Magyar tudósok igazolták: tényleg folyó volt a Marson

A NASA legmodernebb Mars-járója, a Curiosity néhány éve, 2012 augusztusában érte el a Marsot, azóta végez tudományos munkát: rengeteget fényképet készít, mindenféle méréseket végez. Az óriási adathalomból pedig a tudósok az egész világon próbálják kinyerni a lényeges, fontos információkat, amelyekből választ kaphatunk a küldetés legfontosabb kérdéseire – így pár év után már egyre biztosabbakat.

Például arra, hogy valaha volt-e élet a bolygón, vagy hogy létezett-e ott folyékony halmazállapotban víz, voltak-e tavak, folytak-e folyók. Az utóbbi kérdésre sikerült most választ adnia egy magyar–amerikai közös kutatásnak, amelynek eredménye a Nature Communications című szaklapban jelent meg. A publikáció első szerzője Szabó Tímea, a BME kutatója, aki tavaly University  of Pennsylvanián kutatott, a második Domokos Gábor, a Gömböc egyik feltalálója, Szabó az ő PhD-hallgatója volt a BME-n. A csapat amerikai tagjai John P. Grotzinger, a Curiosity tudományos missziójának korábbi vezetője és Douglas J. Jerolmack,  a University  of Pennsylvania geofizikusa.

Van-e ott folyó és földje jó?

Domokos Gábor már régóta a kavicsokkal, azok töredezésével és az ebből levonható következtetésekkel foglalkozik. A Földön már több kísérletet is végeztek, amelyek alapján bebizonyosodott, hogy pusztán a kavicsok kopásából meg lehet mondani, azok honnan származnak, mekkora utat tettek meg. A pontos módszertannal korábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Mostani publikációjukkal bizonyították, hogy ezek a számítások a Marson is elvégezhetők – de azért kellett néhány csavar a történetbe, mielőtt meg tudták mondani, mi is a helyzet 225 millió kilométerrel arrébb, ahol csak egy 1,5 megapixeles digitális kamerával felszerelt rover adataiból tudtak dolgozni.

A NASA tudósai régóta sejtették, hogy a Curiosity landolási helyszínének közelében, a Gale-kráter szélén valaha folyók eredhettek, született is néhány publikáció a témában, ezek azonban nem jelentettek igazi bizonyítékot. A magyar–amerikai csapatnak azonban földi és a laboreredmények, valamint a marsi fotók összehasonlításából egyértelműen sikerült bizonyítania, hogy

 A kutatók a kavicsok formájából pontosan meg tudták mondani, mennyit vesztett a tömegéből, ebből pedig ki lehetett számolni, honnan indultak a kavicsok – az eredmények pedig pont addig a területig vezették vissza a kavicsok eredetét, ahol a tudósok eddig is sejtettek forrást. 

Fontos, hogy sikerült bizonyítani azt is, hogy a Marson egyértelműen úgynevezett szűz fragmensek láthatóak, amelyek pont ugyanolyanok, mintha a Földön lennének. Azaz, a földi számításokat lehet alkalmazni a több százmillió kilométerre lévő bolygó geológiájára is. A bizonyításhoz bonyolult matematikát használtak, Domokosék 2012-ben publikált modellje már akkor valószínűsítette, hogy egy napon majd a Marsról is többet tudunk a kavicsokból.

Gagyi képekkel kellett dolgozni

A magyar kutatók munkáját nehezítette, hogy a Marsról kapott képek nagyon rossz minőségűek voltak, mivel amikor készültek, még senki nem tudta, mire használják majd őket.

A saját, Földön és laboratóriumban eddig készült, sokkal jobb minőségű képeiket le kellett butítani a marsi képek szintjére, mert azok a dolgok, amikkel a magyar kutatók számolnak, érzékenyek a képfelbontásra. Ráadásul kétdimenziós adatokkal kell dolgozni, mert egyelőre a Marsról nem hozzáférhetőek háromdimenziós adatok.

A Curiosity fő tudósa figyelt fel a magyar kutatásra

Bár Domokos modellje valóban alkalmas volt a marsi megfigyelések bizonyítására is, ennél több kellett ahhoz, hogy magyar tudósok igazolni tudjanak valamit, amit a NASA már régóta feltételezett. A tanulmány egyik szerzője, John Gotzinger pár éve még  a Curiosity-misszió tudományos vezetője volt.

Ő hallott Szabó Tímea előadásairól, amelyek a magyar kavicsos kutatásokról szóltak, és felfigyelt rájuk: rájött, hogy pont ez kell ahhoz, hogy igazolják, hol folyt folyó a Marson. Ez nagy segítség volt a magyar kutatóknak, mert a Mars-kutatással kapcsolatban nem minden adat volt nyilvános. Előbb-utóbb nyilvánosak lesznek az űrmissziók adatai, de csak késleltetéssel, miután már megjelentették a szakcikkeket. Gotzinger viszont elmondta a magyar kutatóknak, melyek voltak azok a helyszínek, amik már nekik is szemet szúrtak.

Domokos szerint Grotzinger „a Curiosity környékét pontosan ismeri, mintha oda járna kirándulni:

Neki ez olyan, mintha én kimennék a Hűvösvölgybe – kőről kőre tudja, hogy mi van ott.

Ő és csapata választotta ki azokat a képeket is, amelyeken a magyarok már letesztelhették a modellt, és bizonyíthatták, a lefényképezett kavicsoktól 30-40 kilométer hosszan valaha tényleg folyó folyt.

Nem szokványos az sem, hogy a cikk a rangos Nature Communicationsben jelent meg: a folyóirat eddig nem foglalkozott geomorfológiai témákkal, a bírálók szerint viszont a kutatók bizonyítása annyira általános és sok mindenre használható, hogy sok mindenkit érdekelhet.

Domokos szerint egyelőre nem döntötték el, hogy megvizsgálnak-e még több helyszínt a Marson ezzel a módszerrel, vagy valamilyen teljesen új irányban folytatják a kutatásokat.