünk. Sokan büszkélkednek azzal, hogy a szülői hatásra alakították ki az értékrendjüket, pedig ezzel elismerik, hogy a választásuk nem autonóm módon történt.

A múlt század elejének eugenikán alapuló sterilizációs programjai, valamint később a náci megsemmisítő táborok a vélt genetikai különbözőség jegyében hajtották végbe rémtetteiket, tudományos alapok nélkül. E történelmi események máig tartó negatív hatással vannak a viselkedés genetikai kutatását illetően. Részben ennek eredményeként, egészen az utóbbi évekig az a felfogás uralkodott, hogy a viselkedésünkben és a vélekedéseinkben való eltéréseket szociológiai és nem öröklött tényezők okozzák. Az ember ugyanis társadalmi lény, és ez a helyzet egy éles demarkációs vonalat húz a Homo sapiens és az állatvilág közé, hangzott az érvelés. Természetesen e nézet képviselői elismerték azt a nyilvánvaló tényt, hogy az agyunk alapszerkezetét a DNS határozza meg, de az elmét egyfajta tabula rasának tekintették, amibe a szociális hatások írják be, hogy hogyan érezzünk, vélekedjünk és viselkedjünk a különféle helyzetekben.

Pedig, már 1974-ben megjelent egy a szociális attitűdök örökletes alapjait tárgyaló cikk Eaves és Eysenc tollából a tekintélyes Nature című tudományos lapban. Az első fecskék nem csináltak ugyan nyarat, de ezt követően, ha nem is nagy számban, jelentek meg publikációk a témáról. Az új molekuláris genetikai technikáknak köszönhetően pedig a közeljövőben óriási léptékű ismeretbővülés várható a biológia minden területén az emberi betegségektől a viselkedésig, beleértve a politikai nézeteket meghatározó öröklött tényezőket is. Példaként, míg a 2001-ben publikált emberi genom meghatározása közel hárommilliárd dollárba került, és több mint tíz év megfeszített munkát vett igénybe, a legújabb DNS szekvenátorok ugyanezt húsz perc alatt, és százdolláros költséggel végzik.

Konzervatív vs. liberális

A klasszikus viselkedésgenetika kedvelt vizsgálati alanyai az egypetéjű ikrek. E tudományterület alapparadigmája szerint az elkülönülten nevelkedett ikrek esetében a viselkedésbeli különbségeket a környezeti tényezők okozzák, míg az adoptált gyermekek esetében a hasonlóságok a közös családi háttérből származnak. A kutatások során azt is vizsgálják, hogy a gyerekek a biológiai vagy a nevelőszüleikre hasonlítanak-e nagyobb mértékben.

A tudományterület módszereivel végzett vizsgálatok megállapították, hogy a leginkább örökletes meghatározottságú attitűdjeink a politikai ismeretek megszerzésére irányuló hajlam, az általános ideológia (liberális, konzervatív), valamint a választásokon való részvétel. A legkevésbé genetikai tényezők által meghatározott attitűdök pedig a külpolitikai preferenciák, a bevándorláshoz való viszonyulás, valamint a pártpreferencia (ez utóbbi különösen alacsony örökletes komponenssel rendelkezik). Ellentmondásnak tűnik, hogy míg a politikai nézetek igen erős genetikai gyökerekkel rendelkeznek, addig a politikai pártokkal való azonosulást szinte kizárólag társadalmi hatások alakítják ki.

A továbbiakban a kutatások irányát az egyes politikai gének és a politikai attitűdök agyi mechanizmusainak felderítése motiválta. A különféle tudományterületeken végzett kutatások azt állapították meg, hogy jelentős különbségek vannak a liberális és konzervatív ideológiát valló egyének között genetikailag, a pszichológiai reakcióikban, az agyszerkezetükben, és abban, hogy hasonló helyzetekben milyen agyterületeik aktiválódnak.

A klasszikus viselkedésgenetika a környezeti és az öröklött hatások relatív arányát kutatja, de nem foglalkozik a genetikai tényezők természetével. A molekuláris genetika próbálja pótolni ezt a hiányt. Ebben a cikkben csupán a konzervatív/liberális attitűdöket vizsgálom, amelynek egyik oka, hogy erről a témáról közöltek a legtöbb tanulmányt, másrészt pedig, a politikai nézetbeli kettősség számos egyéb attitűdöt is magában foglal. Előrebocsátom, hogy a viselkedésbiológia, különösen annak genetikai ága, jelenleg még az úgynevezett puha tudományokhoz sorolható, vagyis állításai jelentős bizonytalansággal terheltek. Ennek fényében értékeljük az eredményeket.

