Az általános felfogás szerint a biológiailag lebomló műanyag szatyrok, amelyeket számos hipermarket bocsát a vásárlók rendelkezésére, környezetbarát termékek: titkos komponensük révén pár hónap után megsemmisülnek, egyszerű molekulák alkotta mikroszkopikus részecskékké bomlanak le, amelyeket boldogan fogyasztanak el baktériumok és gombák. Az európai műanyaghulladék-hasznosító ágazatot képviselő szervezet, a European Plastics Recyclers azonban arra figyelmeztet, hogy ezek a zacskók több kárt okozhatnak a környezetnek, mint hasznot.
Az oxo-biodegradációs úton lebomló műanyag oxigén és napfény hatására semmisül meg az elenyésző mennyiségben hozzáadott fémek, például kobalt, vas vagy mangán révén. Akadnak azonban kutatások, amelyek arra utalnak, hogy mégsem bomlanak le olyan gyorsan, mint ahogy előállítóik állítják. Másrészt azért előállítani szatyrokat, hogy azok majd megsemmisüljenek, ökológiai bűncselekménynek tűnik.
A lebomlás nagymértékben függ attól, hova kerül a zacskó az életpályája végén. Ha eltemetődik egy szeméttelepen, valószínű, hogy egyáltalán nem bomlik le, hiszen nem éri sem oxigén, sem fény. Ezenkívül egy amerikai zacskótípus tanulmányozása során kiderült, hogy a hőmérséklet és a páratartalom is befolyásolja a lebomlás sebességét. Hűvös időben lassabb, párában pedig szinte megáll a folyamat.
Nemrégiben egy svéd tanulmány azt is kimutatta, hogy a mangánt tartalmazó polietilén lebomlása abbamarad, ha komposztba kerül, valószínűleg a mikroorganizmusok által termelt gázok hatására. Tehát ez sem jó megoldás.
Az adalékként használt fémekről a legtöbb gyártó azt állítja, csekély mennyiségekben adagolják csak a műanyaghoz, egy amerikai tanulmány szerint viszont az egyik zacskótípus nagy mennyiségű ólmot és kobaltot tartalmazott, ami megkérdőjelezi az anyag környezetbarát voltát. A European Plastics Recyclers ezenkívül azzal érvel, hogy a műanyag szatyrok előállítása olyan sok energiát és olajat emészt fel, hogy megsemmisítésük gazdasági és ökológiai nonszensz.