Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Birkákba költözik a lelkünk?

2009.01.27. 21:00
Nem értjük a halált. Ámulunk, szomorkodunk, félünk tőle, vagy legtöbbször tudomást sem veszünk róla. Megdöbbenve hallgatjuk azokat, akik a klinikai halál alatt szerzett élményeikről mesélnek, miközben a tudomány még csak félmagyarázatokkal szolgál.

Az ősi civilizációk és a ma élő természeti népek a halált többnyire misztikus eseményekkel hozták összefüggésbe, így szőtték bele a mindennapjaikba. A halál a legősibb és legtitokzatosabb fogalom, talán ez az egyetlen biztos tudás, amit szinte változtatás nélkül örökítettek tovább a nemzedékek, de pontos okát és következményét máig nem értjük.

A tudósok a holttesteket és a haldoklókat vizsgálják, hogy elcsíphessék a megszűnés pillanatát, és a halál okára választ találjanak, de legtöbbször csak a részfolyamatokat elemzik, ami nem ad, nem adhat kielégítő választ. A halál értelmezésekor önkéntelenül felmerül, hogy létezik-e túlvilági élet, vagy a testtel együtt minden elpusztul. Ez a kérdés, aminek megválaszolásával közelebb kerülhetnénk a halál megértéséhez. De hogy álljunk neki a kérdés megválaszolásához?

Be kell bizonyítani

Egy jelenséget be lehet bizonyítani, vagy axiómaként kell felfogni: utóbbi csak akkor lehetséges, ha annak igazsága megkérdőjelezhetetlen, de a halál utáni létezéssel kapcsolatban erről szó sincs. A bizonyítás viszont lehetetlennek tűnik, hiszen az élőlények viszonylag pontosan megfigyelhető, ha úgy tetszik axiomatikus tulajdonsága, hogy vagy élnek, vagy nem. Ha a tudós bekukucskálna a halál utáni állapotba, nagy valószínűséggel nem tudna visszatérni, hogy az eredményeket publikálhassa.

Volt, aki ennek ellenére nem bírta tovább, és kíváncsiságában megölte magát. Thomas Lynn Bradford 1921-ben megnyitotta lakásában a gázcsapokat, miután hirdetés útján talált egy spiritisztát, akivel megegyezett, hogy a halála után megidézi őt. A New York Timesnak a médium, Ruth Doran úgy nyilatkozott, hogy sikerült kapcsolatba lépnie Bradforddal, de többet nem árult el. Robert Thouless pszichológus hasonló kísérletbe fogott, 1946-ban titkosított egy szerinte feltörhetetlen üzenetet, a megfejtési kulcsot pedig médiumokra bízta mondván, hogy ha a halála után bárki visszafejti a szöveget, az minden bizonnyal kommunikált vele valamilyen módon. Amikor a tudós 1984-ben meghalt, sokan próbálkoztak a megfejtéssel sikertelenül, mígnem egy spiritiszta azt állította, hogy beszélt Thoulessel, aki időközben elfelejtette a kulcsot.

Thorwald Dethlefsen pszichológus békésebb módszerekkel kezdett bele a hetvenes években a halál utáni élet, konkrétan a reinkarnáció bizonyításába. Pácienseit hipnotizálta, a transzban visszavezette őket az első tudattalan emlékfoszlányaikig (ezek általában még az anyaméhben szerzett homályos érzetek), majd utasította őket, hogy menjenek vissza az időben addig, amíg újra nem emlékeznek valamire. Dethlefsen könyveiben a fantasztikum világába beillő esetekről számol be, állítása szerint a pszichológiai betegségekért korábbi életekben elkövetett tettekben kell keresni a magyarázatot.

