Dr. House tantárgy lett a marburgi orvosi egyetemen

2008.12.12. 13:21 - mcs

Állást kapott a marburgi orvosi egyetemen Dr. House, a Magyarországon is népszerű amerikai televíziós filmsorozat főszereplője. Brinkmann professzornak, a korábbról ugyancsak ismert Klinika egykori főszereplőjének azonban már nem jutott hely.

Pontosabban szólva a Dr. House szemináriumi  tantárgy lett a marburgi egyetem orvostudományi karán, a Klinikát viszont az egyetem illetékesei már nem tartották arra érdemesnek.

Jürgen Schafer, az orvosi kar igazgatója - aki az egyik legismertebb német kardiológus hírében áll - egy pénteki interjúban elmondta, hogy a Dr. House-t rendszeresen megtekintik, és elemzik az orvostanhallgatókkal a heti szemináriumon, az ugyanis általános megítélés szerint hasznos kiegészítését jelenti a tantervnek.

Schafer professzor szerint a sorozat nemcsak szórakoztató és izgalmas, hanem  jóval közelebb jár a valósághoz, mint minden más, általa ismert orvosi televíziós sorozat. Olyannyira, hogy a zsémbes és nyers modorú "doki" diagnózisait mindenképp elemezni kell.

Mindez - mint a professzor vélekedett - nem jelenti azt, hogy House orvosi magatartása általánosságban elfogadható lenne, de hát filmről van szó, így az megengedett. A sorozat ugyanakkor rendkívül jól ábrázolja az egyes betegségek tüneteit, az azokkal járó panaszokat, a kezeléssel kapcsolatos elképzeléseket, s a diagnózis-felállításokat - hangoztatta az igazgató, hozzátéve, hogy a diákok egyik kedvenc tárgyáról van szó.

A professzor elmondta, hogy a sorozat egyes részeit többször is közösen tekintik meg, és leállítják a filmet, ha egy különösen érdekes, szakmai vitára okot adó jelenetről van szó. Ilyenkor a diákok a docensekkel közösen elmélkednek azon, hogy éppen mi történhetett a pácienssel, mi lenne a legmegfelelőbb terápia, és azután mindezt összevetik a Dr. House által felállított diagnózissal. Különös megelégedésre ad okot, ha a diákok által felállított diagnózis hasonló House diagnózisához.

Emellett a szemináriumon nem csupán azt elemzik, hogy  a filmbeli orvosnak igaza van-e, vagy nem, hanem általánosságban azt is, hogy miként történik egy komplex diagnózis felállítása, ehhez mennyire szükséges a  szakmai vita, illetve a kollégákkal való csapatmunka.

A magyar televízióban évekkel ezelőtt vetített Klinika főszereplőjéről, Brinkmann professzorról  azonban az igazgató már nem volt ilyen jó szakmai véleménnyel, és ezért fel sem merült, hogy ez a filmsorozat is szemináriumi tárgy  legyen. Brinkmann ugyanis annak idején már "a folyosón 10 méterről" megmondta, hogy a betegnek szívinfarktusa van - fogalmazott az igazgató.

Schafer elismerte, hogy olykor könnyű a diagnózis felállítása, de ma már az esetek túlnyomó többségében rendkívül összetett "betegségképpel" kell számolni. "Azoknak a betegeknek a túlnyomó többsége, akiket Dr. House meggyógyít, az egykori híres Fekete-erdei klinikán valószínűleg meghalt volna" - vélekedett a marburgi professzor. (MTI)

Címkék:

Kommentek

  • 2008.12.12 13:52:45PΣTΛR ..::: d(-_-)b :::.. @ Ableton Live

    zsír :D

  • 2008.12.12 14:14:15Doktor House

    yess!

  • 2008.12.12 14:24:20LastScout

    :) érdekes...

  • 2008.12.12 14:30:15OmegA404

    Ez süti... Több Houset.... mindenkinek.

  • 2008.12.12 14:47:33Tarkin kormányzó

    állat :)

  • 2008.12.12 14:48:47Lord_Valdez

    Azért én óvatos lennék, mert sok dramatizáláson megy keresztül mire filmre kerül.

  • 2008.12.12 14:50:01Sofian

    na, jó..azért a house, meg a valóság.....hát...mondjuk hogy 30%!!!

  • 2008.12.12 14:58:31Neocon

    inkább 50%

  • 2008.12.12 15:03:43totyatotya

    Bár én nem vagyok orvos, de az elég nyilvánvaló hogy a differenciáldiagnosztika folyamata tanulható. Laikus számára meggyőző (általában) a sorozat. Egyébként valamelyik DVD extráin van interjú a készítőkkel és a sorozathoz szakértő orvosokkal. Valamennyi House rész megtörtént esetet dolgoz fel, persze nyilván dramazizálva. (Még Amber esete a negyedik évad végén is valós, persze nem az orvos másnapossága, hanem ami a záróepizódban történik)

    Viszont a tünetekben, és az alapvető eseményfolyamatban igyekeznek történethűek maradni. Lehet hogy ez tényleg jól sikerült nekik, ergó tetszik a dokiknak.

  • 2008.12.12 15:05:31wildgica

    dejó dejó :)

  • 2008.12.12 15:08:01_JoE_

    ...ez a filmkészítők/forgatókönyv írók felkészültségét/odafigyelését dicséri!

    Le a kalappal előttük!

