Puszilgassa már meg azt a gyereket, és nyugi, nem kell tökéletes szülőnek lenni

Ha esetleg nem mond semmit Dr. Spock neve: nem Kirk kapitány barátjáról van szó az Enterprise űrhajóról, hanem arról az amerikai gyerekorvosról, aki megírta minden idők messze legnagyobb hatású könyvét a gyereknevelésről. A már címében is a józan paraszti észt hangsúlyozó kötet kerek szülinapos: 1946. július 14-én került a boltokba, és hatalmasat robbant, aztán meg még nagyobbakat, mindenhol a világban, évtizedeken át. Kilenc átdolgozott kiadása volt, 42 nyelvre fordították le, elkelt belőle vagy 50 millió példány. Egy időben minden középosztályi szülő polcán ott figyelt Dr. Spock, Los Angelestől Szófiáig – szóval nagyjából egy globális méretű Vekerdi Tamást kell elképzelni tartós kiadásban, aki egészen konkrét tanácsokkal is ellátja a szülőket.

Előtte nem volt hasonlóan átfogó útmutatás, amiben minden benne lett volna a köldöktisztítástól a dadogáson át a maszturbációig. Kicsit Benjamin Spock sikere is, hogy a gyermeknevelési irodalom önálló iparággá vált, sok tízezernyi kiadvánnyal. Maga is önálló brand lett, a legutóbbi kiadást már a szerző halála után dolgozták át.

Mielőtt Dr. Spock színre lépett, az volt az elv, hogy ne ültessék ölbe, ne puszilgassák a gyereket. A síró babát semmiképpen se vegyék fel, és komoly orvosok mondtak olyanokat, hogy az újszülöttet két napos korától el kell kezdeni szilárd táplálékhoz szoktatni, tíz hetesen kapjon szalonnás tojást és kávét – hozzá kell szoknia a felnőtt élethez. Szigorú étkezési időpont. Korai szobatisztaságra szoktatás. Az az anya, aki nem így tesz, felelőtlen, és szembemegy a modern tudomány eredményeivel – punktum.

Dr. Spock radikálisan máshogy szólt az anyákhoz. Partnernek tekintette őket, és nem a katedráról nyilvánította ki a legújabb laboratóriumi igazságot. Inkább azt közvetítette, hogy ha az ösztöneikre hallgatnak, azzal ők és a gyerekek is boldogabbak lesznek. A könyv legelső mondatában ott a fő üzenet:

Bízzon magában. Többet tud, mint gondolná.

Spock könyvének ugyan az egyik főszereplője kétségtelenül a gyerek, de a másik, és ez az igazán fontos, a szülő. Értelemszerűen ők vásárolták, forgatták és használták napi szinten, nézték, hogy az ő csemetéjük vajon „Spock-gyerek”-e, hogyan reagál a könyv javaslataira, és ők dörgölhették a gyereknevelésüket kritizáló nagynénik orra alá, hogy HÁHÁHÁ, DEHÁT ITT VAN A SPOCKBAN.

Forradalom a gyerekszobában

A könyv azonban nem érhetett volna el ilyen elemi erejű hatást, ha csak praktikus útmutatások egyvelege lenne. Sikerének az lehet a titka, hogy sokan úgy érezték, végre felszabadította, önállóvá, kompetenssé tette őket valaki. Spock ugyanis egy emancipációs klasszikus, méghozzá a szülőké: egy gyerekszobába költöztetett Marx, egy kedvesen hunyorgó Martin Luther King a pelenkázóasztal mellől, aki a szülőket megszabadítja a bennük élő pengeszájú porosz nevelőtől. Vagy mint Magyarországon mondták: végre valaki felszabadít a védőnő-fasizmus terrorja alól.

