Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

1. Kína, 2. USA, 3. Európai Unió

2013.11.19. 19:00

Rekordértéket, 36 milliárd tonnát ér el idén a világon a fosszilis tüzelőanyagok elégetése okozta szén-dioxid-kibocsátás a Global Carbon Project (GCP) nemzetközi kutatócsoport szerint.

A kibocsátás 2012-ben 2,2 százalékkal növekedett 2011-hez képest, és 61 százalékkal az 1990-es évek szintjéhez képest, idénre egyébként újabb 2,1 százalékos emelkedést jeleznek előre az elemzők. A Kiotói egyezmény az akkori állapotot vette alapul, ez alapján kötelez 35 fejlett államot, hogy csökkentsék üvegházhatású gáz-kibocsátásukat. Az első körben 2012-ben lejárt protokollt az elmúlt évben hosszabbították meg nyolc évvel.

Jelenleg az ENSZ következő, hamarosan megkötendő klímaváltozás elleni egyezményét készítik elő egy két hétig tartó konferencián Varsóban. 194 ország és az Európai Unió képviselői tárgyalnak a 2015-ben Párizsban megkötendő egyezményről. 

Andy Atkins, a Föld barátai zöld csoport igazgatója elmondta: „A kormányoknak sürgősen lépniük kell, ha el akarják kerülni a katasztrófát.″

A világ szén-dioxid-kibocsátásának 48 százaléka a fejlődő világből, és benne Kínából jön egyébként, ezért Amerika és Európa azzal érvel, hogy nekik is le kell csökkenteniük a kibocsátásukat. A fejlődő országok Kínával az élen azzal vágnak általában vissza, hogy nemcsak a mostani, hanem a korábbi kibocsátás is számít, ami azt jelenti, hogy az ipari forradalom óta minden egyes tonna kibocsátott szén-dioxidért felelősséget kéne vállalnia a fejlett világnak.

„Az ezen a héten Moszkvában tárgyaló kormányoknak meg kell egyezniük abban, hogyan fordíthatják meg ezt a fejlődési irányt. A kibocsátás mértékét gyorsan és nagy mértékben kell csökkenteni, ha a további klímaváltozás mértékét két Celsius fok alatt akarjuk tartani.″ - mondta el Corinne La Quere vezető kutató.

A jelentés bemutatásával egy időben indították el a Carbon Atlas oldalt, amely bemutatja 2012 legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóit. A legtöbb szén-dioxidot, a teljes mennyiség 27 százalékát Kína bocsátja ki, a második helyen az Amerikai Egyesült Államok áll 14 százalékkal, a harmadikon pedig az Európai Unió tíz százalékkal.