A Pittsburgh-i Egyetem Johns Hopkins Alkalmazott Fizika Laboratórium kutatói egy 10x10-es elektródaháló segítségével megmutatták, hogy a majom pusztán agyműködése segítségével képes irányítani egy robotkart. A majom által irányított robotkar el tudott fordítani egy kilincset és elvett egy mályvacukrot.
Andrew Schwartz, a neurobiológia professzora elmondta, a kísérlet azt mutatta meg, hogy az agy által küldött üzenetek elektromos aktivitássá alakíthatók, mely által egy robotkar néhány egyszerűbb mozdulatát lehet irányítani.
A következő lépés egyrészt a technika átalakítása emberek számára. Ezt év végére tervezik, és már összetettebb mozdulatsorokat is létrehoznának vele.
Nem ez lesz az első embereken végzett kísérlet a BCI (brain-computer interface) történetében: 2004-ben, Matthew Nagle, aki nyakától lefelé teljesen lebénult, először használt BCI-t, így oldotta meg a kurzor mozgatását pusztán a gondolataival.
Schwartz évek óta dolgozik azon az algoritmuson, amely az agyi elektromos aktivitást lefordítja fizikai mozgásra. Legelőször azt mutatta be, hogy a majom gondolat segítségével mozgatni tudja a kurzort a képernyőn, majd bemutatta, hogy így egy robotkart is lehet vezérelni.