Mások leegyszerűsítették a kérdést: első lépésként az egyén test nélküli részét, a lélek nyomait kutatták, talán abból a megfontolásból, hogy ha az embernek van elpusztíthatatlan része, akkor ezzel a résszel valaminek történnie kell a halál után. Duncan MacDougall például az 1900-as évek elején úgy kísérletezett a lélek bizonyításával, hogy a haldoklók segítségével megpróbálta lemérni a távozó lélek súlyát. Semmit nem talált, a később városi legendává vált 21 grammos súlyvesztés csak kitaláció. A kilencvenes években egy lelkes birkatenyésztő ismételte meg a kísérletet állataival, és úgy találta, a birkák súlya a halál pillanatában inkább megnő, semmint csökken. A New Scientist ebből arra a merész következtetésre jutott, hogy a lelkünk a halál pillanatában a halott birkákba vándorolhat.

A tudományos kísérletek általános naivitása az évek során mit sem változott, de az okok kutatása mára mintha háttérbe szorult volna, csak a jelenség közvetlen bizonyítása a cél. Legutóbb az amerikai és angliai orvosok azt találták ki, hogy huszonöt kórház sürgősségi szobáiban helyeznek el szellemtesztelő eszközöket: a beteg számára láthatatlan helyeken monitorokat helyeztek el, amiken véletlenszerű képek villannak fel. A beavatkozás után az újraélesztett és halálközeli élményt átélt betegeket megkérdezik, látták-e a képernyőn lévő fotókat, egyelőre azonban a kísérletek nem hoztak kézzelfogható eredményt. Az ötletet az 1984-es teniszcipő-eset inspirálta, amikor egy nő a szívinfarktusa után arról számolt be, hogy az utcán látott valakit, aki a bal oldalán kopott, sötétkék teniszcipőt hordott. A részletesen körbeírt cipő gazdáját megtalálták, a lábbeli hasonlósága pedig megdöbbentette a jelenlévőket.

Közeli helyeken

Mindannyian hallottunk már olyan emberekről, akik a klinikai halálban hosszabb-rövidebb időt eltöltve később érzésekről, esetenként látomásokról számoltak be. Legtöbben a haldokló testük környezetét is tisztán érzékelték, kívülről vélték látni a helyiségben tartózkodó többi embert is. Ezek a történetek pedig sokak fantáziáját megindítják.

Akit megszálltak

Volt olyan orvos is, aki állítólag visszatért, pedig nem volt részese spiritiszta kísérleteteknek. A brazil José Arigo dr. Adolphus Fritz szellemét idézte meg, hogy mindenféle előképzettség nélkül műtsön embereket, általában piszkos konyhakéssel, vagy ollóval. A csodadoktor akkora megütközést és zavart keltett a tudóstársadalomban is, hogy a kormánya 1956-ban börtönbe zárta a gyógyító embert, később azonban kegyelmet kapott. 1971-es haláláig vagdosta az embereket sterilizálatlan szerszámokkal, állítólag több százezer embert gyógyítva meg.

Nem volt ez másként dr. Raymond Moodyval sem, aki elsőként gyűjtötte össze a halál utáni élményeket 1975-ben megjelent, Élet az élet után című könyvében, melyben több mint száz, a klinikai halál állapotából visszatért vagy a biológiai halálhoz közel álló ember tapasztalatait írta le. Az élmények részleteikben különböznek, mégis számos közös elemet fedezhetünk fel a halálközeli élményekben, ahogy azokat Moody elnevezte. Ilyen az addigi élet áttekintése, az időtlenség és testenkívüliség élménye, találkozás idegen vagy éppen ismerős emberrel, és persze sokan látják a már klasszikusnak számító fényt is az alagút végén.

Moody könyvében olvashatunk egy Long Island-i asszonyról, aki annak ellenére, hogy tizennyolc éves kora óta vak volt, újraélesztése után részletesen beszámolt arról, ami körülötte történt. Elmondta, hogy néznek ki a műszerek, amiket sohasem láthatott, és az orvos ruhájának színére is jól emlékezett. Moody után számos orvos készítette el a maga interjúsorozatát hasonló betegekkel, ám az egyre halmozódó esettanulmányokat eddig nem követte átütő erejű magyarázat.

