
Az ELTE kutatóinak vizsgálatai szerint a növekvő fához hasonló szerkezet az emberi agy kapcsolatainak fejlődését írja le. A publikáció Plos One folyóiratban jelent meg. Az ELTE Matematikai Intézet PIT Bioinformatikai Csoportja évek óta foglalkozik az Amerikai Egyesült Államok egy agytudományi kutatási programja, a Human Connectome Project adatainak gráfelméleti, matematikai feldolgozásával.
2015-ben elkészítették az emberi agy összeköttetéseinek konszenzus-modelljét: a személyes változékonyságot kiszűrve, a modell csak a sok alanynál megtalálható kapcsolatokat tartalmazza, azaz az agygráf egy egyén agya helyett a közös, emberi agygráf kapcsolatait írja le. A tavalyi eredményre épül a mostani felfedezés is.
Új agymodell az ELTE kutatóitól
A modell csak a sok alanynál megtalálható kapcsolatokat tartalmazza, azaz egy egyén agya helyett az átlagos emberi agy kapcsolatait írja le.
A biológiában ritka az, hogy ugyanazon a csúcshalmazon sok különböző gráfot vizsgálnak. Az agygráfoknál azonban ez a tipikus helyzet: a csúcsok az agy szürkeállományának anatómiailag azonosított 1-1,5 cm2-es területeinek felelnek meg, és két csúcs éllel van összekötve, amennyiben egy diffúziós MRI-alapú eljárással közvetlen, idegrostokból álló összeköttetést fedeznek fel a csúcsoknak megfelelő, szürkeállománybeli területek között.
A korábban megalkotott webszerver segítségével lehet megjelentetni és ábrázolni a kisebb, illetve a nagyobb gyakorisággal megjelenő agyi kapcsolatokat, azaz az agygráf ritkábban és gyakrabban előforduló éleit.
Az ELTE-s kutatócsoport doktori hallgatója, Kerepesi Csaba a webszerver publikálása után meglepő dolgot vett észre: azok az élek, amelyek a vizsgált alanyok 100 százalékában jelen vannak, kevesebben vannak, mint azok az élek, amelyek csak az alanyok legalább 75 százalékában vannak jelen, és ezek kevesebben vannak, mint azok, amelyek legalább 50 százalékban vagy mondjuk legalább 25 százalékban vannak jelen.

Azaz, ha megvizsgáljuk azokat agyi kapcsolatokat, egyre több kapcsolatot kapunk, ahogy egyre kevesebb emberben jelenlévőket vizsgálunk. Az élek nem véletlenül, szétszórva jelennek meg, hanem egy növekedő fához hasonlóan, többnyire a már meglevő élekhez csatlakozva.
Ezt mutatja a mellékelt ábra is, a jelenségről itt megtekinthető egy animáció. Az ELTE-s webszerveren bárki saját maga is megtapasztalhatja a jelenséget, ha a „Show options” választás után a „Minimum edge confidence” csúszkát jobbról balra tolja el, és közben figyeli a megjelenő éleket.
Így fejlődik az agy?
Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói, Kerepesi Csaba, Szalkai Balázs és Varga Bálint doktoranduszok és Grolmusz Vince egyetemi tanár azt feltételezik, hogy a növekvő fához hasonló szerkezet az emberi agy kapcsolatainak fejlődését írja le. Az elsőként megjelenő kapcsolatok szinte minden alanyban ugyanolyanok, és a kapcsolatok kialakulása során az apró, egyedi különbségek fokozatosan összeadódnak, és így a később kialakuló kapcsolatok esetében az egyének közötti változékonyság már jóval nagyobb, mint az előbb kialakulók között volt.
Ha a fenti feltételezés helytálló, akkor – az agyi kapcsolatok fejlődésének leírásán kívül – az agyi kapcsolatok irányának meghatározására is alkalmazhatónak látszik a most felfedezett jelenség; erre idáig az MRI-alapú módszerek nem adtak módot.

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Kajak-kenu
Bár hemzseg a krokodiloktól, mégsem ez a legnagyobb probléma a brisbane-i olimpia egyik helyszínével
A versenynek helyet adó folyónál technikai problémák merültek fel.
14 perce
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50