Rangos nemzetközi díjat nyert egy magyar agykutató

Farkas Eszter a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetének munkatársa, az egyetem docense. Fő kutatási területe az agyi keringés változásainak szerepe az idegrendszeri betegségek patomechanizmusában, ami hétköznapi nyelven nagyjából annyit tesz, hogy a kutató és csoportja azt vizsgálják, milyen hatással van az agyszövetekre egy agyvérzés.

Öregszünk, hát kutatunk

A kutatónő szerint az agykutatás két tényező miatt lett népszerű terület az elmúlt egy évtizedben: egyrészt egyre égetőbb problémát jelentenek az idősödő nyugati társadalmakra, vagyis az USA-ban és itt, Európában élő, egyre nagyobb tömeget kitevő idősekre jellemző betegségek, másrészt a konkrét kutatásoknak sokat segít a számítástechnika és a mérőműszerek ugrásszerű fejlődése.

Farkas kérdésünkre reagálva elmondta, hogy a díjjal járó 15 ezer eurót pont a kísérlethez használt műszerek fejlesztésére, új eszközök beszerzésére kívánja fordítani. Érdekes ugyanakkor, hogy a kutató szerint a díjat azért is kaphatta pont ő, mert sikerült egy különleges, itthon és a világban is egyedülálló képalkotó rendszert kidolgozniuk, amellyel nagy felbontásban tudják vizsgálni a különböző agyi folyamatokat. A rendszer különböző fényekkel világítja meg a mintákat, és a kutatók a fényvisszaverődésekből tudnak következtetni arra, hogy mi történik az agyban az idegsejtekkel vagy épp a keringéssel.

Farkas szerint egyelőre nem látszanak olyan töréspontok, melyekre azt mondhatnák, hogy ha odáig eljut az agykutatás, akkor nagyon rövid időn belül megoldást találhatunk a ma még legnagyobb kérdéseket jelentő betegségekre, például az Alzheimer-kórra vagy épp a stroke által okozott sérülésekre, azért vannak jelentős előrelépések.

Úgy általában nézve valóban igaz, hogy a miérteket feszegetjük, de a saját kutatásomban például pont most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol már azt tudjuk vizsgálni, hogyan lehet megállítani a bajt.

A kutató szerint a stroke-kkal kapcsolatban három fontos kutatási terület van. Az egyik a megelőzés: már régóta ismerünk biztos rizikófaktorokat, mint a dohányzás, a helytelen étrend vagy a más, életmóddal kapcsolatos problémák, vagy épp a magas vérnyomás. A második kérdéskör vizsgálja, hogy mit lehet tenni, ha már bekövetkezett a baj, hogy lehet csökkenteni egy konkrét eset hatásait. A harmadik terület a rehabilitáció, vagyis hogyan tudjuk visszaállítani a stroke miatt elvesztett vagy csökkent képességeket.

A stroke nem egy pillanat

Farkas munkája a második fázissal kapcsolatos, vagyis azt kutatják, hogy ha már baj van, hogy lehet elérni, hogy ne legyen még nagyobb baj. Munkájuk és eredményeik első körben természetesen inkább az orvosoknak jelentenek majd újdonságokat, „szakmán belüli viták és megegyezések kellenek először, és ha a szakma megállapodott abban, mi a jó, akkor lehet mindenki számára elérhetővé és általánossá tenni egy módszert”.

A kutató egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy az agyvérzés nem egy pillanatnyi vagy átmeneti állapot, a roham után maradó sérülés még nagyon sokáig növekedhet az agy szöveteiben, ami a beteg állapotának romlását is okozhatja. Munkájuk során arra keresik a választ, miért nő még akár napok elteltével is az agyban okozott sérülés. A kúszó depolarizációnak nevezett hatás azt a folyamatot foglalja össze, ahogy a folyamatosan csökkenő véráram egyre rontja a stroke által eleve komolyan megsértett területeket. A hetekig tartó, lassú sejtpusztulás az, ami miatt a sérülés egyre nő.

A kutatók munkájának eredményére alapozva olyan terápiákat lehetne kidolgozni, melyek megállíthatják az agyvérzés utáni súlyos állapotromlást, illetve segíthetnek az általában akár hónapokon át tartó rehabilitáció lerövidítésében is.

Kutató, nő, anya, de nincs sorrend

Természetesen egy, a nevében is vállaltan a nők tudományos, kutatói szerepvállalását jutalmazó és népszerűsítő díj esetében fontos megemlíteni, hogy Farkas tudományos tevékenysége mellett családos ember és anya is. Mint mondja, nem egyszerű minden területen helytállni, de úgy próbálja a legtöbbet kihozni magából, hogy mindig az adott szerepére koncentrál.

Ha dolgozom, dolgozom, viszont otthon a családommal vagyok, és nem ülök le órákra a gép elé.

Mint mondja, „nem is nagyon tudna, mert a fiam azonnal odajön, és megkérdezi, hogy mit csinálok és miért nem inkább vele vagyok”. Persze a kutató énje nem áll le csak azért, mert kilép a labor ajtaján: fejben néha továbbra is ott tud ragadni a tudománynál, de a lényeg, hogy

A kutató szerint is fontos a női kutatók helyzetéről beszélni. Mint mondja, a tradicionális szerepek nem könnyítik meg a nők pályán maradását, viszont pont az ilyen díjak, illetve a hétköznapokban érkező, kevésbé hivatalos, de ugyanilyen jelentős elismerések, visszajelzések azok, melyek segíthetnek egy anyaként és nőként is sokat vállaló nőnek rajta maradni az úton. „A díjak is jelzik, hogy jó felé haladunk, de visszajelzés látni a diákjaim sikerét, ha tudom lelkesíteni őket. Vagy mikor egy szakmai fórumon odajön az az ember, akire a szakmában mindenki felnéz, és azt mondja, hogy na igen, ez valami. Nekem sokat ad az is, hogy a nálunk dolgozó és tanuló diákok ott és velünk akarnak maradni, nem akarnak külföldre menni, mert itt is megkapnak mindent, amire szükségük van."

Bár a középiskolában még a tanulók nagyjából felét teszik ki a lányok, a felsőoktatásban, és aztán a tudományos pályán nagyon lecsökken ez az arány. Míg 2010-ben a felsőoktatásban végzők 60 százaléka volt nő, a PhD-fokozatot szerzőknél ez az arány 46 százalékra csökkent, az ugyanebben az évben kinevezett MTA-doktoroknál pedig 15 százalékra. A EU tagországaiban 33 százalék a női kutatók aránya, de van más különbség is: az EU-ban 2005 és 2011 között évente 4,8 százalékkal nőtt a női kutatók száma, nálunk 1,5 százalék volt ez a növekedési ütem.