Tanulhatnánk az indián túlnépesedésből

Észak-Amerika történetének egyik legnagyobb, évszázadokon át tartó indián baby boomja a túlnépesedés veszélyeire figyelmeztet – állapította meg egy amerikai kutatás. Az észak-amerikai kontinens délnyugati részének őslakosainál i.sz. 500-1300 között megfigyelt népességrobbanást írták le a Washington Állami Egyetem (WSU) kutatói az amerikai tudományos akadémia (PNAS) lapjában – írja az MTI.

Ebben az időben érték el a fejlettség olyan szintjét a civilizáció első jellemzői, a földművelés és az élelem-felhalmozás, hogy a születési ráták „meghaladták a mai legmagasabbat is” – írták a kutatók. Születési rátának az ezer emberre évente jutó újszülöttek számát nevezik.

Ezt összeomlás és elnéptelenedés követte, ami a túlnépesedés veszélyeire hívhatja fel a modern világ figyelmét – vélte Tim Kohler, a WSU antropológusa, a tanulmány egyik szerzője. A kutatók az Egyesült Államok Négysarok-régiójának (Colorado, Utah, Új-Mexikó és Arizona határainak találkozását hívják így) több száz régészeti ásatásán talált emberi maradványok ezreinek adatait dolgozták fel, hogy segítségükkel elkészítsék a térség újkőkorszaki demográfiájának részletes kronológiáját - ismertette a tanulmányt a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál.

A kukoricát már i.e. 2000-től termesztették, de valószínűleg az alacsony termelékenység miatt hatása lassan mutatkozott meg a népességszámban, ám i.e. 400 körül már az ott lakók ebből a gabonából fedezték kalóriaszükségletük 80 százalékát. Ekkor már emelkedőben volt a születési ráta, és meg sem állt nagyjából i.sz. 500-ig.

A népességszám magas volt i.sz. 900 körül is, de a születési ráta hullámzani kezdett. Az 1100-as évek közepén hatalmas szárazság sújtotta a vidéket, amely valószínűleg elérte teherbíró képességének határait: a népesség ugyanis folyamatosan nőtt, a források azonban korlátozottak voltak.

Az 1000-es évektől 1280-ig harcok dúltak a térségben, a születési ráta azonban magas maradt. „Talán azért nem korlátozták a növekedést, mert a törzsek nagyok akartak maradni, hogy megvédhessék falvaikat és földjeiket. Nem lassítottak, hanem sokasodtak az elnéptelenedésig" – vélte Kohler. A térség északi részén akár 40 ezren is élhettek az 1200-as évek közepén, ám 30 éven belül a vidék lakatlanná vált. Az elnéptelenedés oka olyan rejtély, amelynek megfejtésére több régész áldozta már a karrierjét, köztük Kohler is. Lehet, hogy a népesség túlzottan nagyra nőtt, és nem jutott nekik elég élelem a klíma kedvezőtlenebbé válásával, amikor azonban megindult az elvándorlás, nehéz lehetett a védelemhez és az infrastruktúrához szükséges társadalmi egységet fenntartani - hangoztatta Kohler.