Fortélyos félelemközpont igazgat?

Közismert, hogy a liberálisok az élet sok területén nagyobb fokú toleranciával rendelkeznek, mint a konzervatívok, gondoljunk például a homoszexualitáshoz, a hajléktalansághoz és a más vallásokhoz való viszonyulásra. A kérdés az, hogy ennek az eltérő hozzáállásnak van-e valamilyen kimutatható biológiai nyoma az egyénben? Kanai és munkatársai 2011-ben mágneses rezonancián alapuló képalkotás módszerével kiderítették, hogy a liberálisok agyának anterior cinguláris kortexe (ACC) nagyobb mennyiségű szürkeállománnyal rendelkezik a konzervatívokénál. Az ACC egyik fő funkciója a bizonytalan és konfliktusos helyzetek szabályozása. A nagyobb méret feltehetően e helyzetek hatékonyabb kontrollját eredményezi.

Jacob és munkatársainak 2010-ben végzett vizsgálatai szerint a konzervatívok hajlamosabbak egy arcot fenyegetőbbnek látni, mint a liberálisok. Ezt erősíti meg Oxleyék 2008-as eredménye, mely szerint a konzervatívok erőteljesebben reagálnak a fenyegető hangokra és képekre is. Számos egyéb vizsgálat is arra mutat, hogy a konzervatív vélekedések alapját, legalábbis részben, a félelmek alkotják. Kanai és munkatársai 2011-ben megfejtették e jelenség a biológiai hátterét. A kutatók a félelmet irányító egyik agyi központ, az amigdala vizsgálata során azt figyelték meg, hogy ennek a páros agyi magnak a jobboldali része a konzervatív embereknél fejlettebb, mint a liberálisoknál. Nagyobb amigdala, magasabb fokú aggodalom – hangzott a szerzők érvelése. A kutatók kidolgoztak egy számítógépes programot, melynek segítségével az ACC és az amigdala méreteinek alapján hetven százalékos eredményességgel megjósolták a politikai beállítódást. Statisztikailag szignifikáns, mondhatnánk, de nem abszolút érvényű a korreláció, ami a politikai vélemény kialakításának komplexebb meghatározottságára utal.

Egy napokban megjelent, Schreiber és munkatársai által jegyzett kutatás nem csupán szerkezetileg, hanem funkcionálisan is megvizsgálta a fenti és egyéb agyterületeket. Az eredmények szerint a konzervatívok jobb amigdalája mutatott aktivitást, míg a liberálisok esetén a bal inzuláris kéreg volt aktívabb. Az agyterületek funkciójából azt a következtetést vonták le a szerzők, hogy a kétféle politikai nézet képviselői másféle agyi mechanizmussal reagálnak a kockázatokra és a bizonytalan helyzetekre. Nevezetesen, a konzervatívok érzékenyebbek a fenyegető stimulusokra a liberálisoknál, s a szerzők szerint ez felelhet az eltérő ideológiai attitűdök kialakulásáért.

Az SLC6A4 gén egy olyan fehérjét kódol, amely a szerotonin ingerületátvivő anyagnak a szinaptikus résből a küldő idegsejtekbe való visszavételéért felelős. Az emberi populációban ez a gén két fő allélikus formában van jelen. A különbség a gén kifejeződését szabályozó elem (promóter) hosszában található. Chiao és Blizinsky 2009-ben kimutatták, hogy a rövidebb promóter verzióval rendelkezők aggodalmaskodóbbak, jobban féltik az egészségüket a fertőzésektől, és ezért idegengyűlölőbbek, mint a hosszabb promóterrel rendelkezők. Az elképzelés szerint az olyan népek, ahol diktatúrák uralkodnak, magasabb arányban tartalmazzák a rövid promóteres verziót. A kutatók az eredményeiket nem hozták összefüggésbe a konzervatív/liberális nézetekkel.