Kevin Nelson, a Kentucky Egyetem kutatója szerint a halálközeli élmények teljes egészében magyarázhatóak biológiai folyamatokkal, sőt, szerinte az emberek 40 százaléka orvosilag alkalmas az alagút végén tündöklő fény megpillantására, mivel az nem más, mint egyfajta alvászavar, amit a stressz vált ki a szervezetből. "Az élmények közös vonásaiban én biológiai hátteret látok" - mondta el a kutató, aki szerint meglepő hasonlóság van a REM-alvási szakasz (Rapid Eye Movement, az ébrenléthez nagyon közeli állapot) és a halálközeli élmények tapasztalatai között. A tudós itt az eufóriára, az alagútélményre, és a testenkívüli érzésre gondol, amik a narkolepsziásoknál is gyakran jelentkeznek. A megállapítást azzal a 110 emberrel végzett kísérlettel támasztották alá, amely során kimutatták, hogy a halálközeli élményt átélt embereknél az ébrenlét és az alvás fázisa kevésbé különül el, mint azoknál, akik nem éltek még át hasonlót.

Egy másik elmélet szerint az agy oxigénhiányos állapotában az agykárosodás elkerülése érdekében a hypoxiát megakadályozó endopszichozin nevű fehérje nagy mennyiségben szabadul fel, és izgalmi állapotot idéz elő a halántéklebenyben, amivel az emlékképek felfokozott érzékelése magyarázható, vagyis az a jelenség, amikor lepereg az ember élete a szeme előtt. Mások a megemelkedett endorfinszinttel magyarázzák a felszabadító érzéseket, és persze a szervezetbe juttatott drogokra is sokan hivatkoznak. Az elméletek azonban sántítanak: az endorfin csak az eufóriát magyarázná, a drogok pedig inkább zavaros képzeteket okoznának, mintsem a beszámolók alapján feltételezett nyugodt, felszabadult állapotot, és a többi elmélet sem illeszthető rá teljesen a megfigyelt jelenségekre.

Ezenkívül adódik a kérdés, hogy vajon ezek a válaszok melyik okra keresik a magyarázatot? A legújabb kutatások egyre gyakrabban elszakadnak a testfolyadékok és a szervezet vegyületeinek elemzésétől, és feltételezik, hogy a komplex jelenségek komplex okokra vezethetőek vissza, ezért a pszichológiát, a kultúrtörténetet vagy akár a hittudományt is segítségül lehet hívni a jelenség feltérképezéséhez. A túlélők gyakran tapasztalják egy túlvilági kísérő jelenlétét, akinek a személye legtöbbször megegyezik az adott kultúra hitvilágának prófétájával. Jung kollektív tudattalanja pontosan ezzel foglalkozik: a halál archetípusa valamennyi emberben eredendően benne van, és mindenkiben hasonló képzeteket okozhat. Jung szerint az archetípusok sokszor szimbólumokban nyilvánulnak meg, így feltételezhető, hogy az alagútélmény és a végtelenül szerető lény megnyilatkozása is az álomhoz hasonlóan egyfajta bennünk lévő reakcióként értelmezhető.

Az IANDS (International Association of Near Death Studies) szervezet 1978-ban alakult, céljuk az akkoriban egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó halálközeli élmények kutatása volt, 2008-ban pedig az angliai Southampton Egyetem indította el a AWARE (AWAreness during REsuscitation) programot, ami állításuk szerint az eddigi legnagyobb horderejű kutatás a különös élmények megértésére. "Új tudományra van szükség" - fogalmazott dr. Sam Parnia, a kísérletek vezetője, aki optimista a projekt eredményességét illetően. "Megvannak az anyagi és a technológiai eszközeink arra, hogy rájöjjünk az okokra" - tette hozzá a kutató.