  • 2008.12.12 15:10:09raw

    En sem vagyok orvos, de gyanitom, ha egy nefrologus belibbenne egy CT/MRI laborba es elkezdene nyomkodni a konzolt, mint a sorozatban, rovid uton eltorne a kezet egy radiologus... :)

  • 2008.12.12 15:12:31totyatotya

    :D

  • 2008.12.12 15:26:15totii

    Volt már egy cikk a sorozatról, hogy a leginkább valóságos kórházi sorozat, az egyetlen valótlan része az idő, mert túl gyorsan vannak meg a tesztek, satöbbi.

  • 2008.12.12 15:51:37Grafithuszar

    Van egy blog a mediQ Ott már többször fejtegették, hogy gyakorlatilag minden eset valós, legfeljebb néhány résznél egy igazi orvos már az elején kitalálná hogy mi a baj.

    Nekem egy egészségügyis ismerősőm aki még csak nem is orvos, simán kitalálta 20 perc után hogy mi baj a beteggel az egyik részben. Amikor féreg volt a kiscsajban, valami "E" betűs érték magas volt neki, ő meg egyből rávágta hogy biztos valam féreg lesz.

  • 2008.12.12 16:06:12Bambano

    "olykor könnyű a diagnózis felállítása": jaja, ha a szemét diák megnézte a tv-ben :P

  • 2008.12.12 16:54:51demizson bobby

    Há én meg az egyik részben kitaláltam-mikor már nem bírtak az istennek se tesztelni-, hogy biopszia a következő lépés. Aszt mérnök vagyok,csókolom.

    Az viszont érdekes,ha olyan az epizód,hogy ki lehet találni,hogy a dr Háznak milyen megoldás ugrik be külső hatásra.

  • 2008.12.12 17:06:15szilárdan...

    Számomra az az izgalmas benne, hogy rendre nyomorékká, félig halottá teszi a betegeit, mire kiderül, hogy mi is a bajuk. :DDDD

    ---

    apropo: tudja valaki, lesz-e, ha igen, kb. mikor az 5. évad, magyarul?

  • 2008.12.12 17:16:30spagetti

    A diagnózis felállításának menete sok részben meg sem közelíti a valóságot.

    Kedvencem a steroid vs. antibiotikum kérdés? pfff... Minden részben ez a dilemma. Hogy a 2 együtt mért nem mehet? Ja, mert akkor nem lenne benne dráma.

  • 2008.12.12 17:51:25Virág elvtárs

    Kedves Mindenki! Azért ne felejtsük ám el, hogy egy FILM-ről beszélünk, nem egy orvosi oktatóanyagról. Mind kettőnek megvannak a sajátos ismertető jelei (pl. a filmél a dramaturgia, az orvoslásnál a szakszerűség.) A filmben a betegek sem halnak meg igazából, hanem színészek, és csak úgy tesznek. A blogban meg arról van szó, hogy nem a film alapján oktatnak, hanem elemzik azt. (Különben a MRI-ben, vagy PET CT-ben való fekvés valóban vicces. Az első részbe volt csak hiteles. :)

  • 2008.12.12 18:07:42totyatotya

    Totii - ja, bele kell zsúfolni 42-43 percbe az összes tesztet :)

  • 2008.12.12 18:31:08fátum

    spagetti: Hát persze! Sőt a legegyszerűbb az lenne, ha minden gyógyszerből kapna egy nagy adagot, akkor biztos meggyógul!

  • 2008.12.12 18:35:49ben2

    Azért vicces lenne egy Dr. House magyar verzió (amolyan Rém rendes család mintára, Szervét Tiborral):



    - Kérek egy MRI-t, a betegnek 24 órája maradt, hogy kiderítsük mi a baja!

    - Három hét múlva keddre tudok időpontot adni.

    - ...

  • 2008.12.12 18:47:53csakalila

    szilárdan...!



    valszeg jövő ősszel jön a kettesen az ötödik évad.



    de mint minden, Hauz is sokkal élvezhetőbb eredeti nyelven!

  • 2008.12.12 19:56:52repecs

    5. évd 11 részét néztem tegnap. Pedig nincs TV-m.

  • 2008.12.12 20:04:28Mike007

    Hey. Lehet, hogy doki ismerősöd rávágta, de Amerikában különösen oda figyelnek arra, hogy minden lehetséges vizsgálatot elvégezzenek mielőtt bármiféle kezelésbe/műtétbe kezdenének. Ez a kártérítési perek expanziójával magyarázható, ugyanis egy-egy zsírosabb kártérítési per a kórház csődjét is jelentheti... ilyen szempontból nekem a hiteles az ami a House-ba van.

  • 2008.12.12 20:05:24Leslieke

    repecs:



    Persze, mert illegálisan letöltötted.

    Akárcsak én.



    LOL

  • 2008.12.12 22:07:56komo

    Jon hamarosan a kovetkezo hir :



    A Szegedi Csillag bortonben kotelezo musor lett a Prison break c. amerikai sorozat...

  • 2008.12.12 22:24:13Syolos

    Lehet, hogy a szomszédnál nézte meg :P

  • 2008.12.12 23:44:23galoca_no1

    illegálisaan? filmet tölteni nem illegális,nem?:)



    egyébként jövő szeptembertől lesz folytatás

  • 2008.12.13 19:38:54Rocko-

    2008.12.12 18:35:49 ben2

    ezen felröhögtem, kösz. :D

    mondjuk utána eszembejutott, h tényleg ez a valóság. ismerek olyan esetet, h a beteg már meghalt, mire kapott időpontot.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!