Megfékezték az AIDS-et
Egy új kísérleti gyógyszerrel sikerült laboratóriumi körülmények között megállítani a HIV-vírus terjedését. A San Franciscó-i Gladstone Virológiai és Immunológiai Intézetben végzett kutatás most először azt is kimutatta, hogy a HIV-fertőzöttek sejthalálát gyulladással kapcsolatos önpusztítás okozza.
A felfedezés a kezelések stratégiájában is fordulatot hozhat, melyben nem maga a vírus, hanem az arra adott immunválasz állhat a középpontban.
A Nature és a Science című tudományos folyóiratokban ismertetett tanulmányok szerint a gyógyszer, amelyet eredetileg az epilepszia kezelésére fejlesztették ki, sikerrel akadályozta meg, hogy a vírusfertőzés miatt elpusztuljanak az immunrendszer kulcsfontosságú sejtjei.
Az AIDS-be nem lehet közvetlenül belehalni, a kór a fehérvérsejteket pusztítja el, és így az immunrendszer végletesen legyengül. A kutatók már régóta tudják, hogy a HIV a CD4 T immunsejteket vírusgyárakká változtatja, majd megöli őket.
Azonban az új kutatás bebizonyította, hogy sokkal több sejt pusztul el anélkül, hogy ezen az átalakuláson átesne, mivel a fertőzött sejtek maguk váltják ki az immunrendszer végzetes támadását önmaguk ellen, amikor halálukkal gyulladásmolekulákat bocsátanak ki, ezzel még több immunsejtet vonzanak, amelyek szintén elpusztulnak.
A kutatók ezt a fekete lyukhakéoz hasonló láncreakciót küszöbölték ki a forgalomba még nem hozott epilepszia-gyógyszer alkalmazásával. VX-765 egy olyan enzimet blokkol, amely a kutatók szerint főszerepet játszik a tömeges immunválaszban. Korábbi kutatások azt már bizonyították, hogy a gyógyszer emberi alkalmazása biztonságos, a tudósok most arról tárgyalnak a fejlesztőkkel, hogy tesztelhessék HIV-fertőzött embereken is.