Jenő
3 °C
8 °C

Azonnali védelmet ígér egy új oltási eljárás

2009.03.03. 11:44
Forradalmasíthatja az emberiség betegségekhez való viszonyát egy áttörést jelentő új oltási módszer, amely azonnali immunitást nyújt - jelentették be amerikai kutatók hétfőn.

Az orvosok közleménye szerint az új megközelítés lehetővé teszi, hogy vírusok, baktériumok, toxinok, sőt akár rákos sejtek ellen az embereknek spontán védelmet adjon. A jelenlegi védőoltások hatékonyságának kialakulásához napok vagy hetek kellenek.

A kaliforniai székhelyű Scripps Kutatóintézetben kifejlesztett eljárásnál a kétlépcsős folyamat specifikus sejteket vesz célba, és univerzális immunválaszt vált ki. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány szerzői szerint a kémiai alapokon nyugvó módszer válaszol a vakcinafejlesztések során felmerült kihívásokra. „Megközelítésünk eltér a hagyományos oltási megközelítéstől annyiban, hogy amikor megtervezünk egy antitestillesztő vegyületet, pontosan tudjuk, hogy az mivel lép majd kölcsönhatásba” – mondta Carlos Barbas kutatásvezető.

A vizsgálatokban egereknek fecskendeztek be kémiai antitestet, hogy programozott reakciót váltsanak ki, valamint egy illesztőnek nevezett vegyületet, amely felismeri a célsejteket. Ha a két lépés összehangoltan zajlik, a szervezet azonnali immunválaszt ad. „A vakcinánkban lévő antitestek mindaddig tétlenül keringenek, amíg nem kapnak utasítást testre szabott kis molekuláktól, hogy lépjenek fel egy meghatározott célpont ellen” – magyarázta a működési mechanizmust Barbas.

A módszer előnye, hogy az ugrásra készen várakozó antitestek azonnal működésbe léphetnek, amint az aktiválásukhoz szükséges vegyületet injekció vagy pirula formájában bejuttatják a szervezetbe. Barbas kiemelte, hogy eljárásuk egyaránt alkalmazható rákos sejtek, vírusok vagy akár olyan méreganyagok ellen is, mint a bioterrorizmusnál használt lépfene. A világ egyik legnagyobb magántulajdonú orvosbiológiai szervezetében elért eredményt eddig csak melanómás és vastagbélrákos egereken tesztelték. Egy amerikai gyógyszergyártó óriáscég jelenleg három klinikai vizsgálatot folytat az új megközelítéssel bizonyos ráktípusok és a diabétesz ellen.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft