Eltávolíthatók a rákot okozó gének az őssejtekből

2009.03.06. 12:29 - MTI

Az emberi bőrsejtekből génbevitellel előállított őssejtek rákot okozó hatását előzheti meg amerikai kutatók új eljárása, amelyet a Cell című szakfolyóirat csütörtöki számában ismertettek.

Az embrionális őssejtek körüli etikai problémák miatt több kutatócsoport próbálkozik évek óta azzal, hogy emberi bőrsejteket bírjon rá néhány gén segítségével: alakuljanak pluripotens őssejtté (iPS). Ehhez általában vírusokat használnak szállítóeszközként, a beépített gének azonban a későbbiekben rákot okozhatnak, és a sejtek több ezer génjével megjósolhatatlan eredménnyel léphetnek kölcsönhatásba.

A massachusettsi Whitehead Bioorvoslási Kutatóintézet munkatársai olyan módszert fejlesztettek ki, amelyben Parkinson-kóros emberek bőrsejtjeibe vírusvektorral három gént juttattak be, majd miután elvégezték újraprogramozási feladatukat, eltávolították azokat. Így extragének nélküli embrionális őssejtekhez hasonló sejthalmazt nyertek.

Ezeket egyelőre nem használhatják a Parkinson-kórban elpusztult agysejtek gyógyító célú pótlására, mert a biztonságos emberi alkalmazás még várat magára. Dirk Hockemeyer, a kutatás résztvevője azonban hangsúlyozta, hogy új gyógyszerek laboratóriumi tesztjére azonnal használhatók az újraprogramozott emberi sejtek.

Címkék:

Kommentek

  • 2009.03.06 13:42:59zolikal

    Szerintem -sajnos- még legalább 20 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez az őssejt beültetéses gyógyítás biztonságos is legyen. Addig -talán- meglesz a rák ellenszere is.

  • 2009.03.06 17:38:31repacska

    Zolika!

    Aki időt nyer életet nyer!Épp őssejt beültetés után lábadozunk és minden kutatás reményt ad.Talán megérjük a 20 évet is, még:)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!