Orbánhoz fordul az ufószövetség
További Tudomány cikkek
- Megtalálták a másnaposság felelősét, de nem az, amire eddig gyanakodtak
- Ha nincs vérfrissítés, jönnek a bajok
- Magas rangú katonatiszt tűnt fel a világ legnagyobb hadseregében, de még mindig rejtély, ki irányítja őket
- Végre tényleg megoldódhatott Stonehenge rejtélye
- Még mindig mérgező az 1916-os verduni csata helyszíne
„Ezt mindenki tudja, csak elhallgatják!" - ez volt az első mondat, amit szombat reggel, az újpesti művelődési házba belépve sikerült elkapnunk. Egy öltönyös úr nyilatkozta ezt éppen az egyik televíziós stábnak. A délelőtt végére aztán mi is megsejtettük, hogy mi lehet ez a közös tudás, de ehhez Pataky Attila hathatós segítsége is kellett.
A sejtésig az út viszont nem volt zökkenőmentes: az első csalódás akkor ért minket, amikor kiderült, hogy az ufószövetség éves elnökségi ülésére újságírók nem mehetnek be, és el kellett hagynunk a termet. Fokozta bánatunkat, amikor megtudtuk, hogy a b-tervként kigondolt „A szivar ufók anatómiája” című előadás a kutató betegsége miatt elmarad.Végül Viszok András előadásán találtuk magunkat, aki a földönkívüliek utáni kutatás mikéntjéről beszélt.
Tengerimalac a Marson, rod Miskolcon
Viszok részletesen beszámolt a kutatásuk munkamódszeréről: kollégáikkal a bolygókról készült műholdfelvételeket nagyítják fel minél nagyobb felbontásban, és megmagyarázhatatlan formájú objektumok után kutatnak. Mind kiderült, nem kevés sikerrel. Kivetített képeken mutatta meg, milyen szokatlan dolgokra akadtak a bolygók felszínén. Például a Holdon szabályos, kör alakú üregeket és egy csővezetékszerű domborulatot is felfedeztek.
Hasonlóan gyanús a Mars felszíne is: a régebbi felvételeken egy golflabda-szerű kitüremkedés okozott zavart, a Curiosityről érkezett egyik képen pedig mintha egy tengerimalac lenne. Viszok szerint ez a felfedezés két dolgot is jelenthet: vagy van élet a Marson, vagy átverik a közvéleményt, és nem is ott készülnek a Curiosity felvételei.
A közvélemény számára ismeretlen lények bőven előfordulnak a Földön is, derült ki akkor, amikor Viszok hazai témákra tért át. Bolygónk tele van olyan létformákkal, amiknek a létezéséről még csak nem is tudunk. Ilyenek például a rodok. A rod egy apró szárnyakkal rendelkező, pálcika alakú szerkezet, ami szabad szemmel nem látható.Viszont véletlenül lefényképezhetőek. Magyarország pedig szerencsés helyzetben van, hiszen Miskolc mellett nagy rodkolónia él, de a legszebb felvételt egy rodról Érden sikerült elkészíteni.
Egy váratlan kanyarodás után Viszok szakterületéről, az eltérítésekről, azaz az idegenekkel való találkozásokról kezdett el beszélni. A kutató specialitása amúgy a hasonló élményeken átesett gyerekek vizsgálata. És mint kiderült, a gyerekek sokkal fogékonyabbak arra, hogy űrlények ragadják el őket, harmincéves kora után már ritkán történik ilyesmi az emberrel. Viszok egy külön tesztet is kifejlesztett, hogy az eltérített gyerekekkel foglalkozzon, a szigorodó törvényi feltételek miatt azonban erre egyre ritkábban van lehetősége. Pedig az esetek kutatása fontos lenne, hiszen a gyerekek mindig hasonló élményekről számoltak be, már akkor is, amikor még nem is mentek ufós sorozatok a televízióban.
Gonosz űrlények nem erre jönnek
Sokat ígért a nap elő sztárelőadójának, Nemere Istvánnak a címválasztása. Nemere ugyanis a "Ha én ufó lennék.... Gondolkozzunk egy idegen fejével!" témamegjelöléssel érte el, hogy teljesen megteljen a kétszáz fős előadóterem. A legtermékenyebb magyar író kedvelt vendég az ufókonferenciákon, idén azonban hamar lehűtötte a kedélyeket. Nemere ugyanis már előadása legelején megmutatta, miért lehetetlenség a címben vállalt feladat: egy szinte már heidegger-i érveléssel bizonyította, hogy túlságosan bele vagyunk ragadva a saját valóságunkban, ezért pedig képtelenek vagyunk arra, hogy más lények fejével gondolkozzunk.
