Vendel
5 °C
20 °C

Csillagvizsgáló épül a Zselicben

2013.11.22. 11:02

Csillagvizsgálót épít a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. a Zselicben. Az Új Széchenyi Terv keretében körülbelül 670 millió forint uniós támogatásból megvalósuló Zselici Csillagpark alapkövét csütörtökön tették el a somogyi erdőgazdaság kardosfai ökoturisztikai konferenciaközpontja közelében.

A komplexum a Zselici Tájvédelmi Körzetben épül meg, amely 2009-ben a skóciai Galloway Forest Parkkal együtt Európában elsőként nyerte el a fényszennyezésmentes területeknek odaítélt nemzetközi Csillagoségbolt-park címet. A turisztikai mellett kutatási célokat is szolgáló 600 négyzetméter alapterületű csillagvizsgáló terveit egy építészházaspár, Erdélyi Róbert és Erdélyi-Gáspár Judit készítette.

A 2014 novemberére elkészülő létesítményben lehetőség lesz a csillagos égbolt távcsöves megfigyelésére, környezet-, illetve természetvédelmi előadások, konferenciák tartására, filmek vetítésére, valamint az erdőgazdaság munkájának megismertetésére. 2010 óta nagyon sok objektumot fejlesztettek a parkban (idén 1,7 milliárd forintból 28-at), amelyek turisztikai célokat szolgálnak. Az erdészetek 2014-ben nagyjából 600-at programot szerveznek.

Kolláth Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos tanácsadója, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedekben a települések és az ember által telepített mesterséges fényforrások számának növekedésével rohamosan csökkent azon területek nagysága, ahonnan a csillagos égbolt zavaró fényektől mentesen megfigyelhető. E kevés helyek egyike a Zselici Tájvédelmi Körzet, amely ezért is nyerte el a Csillagoségbolt-park címet.

Gyors munka lesz

Merczel István, az erdőket kezelő Sefag Zrt. osztályvezetője elmondta, a csillagvizsgálóhoz vezető út építését már most elkezdik, a csillagvizsgáló kivitelezésére kiírták a közbeszerzési pályázatot és a tervek szerint februárban elkezdődhet az építkezés. Reményeik szerint még a kitűzött határidő előtt, jövő augusztusban, vagy szeptemberben átadhatják a létesítményt.

A multifunkcionális csillagvizsgáló része lesz egy planetárium, két foglalkoztatóterem, a távcsöves megfigyeléshez távcsőkupola, egy 25 méter magas kilátó, az oda vezető út mentén pedig öt interaktív információs pontot helyeznek el. Az előcsarnokban állandó és időszaki kiállítások kapnak helyet. Környezettudatos megoldásokat alkalmaznak, így például a vizet fúrt kútból nyerik, a WC-k öblítéséhez esővizet, a fűtéshez geotermikus energiát használnak.

A látogatóknak szakemberek részvételével éjszakai túrákat, családi és iskolai programokat, az erdővel, csillagászattal kapcsolatos ismeretterjesztő előadásokat szerveznek - mondta el Berényi Andrea, a Zselici Csillagpark létesítményvezetője.