Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Biotech cikkek
Az információs hadviselésnek több megjelenési formája van, a mai felosztás szerint hét, egymás igen erősen átfedő csoportba osztható, ezek gyakorlatilag az élet minden területét lefedik. Információs hadviselési szempontból, különösen igaz ez azon országok esetében, amelyek a fejlett országok körébe tartoznak. Ezek ugyanis erősen rá vannak utalva az infokommunikáció használatára, így azon országok, akik az információs hadviselés eszközeit használják, maguk is a legsebezhetőbbek közé tartoznak.
Cikksorozatunk előző részében a Storm Worm zombigép-hálózat (más néven botnet) kapcsán vázoltuk az információs hadviselést (IW – Information Warfare), és megadtuk annak mai értelemben vett hét fő megjelenési formáját. Jelen írásunkkal kezdődően minden részterületről szólunk pár szót azzal, hogy ahogyan már említettük, ezek a területek nem önállóak, hanem erősen átfedik egymást és összefüggenek egymással.
Vezetési hadviselés „főhadiszállásának” részlete
Forrás: IWS – The Information Warfare Site
Forrás: IWS – The Information Warfare Site
A különböző, elsősorban katonai iskolák közt vita van arról, hogy vajon az információs hadviselés melyik ágából származik a többi, melyik volt az első. Az egyik iskola a vezetési hadviselésként (mások szerint kommunikáció vezérelt hadviselésként) fordított C2W (Command and Control Warfare) nevű területet tekinti úgy, mint az információs hadviselés ősét, míg mások például az elektronikai hadviselést (EW – Electronic Warfare).
A vezetési hadviselés, a C2W gyakorlatilag az információs hadviselés harcmezőn való katonai alkalmazásának stratégiája, legalábbis az USA védelmi minisztériumának definíciója szerint. Természetesen már ezzel is lehet vitatkozni, hiszen a manapság, amikor a negyedik generációs hadviselésnek (4GW – 4th Generation Warfare) köszönhetően nehéz azonosítani a békeidőt, háborús időt, harcmezőt, hadsereget, hogyan is tudnánk klasszikus értelemben véve kizárólag harcmezőn történő alkalmazásról beszélni (a 4GW-ről a későbbiekben még lesz szó, a kibernetikai hadviselés kapcsán).
Félretéve azonban a vitát, a C2W fő területei a hadvezetés elválasztása a harcoló alakulatoktól, legalábbis ami a kommunikációt jelenti, valamint a harcoló alakulatok egymás közötti kommunikációjának megakadályozása, zavarása. Mindkét terület azt a sebezhetőséget használja ki, hogy az elektronikus kommunikáció megjelenésével és annak katonai alkalmazásba való vételével az ellenség kommunikációjának zavarása, blokkolása révén az ellenség megbénítható, összezavarható, végső soron csaták, háborúk nyerhetők.
A parancsnokság és a harcoló alakulatok közötti, illetve az egyes egységek közötti modern kommunikációs hálózat blokkolása igen súlyos következményekhez vezet. Nem véletlen, hogy manapság már nem a hadvezérek elfogása az ellenség célja, hanem a parancsnoki központok bemérése, megsemmisítése, hiszen onnan irányítják a harcot.
A telekommunikáció, az informatika megjelenése tehát minden előnye mellett egyúttal új, sebezhető pontot jelent a hadviselés során. Ez igen hasonló ahhoz, amikor a hadsereget először gépesítették, hiszen akkor is új sebezhető pont keletkezett. Nem volt véletlen tehát, hogy a II. világháborúban a tankokkal, repülőgépekkel, egyéb harci járművekkel felszerelt német csapatok elsősorban üzemanyag-utánpótlást kerestek az akkori Szovjetunió területén, és fő célpontjuk a bakui olajmezők elérése volt. Az olaj nélkül ugyanis ugyanúgy megbénult volna a hadsereg, mint ma például már akkor is, ha telekommunikációjukat az ellenség sikeresen zavarni tudja. Bár, mint a későbbiekben látni fogjuk, az egyes zavarási technikák, technológiák már az információs hadviselés egyéb területeire visznek (elektronikus hadviselés, hackerhadviselés, kibernetikai hadviselés).
