Árpád
3 °C
12 °C

A szoptatás növeli a gyerekek intelligenciáját

2008.05.07. 10:48
1 hozzászólás
Egy kanadai tanulmány bizonyította, hogy a csecsemőként csak szoptatással táplált gyerekek később okosabbak lesznek, mint tápszeren cseperedő társaik.

A kanadai McGill Egyetem tudósai közel 14 ezer gyermeket kísértek figyelemmel, és arra a megállapításra jutottak, hogy a szoptatott babák hatéves korukra magasabb IQ-val rendelkeznek, mint a tápszerrel etetettek. Az továbbra sem egyértelmű, hogy vajon önmagában az anyatejnek köszönhető-e ez az eredmény, vagy a szoptatás aktusának is.
 
Korábban is születtek tanulmányok, amelyek hasonló eredményre vezettek, ám azoknál nem lehetett kizárni azt a faktort, hogy a gazdagabb háttérrel rendelkező anyukák jobban hajlottak a szoptatásra, és az ilyen jó családi környezet szintén pozitív hatással volt a gyerekek intelligenciájának fejlődésére. A kanadai kutatók ezért fehéroroszországi kórházakban született kisbabákat teszteltek.

Az eredmények alapján az első három hónapban kizárólag szoptatott kisbabák - akik közül sokat végül legalább egy évig így tápláltak - átlagosan 5,9 ponttal többet értek el a későbbi IQ-teszteken, mint a tápszeres kontrollcsoport. A tanáraik is úgy értékelték, hogy jelentős tudásszintbeli különbség figyelhető meg a két csoport között a csecsemőkorukban szoptatással táplált gyermekek javára.

Michael Kramer, a kutatás vezetője szerint hosszútávon a kizárólag szoptatással táplálás javítja a gyerekek megismerő képességét. Ugyanakkor elismerte, egyelőre nem világos, hogy az anyatejben keresendő a titok nyitja, vagy abban a lelki, társadalmi kölcsönhatásban, ami a szoptatáshoz kötődik. Az anyatejben zsírsavak vannak, amelyek a tudósok szerint segítik az intelligencia fejlődését, a szoptatás fizikai és érzelmi folyamata azonban szintén elősegítheti az agy fejlődését.

Magyarországon 2005 augusztusi adatok szerint a kórházból hazatérő kismamák 58 százaléka táplálta kizárólag szoptatással a kisbabáját, holott 98 százalékuk lett volna képes rá. A védőnői szakszolgálat adatai alapján a négyhónapos csecsemők 63 százalékát, a hathónaposoknak pedig a 42 százalékát szoptatták. Az illetékesek szerint ez lelki okokra, a kismamák kiegyensúlyozatlanságára vezethető vissza.

A szoptatás népszerűsítésére a magyar kórházakban, bevásárló központokban és közintézményekben meghirdették a Bababarát terület programot, ezeken a helyeken nyugodt környezetben szoptathatnak az anyukák.
(MTI)