Fisher és Thornhill hasonló, de nem genetikai alapú, elmélete szerint a politikai rendszerek mikéntje a fertőző betegségek gyakoriságától függ. Olyan országokban, ahol rendszeresek a járványok, az emberek idegengyűlölők lesznek, és egy rendet biztosító „vezért” támogatnak. Ilyenkor diktatórikus kollektivista társadalmak keletkeznek. A kevésbé fertőzött helyeken viszont nagyobb a szabadságszeretet értéke, ezért itt demokrácia épül. Lehetséges, hogy a fertőzéseken túl egyéb undor- és negatív érzelmeket keltő tényezők is az antidemokratikus nézetek felé viszik a közhangulatot. Talán nem véletlen, hogy a kollektivista diktatúrák (nácizmus, egyes latin-amerikai rendszerek) a mássággal kapcsolatos ellenérzések szítását használják eszközként a népi támogatottság megtartása érdekében.

Smith és munkatársai a bőr vezetőképességének a megváltozását vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a konzervatív gondolkodásúak hevesebben reagálnak az undorkeltő dolgokra. Dodd és munkatársai egy 2012-ben publikált tanulmányukban kimutatták, hogy ennek ellenére az ilyen gondolkodású emberek több figyelmet szentelnek kellemetlen képek tanulmányozásának, mint a liberálisok, akik viszont a kellemes képeket nézegetik hosszabb ideig. Az amigdala az undor érzés fő központja, ezért feltételezhető, hogy ebben az esetben is a méretbeli különbség képezi konzervatív attitűd idegi hátterét.

Újdonságkeresés, kreativitás

Carney és munkatársai (2008) pszichológiai tesztekkel vizsgálták meg, hogy van-e különbség az újdonságkeresésben a kétféle ideológiát vallók között. A kutatók azt az eredményt kapták, hogy a liberálisok nem csupán nyitottabbak az újdonságokra, hanem azokat aktívabban is keresik a konzervatívoknál. A jelenség egyik fontos genetikai tényezőjét is feltárták. Settle és munkatársai egy 2004-ben publikált közleményükben a D4 dopamin receptor (DRD4) génjében egy specifikus sokféleséget mutattak ki. E gén fehérjét kódoló régiójában többszörösen ismétlődő szakaszok vannak, melyek közül az emberi populációban a négyszeres (4R) és a hétszeres (7R) ismétlődések a leggyakoribbak.

A kutatók azt találták, hogy a 7R variánssal rendelkezők rendszerint politikailag liberális beállítottságúak, míg a 4R genotípusúak konzervatívak. A gondolkodástípus azonban jelentős mértékben függ a körülményektől. Például, ha egy heterozigóta (R7/R4) személynek sok barátja van, akkor nagyobb eséllyel lesz liberális felfogású, mint konzervatív. A DRD4 gén azonban nem közvetlenül a politikai beállítottságra hat, hanem egy általánosabb attitűdre, az újdonságkeresésre. Ezért az R7-es variánssal rendelkezők számos egyéb sajátságban is elütnek az R4-es allélt hordozóktól, például az előbbiek hűtlenebbek a partnereikhez.

Úgy is meg lehet fogalmazni ezt, hogy egy konzervatív emberben jobban megbízhatsz, mint egy liberálisban. A kérdés itt az lehet, hogy ez csak a férfi-női kapcsolatokra érvényes, vagy általában is?

Carneyék fent említett vizsgálatai a kreativitásra is kiterjedtek. A szerzők úgy találták, hogy a liberálisok hajlamosabbak az újfajta megoldásokra. Hodson és kollégáinak vizsgálatai azt mutatták, hogy a konzervatívabb gondolkodásúak ahelyett, hogy a világot a maga komplexitásában próbálnák megérteni, inkább a valóságot leegyszerűsítő ideológiák megértését választják. Ebben a vizsgálatban a rasszizmus és az előítéletesség szignifikánsan alacsony intelligenciával párosult.

Carneyék szerint a konzervatívok rendezettebbek a liberálisoknál nemcsak a lakásukban, hanem a gondolataikban is. A szerzők e sajátságot az innovációellenes attitűdökkel is kapcsolatba hozták. Helzer és kollégái kimutatták, hogy a konzervatívok magasabb szintű motivációval rendelkeznek a tisztaság megőrzését illetően, a fogalom mind fizikai, mind morális értelmében.

