Gyöngyi
9 °C
9 °C

Egy cég már jelentkezett is aszteroidabányászatra

2015.07.20. 21:01

Még csak vasárnap este, vagyis alig egy napja haladt el a Föld közelében a 2011 UW158 jelű kisbolygó, máris jelentkezett egy amerikai cég, hogy szívesen kitermelné az óriási értékűre becsült platinakészleteit – írja az MTI.

Azért ez a művelet egyelőre elég sok akadályba ütközik. Kiss László csillagász az M1 tévéadó hétfő délutáni műsorában elmondta, hogy országok jelenleg nem bányászhatnak az űrben, és az is jó feladat lesz az űrjogászoknak, hogy meghatározzák az űrkereskedelemre vonatkozó szabályokat.

De nemcsak jogi akadályok állnak az űrbányászat útjában.

A jelenlegi technológia nem teszi lehetővé, hogy mondjuk robotokat küldjenek az aszteroidára, amelyek ott dolgoznának. Ehhez mindenek előtt Föld körüli pályára kellene állítani a kisbolygót, tehát az elképzelés egyelőre tudományos-fantasztikus jellegű

– mondta el Kiss László.

Ahogy mi is megírtuk, az 1558 billió forintot érő platinamagú aszteroida 2,6 millió kilométerrel haladt el a Föld mellett, ami azt jelenti, hogy hatszor távolabb volt, mint a Hold. Az átmérője körülbelül 300-600 méter, és nagyon gyorsan forog, minden 37 percben egyet fordul. Méretéhez képest rendkívüli gyorsasága alapján feltételezik azt, hogy a magja igen tömör, fémes összetételű lehet.