Évszázadok óta rosszul ülünk a vécén

1591 és az öblítős vécé feltalálása, illetve a széles körű elterjedése a 19. században elhozta a kényelmet és a higiéniát a lakás legkisebb helyiségében csendes meditációval eltöltött perceknek. Ez azonban kellemetlen mellékhatással is járt – az orvosok szerint részben a vécén ülés pozíciója az oka a 20. század második felétől igazi népbetegségnek számító aranyér terjedésének. A statisztikák szerint a nyugati világban 50 év felett a népesség felét érinti ez a tünetegyüttes.

A kutatások egyöntetűen azt támasztják alá, az emberi anatómia úgy van kitalálva, hogy a guggoló pózban ürítsen, ahogy azt tették is őseink több százezer évig. A testünk nem kizárólag a záróizomra hagyatkozik, mint a székletet visszatartó, illetve kieresztő mechanizmus, de ott van még a bélrendszer végén egy extra hajlat is a végbél és az ánusznyílás között. Álló pózban ez a hajlat kilencvenfokos szöget zár be, ezt nevezik egyébként anorektális szögnek. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egy derékszöget bezáró kanyar állja az anyag útját. Ülő pózban ez éppen csak kinyílik, nagyjából 100 fokosra, míg guggoláskor átlagosan 126 fokos szöget vesz fel – ezt mutatta legalábbis egy 2010-es kutatás, amiben röntgenkamerával vizsgálták a különféle pózokban ürítő kísérleti alanyokat.

Minél élesebb szögű kanyaron kell átpréselnie az embernek a végterméket, az annál nagyobb erőlködéssel jár. Egy másik kutatás ezt is számszerűsítette: ülve átlagosan 2 perc 10 másodperc alatt végeznek az emberek a nagydologgal, míg guggolva 51 másodpercre csökken ez az idő. Az erőlködés tudományosabban megfogalmazva annyit tesz, nagyobb erőt fejtünk ki, és nagyobb nyomás jön létre a hasüregünkben, ezáltal a végbelünk felé vezető erek is jobban megduzzadnak. És már helyben is vagyunk: ennek az érhálózatnak a meggyengülése, a duzzanat állandóvá válása az, amit aranyérnek nevez a köznyelv. Az aranyér elterjedtsége egyébként nagyságrendekkel alacsonyabb a világ olyan régióiban, az emberek megmaradtak a pottyantós metódusnál – igaz, tipikusan ezeken a vidékeken kevésbé jellemző a sok üléssel járó életforma, ami szintén fontos kockázati tényező a betegségnél.

A Slate újságírója roppant szórakoztató 2010-es cikkében nem elégedett meg azzal, hogy a tudományos eredményeket elsorolja, úgy döntött, empirikus bizonyítékokat is szerez. Bár a vécédeszkára guggoló pózban felkuporodni elég balesetveszélyes mutatványnak tűnik, Daniel Lamettinek egy héten át sikerült különösebb balesetek nélkül a dolog (az amerikai szabvány egyébként 250 kiló teherbírást ír elő egy vécécsésze számára, szóval maga a súly a legtöbbünknek nem jelenthet gondot). A kísérlet végén azt írta, pár napig eléggé megviselte a térdeit a póz, viszont azt vette észre, hogy a szokásos 10 perces procedúra 2 percesre rövidül, így egy hét alatt akár egy órát is megtakaríthat. Ha olvasóink közül valakinek kedve támadna követni a példáját, feltétlenül számoljon be a tapasztalatairól.