Kikapcsolták a félelmet az egerek agyában
A Kínai Tudományos Akadémia kutatói felfedezték, hogy egy eddig ismeretlen idegpálya húzódik az egerek agyában. A témáról szóló tanulmányban Bo Li kifejtette, hogy az idegpálya az oldalsó (laterális) amigdalától a hallókéregig húzódik, és a tanult félelemingerek továbbítása a feladata.
Korábbi kutatások már kimutatták, hogy létezik egy, a hallókéregtől a laterális amigdaláig húzódó idegpálya, aminek az a feladata, hogy észlelje a veszélyt, és figyelmeztetést küldjön az agy megfelelő régióiba. Az új eredmények viszont azt mutatják, hogy létezik egy ellenkező irányú idegpálya is, ami a jeleket az ellenkező irányba küldi.
A kutatók két kísérletsorozatot végeztek, hogy megvizsgálják az idegpályák működését.
Optogenetikai eszközökkel rövidre zárták a jelátvitelért felelősnek tartott agyterületet olyan egerekben, akiket arra treníroztak, hogy egy hangjelzés után gyenge áramütést kapjanak. A kísérletben részt vevő, meghekkelt agyú egerek a félelem legkisebb jelét sem mutatták, amikor megszólalt a hangjelzés. A következő kísérletsorozatban egy vírussal iktatták ki a kérdéses idegpályát. A trenírozott egerek még azután sem dermedtek meg, miután meghallották a hangjelzést, vagyis láthatóan nem féltek.
Az eredmények arról győzték meg a kutatókat, hogy létezik egy korábban ismeretlen idegpálya az egerek agyában, bár fogalmuk sincs, hogy mi célt szolgálhat. A további kísérletek azt is igazolhatják, hogy van-e hasonló idegpálya az emberi agyban, bár Li megjegyezte: ha van is, annak inkább a látáshoz, mint a halláshoz lehet köze.