Itt akár véget is érhetett volna az előadása, Nemere azonban ki akarta használni az idejét, hogy alaposan leszidhassa az emberiséget. Társadalomkritikai fejtegetéseiben arról beszélt, hogy a sikeres bolygóközi űrutazás feltétele, hogy a társadalom ne legyen megosztott. E mellé mi még ki is zsákmányoljuk a bolygónkat, amire végképp semmiféle racionális magyarázat nem adható. „Ha egy idegen lény ideérne, nem hinne a szemének. Már ha van szeme” – pontosított Nemere. Ráadásul nálunk egy egész iparág épül arra, hogy az idegenekkel való lehetséges összecsapásról készítsenek filmeket és könyveket. Ez is jellegzetesen emberi tevékenység. Az író szerint az esetleg a Föld fölé érkező idegen lények biztos nem gondolkodnak népirtásban, hiszen a sikeres utazáshoz a kozmikus etika egy nagyon magas szintjén kell állni.
Ne sértsünk meg senkit
Végül nem hallgathattuk végig Nemere összes érvét, mert az elnökségi ülés után kezdődő választmányi ülésre már beengedtek minket. Itt pedig pontosan azt tapasztaltuk, amit már előzetesen is sejtettünk. Nem csillagközi parancsnokoknak öltözött taláros férfiak beszélgettek a klingon nyelv kerettanterve illesztéséről, hanem pontosan ugyanolyan választmányi ülést találtunk, mint ha csak egy gazdaklub ülésére vagy egy társasházi lakógyűlésre látogattunk volna el.
Például kiderült, hogy az ufószövetség gazdasági helyzete rossz, a kilátások pedig elkeserítőek. Őket is sújtja mindaz, ami bármely másik magyar civil szervezetet is. Kevés pénz folyik be egyszázalékokból, nincs pénz benzinre, volt, aki egy brazíliai konferenciameghívást kellett visszamondjon. Akadtak azért izgalmak is, 2012-ben például feltörték az ufószövetség honlapját, ráadásul ugyanaz a spanyol hacker, aki a Siemens honlapját is elintézte. A levezető elnök viccesen jegyezte meg, hogy ezzel felnőttek a nagyokhoz.
A választmányi ülés résztvevői ezután díjakat szavaztak meg kollégáiknak, majd következett az ülés egyetlen igazán érdekes pillanata. A szövetség ugyanis Orbán Viktorhoz és Hende Csabához kíván fordulni, hogy hozzák nyilvánosságra a magyarországi ufójelentéseket. Ekkor történt egyedül, hogy az amúgy nagyon barátságos légkörben zajló ülésen valamiben ne értsenek teljesen egyet a résztvevők. Egyikük ugyanis beleíratta volna azt is a nyílt levélbe, hogy a Magyarországon dolgozó pilótáknak ne eshessen bántódása, ha valami megmagyarázhatatlan égi jelenséget jelentenek a hivataloknak. Ezt azonban a többség végül elvetette, mint mondták, olyan levelet akartak írni, ami felhívja a figyelmet a magyar ufókutatás helyzetére, viszont nem sért meg senkit. Végül abban maradtak, hogy 22 kutató aláírásával az eredetileg megírt levelet küldik el a miniszterelnöknek és a honvédelmi miniszternek, az ufóakták nyilvánosságát kérve. A szervezet tagjai lelkesnek tűntek, de alighanem csak bízhatnak abban, hogy nagyobb szerencséjük lesz, mint másoknak volt az ügynökaktákkal.
Megnyugtató, hogy nem nyálkásak
A választmányi ülés után következett a nap legnagyobb sztárjának, Pataky Attilának a fellépése. A virágokkal díszített farmerben érkező énekes csak lassan tárt rá a lényegre. Előbb kicsit az EDDA legújabb lemezét népszerűsítette, még egy számot is előadót róla. Utána viszont váratlanul gyorsan ugrott a személyes hangvételű beszámolójára. “Hogy mi van? Van egy látható világ, és van egy láthatatlan. Ez biztos” – indított határozottan. Pataky szerint a látható világból sikerült kihozni már majdnem mindent, a materiális világ vége közeleg.
