![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Juan Manuel Santos kolumbiai elnök hétfőn kijelentette, Kolumbia magának akarja a partjai közelében 1708-ban elsüllyesztett San José nevű spanyol vitorlás roncsát, annak rakományával együtt. Az elnök egy tengeri kutatóintézet megnyitóján beszélt erről, úgy fogalmazott, a törvényeket tiszteletben tartva fogják megszerezni a roncsot, de úgy gondolja ez inkább régészeti és tudományos, mint kereskedelmi projekt.
![spanish-galleon001-620wx350h](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1238/12381/123819/12381925_292a31877cb9e9f3f110bddc06b17ba6_wm.jpg)
A roncs megtalálását tavaly decemberben jelentették be, aranyból és más nemesfémekből álló rakományát pedig már 1980-ban is csaknem 3 milliárd forintra becsülték a kolumbiai kulturális miniszter által kiadott dokumentumok szerint. Az egykori spanyol armada egyik legnagyobb hajójaként számon tartott San José a brit flotta elleni csatában süllyedt el a Rosario-szigeteknél, roncsát pedig egészen tavalyig sikertelenül keresték.
A maradványokra jelenleg Kolumbia, Spanyolország és egy, a megtalálásába több millió dollárt fektetett amerikai cég is lecsapna, de hogy végül kihez kerül majd, az egyelőre a jövő zenéje. A spanyolok szerint mivel a hajó annak idején az ő zászlajuk alatt közlekedett, az erre vonatkozó ENSZ-egyezmény szerint őket illeti, csakhogy Kolumbia ezt nem írta alá. Eközben a Sea Search Armada cég azt állítja, már 1982-ben megtalálták a San José roncsait, azonban ezt semmivel nem tudják alátámasztani. (MTI)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)