Judit, Xénia
17 °C
31 °C

A jó szülők tönkreteszik magukat

2016.03.02. 10:17

A empatikus szülőkkel rendelkező gyerekek jól dokumentált előnyökhöz jutnak: kevésbé depresszívek, agresszívek és empatikusabbak. A szülők szintén jobb önbecsülésről számolnak be. Belül viszont teljesen más folyamatok zajlanak.

Az amerikai Northwestern University kutatói kiszámolták a szülői empátia rejtett költségeit. Kiderült, hogy bár az empatikus szülők gyerekei fizikailag és érzelmileg is jobban vannak társaiknál, a szülők sejtjeiben krónikus, gyenge gyulladást okoz ez a viselkedés

A kutatók 247 pár szülőt kérdeztek meg serdülő gyerekeiről, arról, milyen gyakran és mennyire képesek megérteni a gyerekek érzelmeit, és tudnak megfelelő aggodalommal válaszolni. A kutatók emellett vérmintákat is vettek: az empatikus szülőknek és gyerekeiknek is jobbak voltak a pszichológiai tulajdonságai. Az empatikus szülők gyerekeinek mintái kevesebb gyulladásra utaló jelzőt (market) tartalmaztak. A szülők viszont pont ellenkezőleg: a mintákból krónikus, alacsony értékű gyulladás jött ki. 

A tanulmány még tavaly jelent meg a Health Psychology című szaklapban, online viszont jövő hónapban publikálják majd. Hasonló kutatást végeztek tavaly ugyanezek a kutatók:  Clinical Psychological Science című szaklapban megjelent tanulmányukban 143 pár szülőt vizsgáltak és tini gyerekeiket: empátiát és depressziót kutattak. Egy évvel később vérmintákat vettek tőlük és baktériumnak tették ki azokat, hogy az immunválaszt vizsgálják.

Ahogy a gyerekek depressziós tünetei nőttek, úgy az empatikus szülők gyulladásos markerei is. Mi lehet ennek az oka? Az empátiához szükséges, hogy saját érzéseinket háttérbe szorítsuk, így tudunk másokra koncentrálni. Ez pedig magasabb stresszel jár és magasabb gyulladással. Az empatikus szülők amúgy is hajlandóbbak feláldozni saját egészségüket gyermekükért: saját alvásukból, sportolásukból vesznek vissza, olyan dolgokból, ami enyhíthetné a gyerekek nevelésével járó stresszt.

Erika M. Manczak, a tanulmány szerzője szerint a szülőket arra is meg kell tanítani, hogyan foglalkozzanak magukkal, ha már az empátiának fizikai ára van: eleget kell aludni, sportolni kell, és csökkenteni a stresszt, akkor jobb lesz az immunreakció. „Nem önőség időt szorítani ezekre a dolgokra, hanem alapvető saját mentális és fizikai egészségükhöz” – mondta a kutató a Quarznak.