![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Jobban tanulnak az etnikailag színes iskolák diákjai
![063 610927884](http://kep.index.hu/1/0/1828/18283/182838/18283805_d615329c0e9967b441dbf78634501002_wm.jpg)
Jobb jegyeik lesznek azoknak a diákoknak, akik olyan iskolába járnak, ahol változatos az etnikai összetétel – erre a következtetésre jutott egy kutatócsoport a Kaliforniai Egyetem davis-i campusán (UCD avagy UC Davis) több mint nyolcszáz fölső tagozatos (10-14 éves) diák étkezési szokásainak és tanulmányi eredményeinek vizsgálatával.
A kutatás két hétig tartott, hat állami iskola diákjai öt-öt nap elteltével számoltak be iskolai interakcióikról a kutatóknak. A három államra kiterjedő kutatás során megállapították, hogy jobb lett azoknak a diákoknak a tanulmányi átlaga, akik legalább egy más etnikumú társsal költötték el szokásos ebédjüket.
A kutatók eredményei azt sugallják, hogy az iskolákban minél több lehetőséget kellene adni etnikailag változatos interakciókra az ebédidőn is túl. “Mindebben az a nagyszerű, hogy mindkét irányban működik, a fehéreknél ugyanúgy, mint a más etnikumúaknál” – mondta Adrienne Nishina professzor, a Journal of Youth and Adolescence című szaklapban megjelent tanulmány egyik társszerzője.
A kutatás szerint átlagosan egyharmad osztályzattal javult az érintett diákok átlaga (például “B+”-ról, “A-“-ra), de ezen kívül más területeken is hasznukra vált a más etnikumú diákokkal való érintkezés, így javult például a problémamegoldó képességük is.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)