Pataky ezután arról beszélt, hogy nagyon aktívan tájékozódik, és próbálja látni, mi megy valójában a világban. Elmesélte például azt az esetet, amikor Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a közelmúltban elszólta magát. Egy interjúban ugyanis elismerte, hogy Putyin hatalomba lépésekor az atomtitkokat tartalmazó táska mellé kapott pár dossziét is, amit csak azért nem hoznak nyilvánosságra, mert akkor pánik törne ki a Földön. Egy tudós barátja pedig nemrég arról beszélt, hogy Los Alamosban régen számos tudósnak, köztük Teller Edének is bemutattak egy földön kívüli lényt. Hogy ne keltsen pánikot, az apró termetű lényre emberi ruhát adtak, és úgy vezették be a világ leghíresebb tudósai elé. Utána pedig telepatikus úton hosszasan beszélgettek arról, hogy hogyan lehetne hidat építeni a civilizációink közé. “Ezek a legfrissebb adatok, bár a ma éjszaka kapottakat még nem volt időm átnézni” – szabadkozott Pataky.
Majd áttért arra, hogy őt először 12 éves korában térítették el. Anyja kristálycukorért küldte el a boltba, és ahogy sétált hazafele Miskolcon, nagy vihar támadt. Az eső elől befutott egy jegenyefa alá, “amikor iszonyatos csattanás után, gömbként futott végig valami a fán, majd hangként eltűnt.” A fiatal Pataky elájult, később arra ébredt, hogy idegen emberek kísérik haza. Pár héttel később kezdett el neki felderengeni, hogy nagy fejű, nagy szemű orvosok vizsgálták addig, amíg eszméletlen volt. Elmesélte ezt a mélyen Mária-hívő anyjának is, aki kezdetben nehezen fogadta el a történetet. Nem sokkal később jöttek rá arra, hogy a szemtanúk beszámolója szerint az ájulásánál kiszakadt a kristálycukor zacskója és az egész kiömlött a földre, később mégis épen ért vele haza.
Később egyre több hasonló élményben volt része, de sokáig nem mert róla beszélni. Volt, hogy zenésztársával közösen ragadták el őket, miközben Pécsről vezettek hazafele. Egy másik fontos élmény volt Pataky számára, amikor az első feleségét eltérítették. A biológia szakos tanárként dolgozó Márti korábban rettegett ezektől a lényektől, azt gondolta, hogy biztos undorítóan nyálkásak. Pataky szerint a lények érezhették, hogy mire kíváncsi a felesége, mert egyikük megengedte neki, hogy megérintse. Kiderült, hogy száraz, kígyószerű az idegen lény bőre. Pataky felesége pedig megnyugodott.
A váltópénz a szeretet
A hasonló elragadások hét-nyolc évvel ezelőtt véget értek. Pataky szerint idővel ki fog derülni, hogy miért történt így. Addig azonban fontos dolga van, hiszen harcolni kell. Harcolni a világot és a politikusokat irányító háttérhatalom ellen. Szerinte a jelenlegi társadalmi viszonyok egyre feltarthatatlanabbak. „Olyan állapotban tartanak minket, ami nem méltó hozzánk. Hiszen örökérvényű fénylények vagyunk” – húzta elő legfontosabb érvét a rockénekes.
Pataky egyszer megkérdezte barátját, A. J. Christiant, hogy miért pont ide született le. A Mit keresett Isten a hálószobán? című könyv szerzője pedig azt válaszolta, hogy mert itt a legjobbak a borok, és itt a legszebbek a nők. Persze aztán komolyra fordítva hozzátette, hogy a magyar a legalkalmasabb nyelv arra, hogy elmondja a magával hozott üzenetet. Nem véletlen tehát, hogy a magyarságnak fontos szerepe lesz a harcokban. Pataky szerint a szeretet erejét felhasználva kell majd küzdenünk az ellen az ellenség ellen, ami a bankrendszer, a korrupt tudósok és politikusok, valamint a média segítségével nyomja el az embereket.
„Az univerzum váltópénze a szeretet. Nem pedig a dollár, a jen, vagy az euró” – mondta még el Pataky, aki személyes stratégiáját is megosztotta az emberekkel: kicsiket kell változtatnunk magunk körül. Ő például odafigyel arra, hogy mit eszik, mit iszik, kivel barátkozik, és mit gondol. Ez pedig elég lehet a változáshoz. És bár a keresztre szegezett Jézushoz hasonlóan a magyarság is meg van gyötörve, nekünk még itt dolgunk lesz. Hiszen a fény gyermekei vagyunk, tette hozzá.Zárásként pedig egy négy nappal korábban írt, Erdélyországról szóló EDDA dallal köszönt el a közönségétől.