Szorosan az előzőekhez illeszkedik az információs hadviselés másodikként tárgyalandó területe, az úgynevezett hírszerzés alapú hadviselés (IBW – Intelligence Based Warfare). Ez az elnevezés elsőre kicsit félrevezető, hiszen a klasszikus kémkedésre gondolunk általában a hírszerzés kapcsán. Itt inkább azonban a katonai értelemben vett klasszikus felderítés, célmeghatározás és kárfelbecslés infokommunikációs eszközökkel való kiváltásáról van szó, azaz a felderítésben érzékelő szervként az infokommunikációs eszközökn alkalmazásáról, és ezúton az emberi életet veszélyeztető, emberi felderítés helyettesítéséről. A hírszerzés alapú felderítés alapvetően tehát érzékelő eszközökkel manipulál, amelyek négy fő csoportba oszthatók az érzékelés távolsága alapján: nagy távolságban tartózkodó (tipikusan az űrbe telepített), közeli helyen tartózkodó (például ember nélküli légi járműveken), helyszíni (akusztikus, gravitációs, biokémiai, optikai), illetve fegyverekre szerelt érzékelők (infravörös érzékelők, reflexiós radarok).
CNN kép egy 1998-as amerikai Védelmi Minisztériumi video alapján, amikor az amerikai és angol haderők egy iraki rádiórelé-állomást készülnek szétbombázni.
Forrás: AP/Wide World Photos
Forrás: AP/Wide World Photos
Ezen érzékelő eszközök bevetése azonban újabb sebezhetőséget jelent, mindamellett, hogy az emberi élet veszélyeztetését kiváltja, és sokkal pontosabb, feldolgozhatóbb, nagyobb mennyiségű információt szolgáltat a hadvezetésnek és a harcol alakulatoknak. A sebezhetőség itt elsősorban abban áll, hogy ezen érzékelő eszközök zavarhatók, megtéveszthetők, kommunikációjuk blokkolható, összezavarható, illetve maguk az érzékelők fizikailag megsemmisíthetők, elvágva ezzel az ezen érzékelők adataira alapozni kívánó másik harci felet attól, hogy információkhoz jusson. Megjegyezzük, hogy ez esetben a fizikai megsemmisítés is az információs hadviselés eszköze, nem igaz tehát az a tévhit, hogy az információs hadviselés csak és kizárólag a sötét szobákban, számítógépek segítségével történő pusztítást jelenti. Mint ahogyan nem igaz az a tévhit sem, hogy a ma használatos, a fentiekben vázolt érzékelő szerveket csak katonák és csak katonai célokra használják. Az információs hadviselés korában mindenki meg tud figyelni mindenkit, és sokszor eredetileg nem háborús célokra kifejlesztett eszközöket tud bevetni a megfigyelés érdekében, vagy éppen katonai célokra kifejlesztett eszközök kerülnek polgári kezekbe. Ezekre igen sok példát lehet találni, de álljon itt csak a Google Earth példája, amelyet ma már mindenki el tud érni, igénybe véve azon műholdak képeit (persze nem katonai felbontású képeket), amely műholdak nagy részét eredetileg nyilvánvalóan nem polgári alkalmazásokra szánták. És mindez visszafelé is működik, a Google Earth használatával a polgári felhasználók magukról és környezetükről a rendszerbe táplált információk hírszerzési, felderítési, nemzetbiztonsági célokra is használhatók.
Cikksorozatunk következő részében az elektronikai hadviseléssel (EW – Electronic Warfare) folytatjuk az információs hadviselés egyes területeinek ismertetését.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