Ismert, hogy a konzervatívok hagyományosan hajlamosabbak a tekintélyelvűségre a liberálisoknál. Ennek okát illetően, egymásnak ellentmondó publikációk jelentek meg. Legutóbb Frauley és munkatársainak 2012-es kísérletei a szülői hatásokat hozták ki a legfontosabb tényezőnek. Más publikációk viszont az általános kulturális miliőt és a gének szerepét hangsúlyozzák. Egyes kutatócsoportok szerint azonban az autoritásra való hajlam az egyik leginkább genetikailag meghatározott politikai „jellegünk”. Ebben a kérdésben tehát egyelőre a zavarodottság az úr.

Közismert az a vélekedés, hogy a liberálisok hajlamosabbak megváltoztatni a véleményüket a tények hatására, mint a konzervatívok. Dodd és munkatársai a szemmozgás követés vizsgálatával próbálták meg alátámasztani ezt az állítást. A kutatók azt figyelték meg, hogy a liberálisok jobban követik a partner szemmozgását a konzervatívoknál, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy az előbbiek jobban adnak mások véleményére. Ezzel kapcsolatos eredményeket produkáltak Amodia és munkatársainak pszichológiai kísérletei, miszerint a liberálisok hamarabb változtatnak a szokásaikon is, mint a konzervatívok.

Zamboni és munkatársainak funkcionális (f)MRI vizsgálatai szerint a konzervatív beállítottságú emberek dorsolaterális prefrontális kérgi területe erőteljesebben reagál kognitív disszonanciával járó komplex szociális helyzetekre, például az igazságosság és az önérdek összeütközése esetén. Hogy ennek a jelenségnek pontosan mi a jelentősége, arról csupán spekulálni lehet. Mindenestre, Cunningham és munkatársai ugyanennek az agyterületnek az aktiválódását figyelték meg akkor is, amikor a kísérleti alanyoknak idegen rasszhoz tartozó emberek képét mutatták.

Janoff-Bulman és kollégáinak vizsgálatai alapján a konzervatív gondolkodásmód inkább a kudarc elkerülésen, míg a liberális a siker keresésén alapul. Ezért a konzervatív politikai hozzáállást a rend érdekében való korlátozás támogatása jellemzi, a liberalizmusra viszont az aktiváló beavatkozás jellemző (például a szociális igazságosság érdekében). Oxley és Rock szerint a konzervatív emberek nagyobb érzékenységgel reagálnak a negatív stimulusokra, de Shook vizsgálatai szerint ezekből többet is tanulnak, mint a liberálisok.

A Hatemi és kollégái által 2011-ben végzett eleddig az egyetlen a témával kapcsolatos genomszintű vizsgálat csupán azt valószínűsíti, hogy egyes kromoszóma szegmensek szerepet játszhatnak bizonyos politikai attitűdök kialakulásában. A kutatók négy fontos géncsoportban találtak erős korrelációt a liberális/konzervatív ideológiákkal, melyek a glutamát (kognitív folyamatok), a szerotonin (érzelmek, tanulás) és a dopamin (jutalmazó rendszer, kognitív folyamatok) ingerületátvivő anyagokkal kommunikáló agyi struktúrák működésében, valamint a szaglásban játszanak fontos szerepet. Az első három rendszer érintettsége nem okozott túl nagy meglepetést, mivel számos korábbi megfigyelés is utalt ezek politikai attitűdökben való szerepére. A szagló receptor gének ilyetén szerepe azonban meglepte a kutatókat, mivel a politika és a szaglás elsőre nem tűnnek összetartozó fogalmaknak.

Hogyan kell értelmezni mindezt?

A rovarok viselkedését a gének mozdulatokra lebontott aprólékossággal szabályozzák. Az ember esetében azonban beépített motivációk és preferenciák biztosítják a gének „akaratának” érvényre jutását. Ez egyben azt is jelenti, hogy a DNS-ünk nem fátumszerűen határozza meg a viselkedéseinket és vélekedéseinket. A genetikai és a környezeti tényezők nem vagy-vagy alapon hatnak, hanem összefonódnak egymással. Tulajdonképpen, arról van szó, hogy a környezet a géneken keresztül fejti ki a hatását. A genetikai program és a környezet ugyanarra a rendszerre hatnak, melynek neve epigenetikai szabályozás.