Nem forradalmár voltam, hanem szerelmes

Müller Péter

Ugyan nem számít tudományos bizonyítéknak, mégis hasznos lehet a szemtanúk meghallgatása, akiket ma sem kell nagyítóval keresni. A Gallup felmérése szerint az USA-ban nagyjából nyolcmillióan estek át halálközeli élményen, közülük számos túlélő ír könyvet élményeiről, és a kutatások szerint az újraélesztett embereknek ma is nagy hányada számol be halál utáni tapasztalatokról, vagyis egyértelműen nem egy ufós-jetis divatjelenséggel állunk szemben. A Southampton Egyetem kutatói egy év alatt az újraélesztett személyek több mint tíz százalékánál jegyeztek fel halálközeli élményt. Az IANDS orvosai sok száz esetet vizsgáltak meg, és statisztikai módszerekkel már sikerült eltéréseket találni: ha a klinikai halál hirtelen áll be, akkor a testenkívüli élmény, míg a hosszabb betegséget követő szívleállás esetében inkább valamilyen emberi alakkal való találkozás dominál. Vagyis sikerült összefüggést találniuk a betegség és a halálközeli élmények között, tehát nem biztos, hogy olyan misztikus az élmények magyarázata.

A magyarországi spirituális élet egyik főszereplőjét, az író-rendező Müller Pétert is megkértük, meséljen halálközeli élményéről. "Az októberi forradalomban az óvóhelyről próbáltam meg kijutni, de csak jobbra néztem el, nem láttam az épület sarkánál álló orosz katonákat. Hátulról hat golyót eresztettek belém. Ekkor megfordultam, és pontosan láttam a gyilkosom vonásait. Aztán észrevettem a testemet is, ami arccal a járdán feküdt. Később visszatértem a testembe. Mint utólag megtudtam, úgy vittek kórházba, hogy a forradalmárok lelövöldözték az utcai lámpákat, és egy ajtólapra fektetve menekítettek ki. Én magam nem voltam forradalmár, csak szerelmes" - mondja Müller. "Azóta több mint ezer emberrel beszélgettem a halálközeli vagy a halállal kapcsolatos élményeiről, és azt mondhatom, hogy Magyarország sokkal gazdagabb ezekben a spirituális tapasztalatokban, mint azt sokan gondolnánk. A gyermekek sokszor a szülővel együtt látják a hosszú ideje elhunyt rokont és beszélgetnek vele, aztán velem osztják meg a tapasztalataikat."

Túlvilágok

A keresztény magyarázat szerint a világban elkövetett bűnöket és jótetteket a halál után mérlegelik, és ez alapján dől el, lefelé indulunk-e meg a lépcsőn a pokol bugyraiba, ahol nagyon rossz, vagy felfelé, a mennyek országába, ahol nagyon jó. Nyomasztó kimondani, de örökre.

A zsidók a halált a bűnök következményének gondolják, de a lélek halhatatlan, és a halál után az ősökkel találkozik. Mivel a bibliai kor emberének túlvilági hite nem volt túlságosan fejlett - szemben a környező egyiptomi vagy mezopotámiai hitvilággal -, ennél többet nemigen tudhatunk meg az Ószövetségből.

Az iszlám hívei nyolcszintű Jannahban (menny) és ötszintű pokolban hisznek. Aki ezen a világon helytelen cselekedeteket visz véghez, arra halála után örök kín vár.

A reinkarnáció-alapú túlvilági logika szerint a földi élet mindaddig folytatódik, ameddig a lény el nem nyeri megszabadulását a testi létezéstől, és energiája egyesül a mindenséggel, vagyis az egyén megszűnik az ismert válójában. A buddhisták, hinduk, szikhek, és a legtöbb újpogány vallás követői is hisznek az újjászületésben.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye azokról a tudományos kutatásokról, amik a különféle agyi elváltozásokkal magyarázzák a jelenséget, így válaszolt: "Annak is, hogy mi most beszélgetünk, meg lehet találni az agyi vonatkozását. De csak ezzel magyarázni mindent, az nem elégséges. Én nagyon tisztelem azokat a tudósokat, akik összetettebb válaszok után kutatnak. A klinikai statisztikák szerint kevesen tapasztalják meg a halálközeli élményt, de valójában rengeteg olyan tapasztalat van, amit az emberek nem hoznak vissza magukkal. Hasonlít ez ahhoz, mint amikor éjjel álmodunk, és reggel vagy emlékezünk rá, vagy nem. Ezenkívül előfordul, hogy a lélek kábán megy át, és odaát is sokáig eszméletlen marad még. Sokféle tudatállapot van, ezek más-más módon reagálnak."

