A társasági élet, lazítás segít a szellemi leépülés csökkentésében

2009.01.20. 10:50 - munkvera

A szociálisan aktív embereknél, akik könnyen veszik a stresszt is, 50 százalékkal kisebb valószínűséggel fejlődik ki szellemi leépülés, mint elszigetelten, stressz alatt élő embertársaiknál, állítják a svéd Karolinska Intézet kutatói. "Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a krónikus stressz befolyásolhatja az agy egyes részeit, például a hippokampuszt, ezáltal elbutuláshoz vezet. A mi megállapításaink azt jelzik, hogy a nyugodt és nyitott személyiség szociálisan aktív életmóddal párosulva tovább csökkentheti a demencia kialakulásának veszélyét" - nyilatkozta a Neurology című szakfolyóiratban megjelent dolgozat vezető szerzője, Hui-Xin Wang. Szerte a világon mintegy 24 millió ember él emlékezetromlással, tájékozódási zavarokkal és más, az Alzheimer-kórt vagy a szellemi leépülés más formáit előjelző tünetekkel. Szakértők szerint a demenciával sújtott emberek száma 2040-re a négyszeresére nőhet, ami különösen fontossá teszi az állapot kialakulásának jobb megértését.

A stockholmi kutatók tanulmányukba 506 idős embert vontak be, akik az első vizsgálatnál nem mutatták a demencia jeleit. Az önkéntes egészségét, életmódját hat éven keresztül követték nyomon. Ez alatt 144 embernél figyeltek meg szellemi leépülést, azoknál azonban, akik szociálisan aktívan és kevésbé stresszelten éltek 50 százalékkal kisebb kockázattal jelentek meg a demencia tünetei. "A jó hír, hogy az életmódhoz kapcsolódó tényezőkön változtathatunk, szemben a genetikai okokkal, melyeket nem kontrollálunk" - értékelte Wang. E kezdeti eredményeket azonban további vizsgálatoknak kell követniük annak megértésére, hogy a mentális hozzáállás pontosan hogyan befolyásolja a demencia kockázatát. (forrás: MTI)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Négy lövés
    Evanovich, Janet: Négy lövés Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!