Az epigenetikai hatások a DNS és az azt burkoló hiszton fehérjék kémiai módosítását jelenti. A kémiai módosítások eredménye a gének kifejeződésének megváltozása. Ennek megértéséhez vizsgáljuk meg, hogy a DNS molekula milyen információkat hordoz. A genetikai információ két alapvető formában nyilvánul meg. Az örökítő anyagunk egyik információja a fehérjék – a sejt igáslovainak – szerkezetére vonatkozik. Más szóval, a DNS-t felépítő bázisok – A, T, G és C – sorrendje meghatározza az egyes fehérjék aminosav sorrendjét, és ezáltal a fehérjét magát. A DNS tartalmaz egy másik információt is, ami a test felépítésére és működésére vonatkozik. A kétfajta üzenet úgy kapcsolódik össze, hogy a különféle sejtekben a fehérjéket kódoló gének kifejeződése programszerűen szabályozott az embrionális fejlődés folyamán, és azt követően is. Ezt nevezzük epigenetikai programnak, amely – különösen az agy esetében – nyitott a környezet felé.

A fő kérdés az, hogy az epigenetikai mintázatok mennyire vannak előre huzalozva, s mennyire módosulhatnak a környezeti hatások által. Ha génekről van szó, akkor felmerül az evolúció szerepe az adott sajátság kialakításában. Az emberi genom jóval ősibb, mint a modern társadalom, ezért nyilvánvaló, hogy a szelekció nem közvetlenül a politikával kapcsolatos attitűdökre hatott, hanem az ezek alapjául szolgáló általánosabb agyi mechanizmusokra.

Végszó

A viselkedés genetikai komponenseinek kutatása óriási iramot vett. A téma rendkívül érzékeny, mivel a gondolataink mi magunk vagyunk. A genetikai örökségünkről viszont nem tehetünk, hiszen a DNS-ünket a szüleinktől kaptuk, ők az övékétől, és így tovább. Mind a liberalizmus és a konzervativizmusra való öröklött hajlamainkat olyan genetikai mechanizmusok hozzák létre, amelyeket az evolúciós siker érdekében dolgoznak. A genetikai variancia lényege éppen az, hogy az állandóan változó környezetben, vagy egy erősen strukturált társadalomban rendelkezzünk az éppen előnyösebb változattal.  Tehát, a körülményektől függ, hogy a liberális vagy a konzervatív típusú gondolkodásmód az éppen előnyösebb. Viszonylag stabil helyzetben a konzervatív attitűdök hatékonyabb feladatmegoldást biztosítanak, változó környezetben viszont a liberális gondolkodásmód tűnik hasznosabbnak. Egy jól működő társadalomnak mindkét típusú gondolkodásmódra szüksége van.

A mai magyar politikai pártok és azok szimpatizánsai nem kategorizálhatóak egyértelműen a liberális/konzervatív dichotómia alapján. A fenti eredmények a szilárd demokratikus hagyományokkal rendelkező országok, elsősorban az Egyesült Államok, polgárainak vizsgálataiból származnak. A liberális és konzervatív nézetek egyébként csupán egy idealizált személyben jelennek meg tisztán, elkülönült formában, valós személyeknél változó mértékű keveredés figyelhető meg. Végezetül, de nem utolsósorban, jegyzem meg, hogy a tudatalattink által generált késztetéseink az intelligenciánk segítségével elvileg legyőzhetőek.

A kérdés persze az, hogy szembeszállunk-e ezekkel a késztetésekkel, vagy inkább ideológiákat gyártunk arra, hogy miért helyesek. Sajnos, rendszerint ez utóbbit tesszük. Az emberi agy ugyanis egy pragmatikus gépezet, mely nem a tények megismerésének, hanem az egyéni és az evolúciós értelemben vett siker elérésének eszköze. A valóság, az igazság és az igazságosság csak akkor érdekes, ha azok egyeznek a valós vagy vélt érdekeinkkel. Mindezt nem azért jegyzem meg, hogy le kellene győznünk a konzervativizmusunkat vagy a liberalizmusunkat. Ma inkább egy kéznyújtás lenne az, amit tennünk kellene.

(A szerző egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatója.)