Évtizedek óta kenyai hosszútávfutók uralják a világ élmezőnyét. Eddig abból indult ki a tudomány, hogy nagyobb szívük, több vérük és az izmok hatékonyabb oxigénellátása teszik lehetővé kimagasló eredményeiket. A bayreuthi egyetem kutatói azonban most bebizonyították, hogy a siker titka a futáshoz ideális izomtömeg.
A német kutatók tanulmányához tíz futó érkezett a Kenya nyugati részén elterülő fennsíkról Bayreuthba, hogy hat héten át eddzen az eredeti 2100 méteres tengerszint feletti magasság helyett 350 méteren.
Az elemzés azt mutatta ki, hogy a kenyaiak vérében ugyanannyi hemoglobin volt, mint a német kontrollcsoportéban, sőt, az idő múlásával az értékek még az alá is kerültek. A kenyaiak szívtérfogata is inkább kicsinek volt mondható.
Kiderült viszont, hogy a kenyaiak a 18 kilométer per óra feletti sebességnél gazdaságosabban futnak - magyarázta a kutatócsapat egyik tagja, Nicole Prommer. Az afrikaiaknak bizonyos sebesség esetén kevesebb oxigént használ el az izomzatuk. Ez azért alakult ki, mert az izomtömeg optimálisan alkalmazkodott a hosszútávfutás okozta terheléshez, a mozgásban nem használt izomcsoportok pedig nem igényelnek oxigént.