Szabad felvenni a síró babát, lehet előbb etetni, egyszer-egyszer még összekacsintva megszegni a saját szabályainkat is. Mint a neveléstörténész Pukánszky Béla írta: egyfajta „gyermekszoba-hedonizmust” kínált fel: ami jó a babának, az jó a mamának is. „A cél az, hogy a kisbabával eltöltött idő ne kényszerű kötelesség legyen számukra, hanem az élvezetek forrása”.

Évszázadokon át az anyák és idősebb nőrokonok számítottak főleg illetékesnek gyereknevelési kérdésekben, a Spock előtti fél évszázadban azonban az addig családinak tekintett ügyek professzionalizálódtak. Nem csak az iskoláról van szó, vagy hogy megszokott lett a kórházi szülés; általában is átvették az irányítást az orvosok, aztán a pszichológusok, a szociális gondozók és az egészségügyi tanácsadók. Miközben ezt fejlődésnek szokás tartani, a változás alapvető, és egyáltalán nem konfliktusmentes: ők mondták meg, mi a helyes módszer: mikor kell etetni, hogy kell altatni, számon kérni vagy szankcionálni. A szakértők, úgy tűnt, egyszer s mindenkorra legyőzik az anyákat.

Spock fő üzenete ehhez képest az volt, hogy a szülők általában maguktól is elég jók a gyereknevelésben, nem kell mindig külső tekintélyektől várni a megoldást. „Nem lesz nehéz munka felnevelni a gyereket, ha lazán veszed, bízol az ösztöneidben és követed az orvos javaslatait.” Amellett, hogy legitimmé tette „az anyai ösztönt”, sok olvasó úgy érezte, ezzel fel is menti a szülőt: nem kell feltétlenül megfeszülni, tudományos alapossággal etetni, rettegni, hogy a szakértők leszólják azt, amit maguktól csinálnának. Egyszóval nem kell tökéletes szülőnek lenni.

Próféta a családban

Ez a szakértő-celeb, aki a szakértői zsarnokság alól szabadít fel, nem ellentmondásmentes szerep. Az „ideges vagyok, mert nem tudok elég laza lenni” szindróma jegyében néhány anya azért szorongott, mert úgy érezte, nem tud megfelelni a Dr. Spock-féle modern anya-ideának: Ha a gyereknek problémái vannak, biztos mi vagyunk a hibásak, rosszul neveltük, esetleg traumatizáltuk – ők ezt olvasták ki a könyvből.

És mivel Spock a flexibilisebb nevelést képviselte a szigorú szabályok helyett, voltak, akiknek a könyv tanácsai nem voltak elég határozottak. Javallott a szoptatás (Spock ezzel is szembement a korában meghatározó nézettel), de az is elfogadható, ha valaki nem akar szoptatni – olvashatták; és általában is: így is lehet jó, meg úgyis jó – a lényeg, hogy a gyerekeket egyéniségként kezelve, és főleg: több érzelemmel próbáljuk meg kihozni a legjobbat mindannyiunkból.

Dr. Spock arra ösztökélte az olvasóját, hogy „nem kell lelkifurdalást éreznie, ha babusgatja, dédelgeti a kicsit”. Pukánszky szerint a könyv azt hangsúlyozza, hogy a legfontosabb nevelő eszköz éppen ez a szülői szeretet, „amelynek serkentő hatása elősegíti a gyermek testi-lelki fejlődését.” Ez a pszichologizáló szemlélet egyébként szintén Spock hatására terjedt el az amerikai középosztályban. Bár kerülte a szakkifejezéseket, észrevétlenül becsempészte a pszichoanalízis emberképét – Spock olvasóiból született meg a bázisa annak a terápiás társadalomnak, amelyben teljesen általános pszichológushoz járni.

Az a gyermek, aki nem kap szeretet, érzéketlen felnőtté válik

– írta Benjamin Spock, de a meglátás mögött személyes történet is van. A tehetős hatgyerekes család, amiben felnőtt, meglehetősen puritán volt, ahol szokásos büntetésnek számított, ha a gyerekeket az anyjuk akár egész napra sötét szekrénybe zárta. Gyerekei szerint Spock szülőként maga sem volt képes igazán kifejezni otthon az érzelmeit – ott nem tudott olyan lenni, mint amit a könyv képviselt. Az ugyan nem igaz, hogy mint mondták az egyik fiát öngyilkosságba kergette volna, de unokája valóban megölte magát – a skizofréniával küzdő fiatal fiú szörnyű szimbolikával apja munkahelyéről, a bostoni gyermekmúzeum tejéről ugrott a mélybe. Beteg volt, de az sem kétséges, hogy csak könyvekből nem lehet megtanulni sem élni, sem gyereket nevelni.

Dr. Spock for president

Hogy nem csalhatatlan, azt a Dr. Spock kötetek sosem titkolták. „Ez a könyv csak a mai gyereknevelés józan eszméit próbálja meg átadni, de nem tévedhetetlen” – írta. És valóban: a későbbi kiadások mindig aktualizálták, módosították, átírták a szöveget, sokszor nagyon fontos pontokon változtatva. Eleinte kifejezetten javasolta a fiúk körülmetélését, később ezt már traumatikus beavatkozásnak nyilvánította; sokáig azt támogatta, hogy a csecsemő hason aludjon, mert háton a hányás fulladást okozhat, aztán a kilencvenes években kiderült, hogy így viszont magasabb a bölcsőhalál kockázata.

Általánosabb kérdésekben is változtak a hangsúlyok, és nem függetlenül a politikától. Spock ugyanis a hatvanas években egyre inkább balos politikai mozgalmár lett. Először a Kennedy kampányban tűnt fel, de 1972-ben már maga a népszerű doktor indult el az elnökválasztásokon Nixonnal szemben egy kis jelentőségű balos párt jelöltjeként. A két esemény között harcos békeaktivista volt:

Nincs értelme felnevelni egy gyereket, ha aztán élve elégetik őket.

– jelentette ki, majd odáig ment, hogy a gyermeknevelés egyben mindig politika is. A vietnami háború elleni tiltakozó gyűléseken többször le is tartóztatták, sőt még két év börtönre is ítélték, amit aztán mégsem kellett leülnie – a vád az volt, hogy a besorozottakat a bevonulás megtagadására bujtogatta.

Politikai tevékenysége miatt a jobboldal a ‘68-as nemzedék megrontójának bélyegezte. Az ő könyvei miatt ilyenek a mai fiatalok: engedetlenek, azonnali kielégülésre vágynak, nem viselik el a fegyelmet; a szüleik Dr. Spock tanácsára mondtak le a jótékony szigorról – mondták. Ő tiltakozott, azt mondta, soha nem írta, hogy minden a gyerek igényei szerint legyen. Hogy ne magyarázzák félre a szavait, később erősebben hangsúlyozta a szeretetteljes szigor fontosságát, hogy szükség van szülői kontrollra, és hogy nem jó, ha teljesen a gyerek igényei szerint megy minden. Tiszteljük a gyereket, de cserébe mi is várjunk tőle tiszteletet – hangsúlyozta.

Dr. Spock a mából nézve nem igazán tűnik radikálisnak. Az nem kérdés, hogy a könyve ellenzi a tekintélyelvű nevelést, de azért az a teljesen gyerekközpontú felfogás sem jellemző rá, amely szerint a gyerek tudja a legjobban, hogy mire van szüksége, csak követni kell az ő igényeit. Miközben az eredeti praktikus tanácsai közül sok már idejétmúlt, a főbb elvei (erős kivételekkel, mint például a vegán étkezés favorizálása két éves kor felett, emiatt sokat bírálták) többnyire középutasnak számítanak. Ez részben a saját eredménye: az ő könyve tehet leginkább arról, hogy az elképzelései megszokottá váltak. Az 1970-es pesti kiadás után nálunk is ez lett a liberálisabb szülők bibliája – sokan vagyunk mi, Spock magyar gyerekei.