Lajos, Patrícia
16 °C
28 °C

Kétségbeesetten keresik Tutanhamon anyját

000 DV1362603
2015.10.12. 23:58
Meghatározatlan időre bezárták Tutanhamon sírját, alig néhány nappal azután, hogy robbant a hír: eddig nem ismert kamrát találtak a sírban, amely Nofertiti múmiáját rejtheti. A turisták egyelőre a sírkamra másolatát tudják látogatni, amelyet az eredetitől nem messze építettek fel.

Mint minden fáraó, Tutanhamon is azt akarta, hogy örökké emlékezzenek rá. De a fiatalon elhunyt egyiptomi uralkodó legvadabb álmaiban sem gondolhatta, hogy valamikor ő lesz a legismertebb fáraó. Howard Carter brit archeológusnak köszönheti hírnevét, aki 1922-ben megtalálta sírkamráját a Királyok völgyében. Azóta turisták milliói látogatják a gazdagon díszített sírt.

És pont ez a probléma: turisták millióinak lélegzetével milliónyi baktérium, pára kerül a kamrába. Napi négyszáz turistát engednek a kamrába, és még ez is soknak bizonyult, testük melege és a lámpák melege mind pusztítja a festményeket.

Emiatt döntöttek úgy az egyiptomi hatóságok, hogy építenek egy másolatot. A munkát 2009-ben kezdték meg, 3D-szkennereket használtak, hogy az eredeti kamra falait letapogassák, és minden egyes részletet, mélyedést, repedést megismerjenek. Ezzel akarták biztosítani, hogy az új sírkamra az eredetivel megegyező legyen.

Még a falakat ellepő moha sötét foltjait is lemásolták.

A falakat robot vájta ki úgy, hogy az összes repedés és mélyedés meglegyen. Az eredmény? Több nyugati régészprofesszor és újságíró járt a tavaly májusban megnyitott sírkamrában, lenyűgöző hasonlóságról beszéltek. Szinte lehetetlen megkülönböztetni a másolatot az eredetitől. Talán még jobb is, mint az eredeti, mert nincs minden üvegfal mögött, ami rontja az élményt.

A másolatot tehát tavaly májusban nyitották meg, azóta látogatható, de amíg az eredeti is nyitva volt, kevesen éltek a lehetőséggel. Most azonban csak ez a lehetőség marad a látogatóknak. Arról nincsenek hírek, hogy mennyi ideig marad zárva az eredeti sír, lehetnek hónapok, de akár évek is, hiszen részletes felújításokat szeretnének végezni rajta.

Kamrákhoz vezethetnek a repedések

A restaurálás mellett azonban egy még izgalmasabb munka is indulhat a sírban, ez pedig néhány titkos kamrának a feltárása. Nicholas Reeves, az Arizonai Egyetem egyiptológusa nyáron közzétett egy tanulmányt, amelyben két titkos, eddig nem ismert kamráról beszél. Azt állította a tanulmányban, hogy a kamra Nofertiti, Tutanhamon anyjának múmiáját rejtheti. Néhány napja megint erről beszélt a világ, amikor az egyiptomi antikvitásokért felelős miniszter is bejelentette, hogy ő is azt gondolja, Nofertiti fekszik a kamrában, és készek vizsgálatokat folytatni ennek bebizonyítására.

Reeves nagy felbontású felvételeket vizsgálva a föld szintjével kilencven fokot bezáró, egyenes vonalú repedéseket talált az északi és a nyugati falon. Ezek a repedések hasonlóak, mint amit Howard Carter talált Tutanhamon sírjának bejáratánál. A repedések szabad szemmel nem láthatóak. Biztosat persze még nem tudnak, hiszen nem nyitották meg a kamrába vezető utat. Most radarvizsgálatokat szeretnének végezni, a bejelentést pedig november 4-re időzítenék. Tutanhamon sírja felfedezésének időpontjára.

Nicholas Reeves szerint még az is elképzelhető, hogy a 19 évesen meghalt fáraó múmiáját az eredetileg anyjának, Nofertitinek készült sír előterébe temették. Talán a fiatal fáraónak rövid uralkodása alatt nem volt ideje saját sírhelyet építeni, vagy azt gondolta, tovább élhet, így nem kell sietni sírhelyének kialakításával.

Tutanhamon családjának sötét titkai

Tutanhamon a XVIII. dinasztia egyik utolsó fáraója volt, apja valószínűleg az Ehnaton néven ismert reformer fáraó volt. Ehnaton (korábbi nevén Amenhotep) igyekezett bevezetni az egyistenhitet, Aton kultuszát a középpontba állítva. Első felesége a legendás szépségű Nofertiti volt, mellszobra az ókori Egyiptom egyik leghíresebb műalkotása. Ehnaton halála után a papság igyekezett visszaállítani Amon kultuszát, Tutanhamon is ennek szentelte életét. Eddig a tények, amelyeket alá lehet támasztani történelmi iratokkal. A családot nagyon sok titok veszi körül, amely valószínűleg keveseket érdekelne, ha éppen nem Tutanhamon sírját találják meg érintetlenül egy évszázaddal ezelőtt.