Mint a hasonló élményeket átélt emberek személyisége általában, Müller Péteré is megváltozott az élmény hatására. Elmondása szerint az eset óta egy spirituális vezető kíséri, akivel rendszeresen kommunikál. Sőt, más halottakkal is beszélt már, régi barátai, Domján Edit és Latinovits Zoltán szellemét is megidézte, hogy a halálról és a túlvilágról közvetlen tapasztalatokat hallgasson meg. A halálközeli élményt átéltekhez hasonlóan ő is azt vallja, hogy a szeretet az élet legfontosabb célja, színpadi műveiben és könyveiben legtöbbször ezzel a kérdéskörrel foglalkozik.

Szerettük volna megkérdezni a hazai Budapest-IANDS (Revital Alapítvány) vezetőjét, dr. Liptay-Wagner Andrást, hogy a képviselje a tudományos álláspontot a kérdésben, de a titkáron nem sikerült túljutnunk. A levélváltás azonban még így is meglepő tanulságokkal szolgált, kiderült például, hogy ezekben a körökben is úgy tartják, hogy a halálközeli élményt átélt emberek valóban halottak, vagyis a jelenséget nem kísérlik meg agyi aktivitással bizonyítani, sőt, mint a levélváltásból kiderült, a hazai IANDS titkára szerint a jelenséget spirituális élményként is értelmezni kell.

Susan Blackmore

Ez a vélekedés azonban nem jellemzi általánosan a szervezetet. Megkerestük dr. Susan Blackmore-t, aki az IANDS tanácsadó testületének tagja, egyébként maga is több mint húsz évig foglalkozott a halálközeli élmények vizsgálatával. Parapszichológiából doktorált, később szkepticizmusa miatt elhagyta ezt a pályát, és sok egyéb között a halálközeli élményekkel is foglalkozott. A jelenséget saját maga is megtapasztalta, ennek ellenére a mai napig úgy gondolja, az élmény teljes mértékben magyarázható agyi folyamatokkal.

"A halálközeli élmények mélyreható, sorsfordító események, de nem a menny vagy pokol tüneményei, és semmi sem hagyja el a fizikai testet, hogy átmenjen a másvilágba. Az alagút, a testenkívüliség, fények és emlékek mind magyarázhatóak azokkal a folyamatokkal, amiket félelem, anoxia, sérülés vagy más trauma okoz az agyban. Sajnos sokan térnek vissza az ilyen élményekből azzal, hogy látták Istent, vagy valamilyen lelket, vagy a túlvilágot, és csak néhányan jutnak túl ezen, és látják be, hogy amit ők gondolnak, az lényegtelen - az univerzum egy, és nincs másik énünk. Ebben az értelemben ez az élmény hasonlít a hagyományos misztikumokhoz, vagy a Zen meditációhoz - nem azért, mert az énünk elhagyja a testet, hanem mert nincs én, ami távozhatna. Így nem is kell félnünk a haláltól, hiszen nincs énünk, ami meghaljon."

Dr. Susan Blackmore azonban nem zárta ki eleve annak a lehetőségét, hogy létezik az ismert fizikai testen kívül is valami. Mint mondta, a tudomány csak a tisztán metafizikai kérdésekkel nem tud mit kezdeni. Ha feltételezzük, hogy egy jelenség mérhető, legyen az bármilyen bizarr, egyben bizonyítható is. Állítása szerint ha van egy alagút a túlvilágba, akkor az alagútnak és a túlvilágnak is mérhetőnek, megfigyelhetőnek kellene lennie. A bizonyításra irányuló kísérletek azonban egyik esetben sem voltak sikeresek, így a lélek jelenléte, a testenkívüli vándorlás és a túlvilág létezése továbbra is csupán a hívő emberek meggyőződése.