Egyedülálló római kori üvegtálat találtak brit régészek, akik egy ókori temetőt tárnak fel London régi városfalán kívül. A millefiori üvegtál a Kr. u. II-III. századból származik, és csipkés szélű kék "virágszirmok" - millefiori: ezer virág - százaiból áll. A régészek szerint, amikor kiemelték a földből a tálat, az élénkvörös színben pompázott, a tekervényes mintát átlátszatlan vörös üvegbe implikálták. Ám ahogy az üveg kiszáradt, az élénk karmazsinvörös szín fokozatosan eltűnt. A talaj nedvessége csaknem két évezreden át megőrizte az eredeti színt, amely a tál pereme körül nyomokban még mindig látszik.
"Fantasztikus, hogy az üvegtál épségben átvészelt csaknem két évezredet, ez egyedülálló a Nyugat-római Birodalom történetében" - hangsúlyozta Jenny Hall, a Museum of London római kori gyűjteményének kurátora.
Az üvegtálra 2,5-3 méter mélységben bukkantak London keleti részén, Aldgate kerületben, valamivel kívül a régi városfalakon. A római törvények szerint ugyanis tilos volt a városfalakon belül temetkezni. Az üvegtálat egyéb sírmellékletekkel együtt egy fakonténer mellett találták, utóbbiban egy feltehetően tehetős római polgár hamvai voltak, aki a birodalom egyik távoli helyőrségében, Londiniumban szolgált. A régészek a sírmellékletek között több agyagedényre bukkantak, valamint olyan üvegcsékre, amelyekben egykoron a testápoláshoz nélkülözhetetlen illatosított olajat tárolták.
Guy Hunt szerint, aki a féléves feltárásokat irányította, az ókori temető hatalmas területet foglal el. "Senki sem tudja, valójában mekkora a temető, egyes vélemények szerint területe elérheti a 16 hektárt, ám jó része fölött jelenleg épületek és utak vannak" – mondta. A temető feltárt részén eredetileg viktoriánus házak álltak, amelyeket a második világháború alatt tettek a földdel egyenlővé. Később a területen parkoló volt, amelyet most be akarnak építeni, ez a terv tette lehetővé a régészeti feltárásokat.