De megtalálták, és Tutanhamon lett a történelem egyik leghíresebb fáraója. Nofertiti is hasonló szerencsének köszönheti hírnevét, híres mellszobrát 1912-ben találták meg Egyiptomban, azóta a szépség egyik megtestesítője. Különböző vizsgálatok azt feltételezik, hogy Tutanhamon anyja Nofertiti volt. Más források azt állítják, hogy Nofertiti csak a mostohaanyja volt a fiatal fáraónak, anyja pedig Ehnaton egyik lánytestvére, ahogy ez abban a korban teljesen elfogadott szokás volt.

Nofertiti befolyásos uralkodója volt Egyiptomnak férje, Ehnaton oldalán. Már a maga korában is legendákat zengtek szépségéről. Valószínűleg társuralkodó maradt Tutanhamon mellett Ehnaton halála után. De ez sem biztos. Egyes feljegyzésekből arra is lehet következtetni, hogy Ehnaton és Tutanhamon között uralkodott egy Szemenkharé nevű királynő. Róla viszont Reeves gondolja azt, hogy ez maga Nofertiti volt. Nofertitit halála után a neki készített sírba temették. Valószínűleg ezt a sírt bővítették ki Tutanhamon halála után, hogy a fiatal fáraót oda helyezzék. Tutanhamon sírjának díszítéséből ugyanis Reeves arra következtet, hogy királynő számára készült.

Tutanhamon híres aranymaszkja is Nofertitié lehetett, legalábbis Reeves szerint. A régész hosszú ideig vizsgálta a maszkot, és az állítja, hogy a maszk elején és belsején nem egyeznek az arcvonások. A magyarázat erre, hogy a két rész nem egyszerre készült. Eleinte csak technikai okokra gyanakodott, de később észrevette, hogy a két rész anyaga is más, más aranyat használtak. Még fülbevalónyomokat is talált a belső maszkon, de semmilyen olyan írásos emlék nincs, hogy a fáraók fülbevalót viseltek volna. Ebből következtet arra, hogy a maszk eredetileg Nofertiti számára készült.

Átvizsgálják a kamrát

Az egyiptomi szakminisztérium engedélyt adott a radar használatára, hogy feltérképezzék a sírt. A japán műszert ebben a hónapban fogják működésbe helyezni. Semmilyen kárt nem okoz majd a sírkamrákban, de segít feltárni a titkokat. Két repedést vizsgálnak meg, feltételezések szerint az egyik egy raktárba, a másik Nofertiti sírjába vezethet.

Ha tényleg Nofertitit rejti a titkos kamra, az a legfontosabb felfedezés lehet Tutanhamon sírjának megtalálása óta. Számos kérdésre adhat választ, például miért volt sokkal kisebb Tutanhamon sírja, mint a többi sír a Királyok völgyében. Magyarázatot kaphatnak a raktárakban felhalmozott kincsek is, amelyekről eddig azt gondolták, hogy korábbi fáraóktól elvett tárgyak voltak, amelyeket sebtében temettek el a fiatal fáraóval.

Nicolas Reeves nagyon szeretné megtalálni Nofertiti sírját, 1998 és 2002 között ő volt az igazgatója az Amarna projektnek. Amarna rövid ideig Egyiptom fővárosa volt, Ehnaton építtette, adta magát a feltételezés, hogy ott keressék Nofertitit. Nem találták meg.

Ráadásul nem ő, hanem kollégája Otto Schaden volt az, aki 2006-ban talált egy addig nem ismert kamrát Tutanhamon sírjának közelében. Nagy reményeket fűztek hozzá, akkor is arról cikkeztek, hogy Nofertiti sírját találhatták meg. Hét szarkofágot találtak, hat üres volt. A hetediket élő televíziós adásban nyitották ki, de csak néhány botot, agyagdarabot és aranydarabot találtak benne.

Persze vannak szkeptikusok is, Aidan Dobson, a Bristoli Egyetem egyiptológusa szerint még korai lenne arra következtetni a repedésekből, hogy kamrát rejtenek. Lehet, hogy csak a sírkamra kialakítói hagytak ott karcolásokat. Az is lehet, hogy valóban ajtót szerettek volna vájni oda, de soha nem készültek el. Számos lehetőség van, de nincs bizonyíték arra, hogy Nofertiti lenne oda eltemetve.

A kutatók többsége türelemre int. Az új technikai megoldások új felfedezésekhez vezettek, hiszen régi és ismert helyszíneket tudnak megvizsgálni új eszközökkel. Most is ez lehet a helyzet, de biztosat csak akkor tudnak mondani a régészek is, ha behatolnak a feltételezett sírkamrákba.