Agyba vezetett impulzusokkal lassítható a mozgás
A University College London kutatóinak úgynevezett transzkraniális váltóáram stimulációval (tACS) eddig ismeretlen módon sikerült befolyásolniuk az agyat. Alek Pogosyan és kollégái úgy változtatták meg az önkéntesek agyhullámait, hogy csak jóval lassabban voltak képesek mozgatni karjukat. Ehhez a kutatók az úgynevezett bétaaktivitást növelték.
A bétahullámokat, az agyhullámok egyik csoportját már többször hozták összefüggésbe a mozgás irányításával, de első ízben sikerült ezt kísérlettel kimutatni. Az agyban akkor mérhetőek bétahullámok, ha úgynevezett tónusos összehúzódások zajlanak. Ezek a tudattalan, hosszabb ideig elhúzódó izom-összehúzódások gondoskodnak például arról, hogy ébrenlétünk alatt egyenesen tartsuk magunkat.
Egy tudatos mozgás kivitelezése előtt azonban lecsökken a bétaaktivitás, erre hegyezték ki kísérletüket a kutatók. Az önkéntesek motorikus (mozgásért felelős) agykérge fölé, a fejükre rögzítettek egy elektródát, amely elektromos jeleket adott le. Ezután a résztvevőknek joystick irányításával el kellett találniuk egy mozgó kört a képernyőn.
Amennyiben a kutatók a kör elindulása előtt közvetlenül enyhén megnövelték a bétaaktivitást, tíz százalékkal több időbe telt az önkénteseknek, hogy elkezdjék követni a pontot, mint elektróda nélkül. „Ez csekélynek hangzik, mégis meglepő eredmény, ha a feszültségváltozások kis mértékét nézzük” – írták a kutatók a Current Biology című folyóiratban. Kiderült továbbá, hogy csupán a tudatos mozgásnál hatékony ez a manipuláció, a spontán reakciós időt jóval kisebb mértékben befolyásolta az elektróda.
A brit kutatók eredményei hozzájárulhatnak a sikeres Alzheimer-terápia kifejlesztéséhez, hiszen ennél a betegségnél jócskán lelassul a mozgás, ugyanakkor szokatlanul magas az érintettek agyában a bétaaktivitás. A Huntington-kór kezelésében is jól jöhet a felfedezés, a betegség egyik tünete ugyanis a kontrollálhatatlan mozgászavar.