30 éve halt meg Öveges professzor

2009.09.02. 13:48 - MTI

Harminc éve, 1979. szeptember 4-én halt meg Öveges József Kossuth-díjas tanár, fizikai szakíró, a természettudományos ismeretterjesztés kiemelkedő alakja. 1895. november 10-én született a Zala megyei Pákán, tanítócsaládban. A győri bencésekhez, majd a kecskeméti piaristákhoz járt gimnáziumba, 1912-ben lépett be a piarista rendbe. 1919-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett a budapesti egyetemen, 1920-ban pappá szentelték és a rend gimnáziumaiban tanított. 1946-ban kilépett a rendből, s a Közgazdasági Egyetem tanárképző intézetének fizikatanára lett, 1948-tól 1955-ös nyugdíjazásáig a Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára volt.

Első könyvét még Tatán írta 1929-ben, Időjóslás és időmeghatározás címmel, amelyre az előfizetőket neki kellett összegyűjtenie. Az 1950-es évek első felétől írásaival, könyveivel, rádió- és televíziós sorozataival megalapozta az új magyar természettudományos ismeretterjesztést. A teljesen képzetlenek számára is érthetően magyarázta el a bonyolult kísérleteket, sokat egyszerű eszközökkel, egy konyhaasztalon is el lehetett végezni. Szuggesztív tanáregyéniség volt, a televízió 1957-es megnyitóműsorában már félórát kapott, amelynek igen jó visszhangja lett. Ezután 12 éven át mutatta be közérthető, ízes magyar nyelven fizikai kísérleteit a képernyőn - milliók érdeklődését keltve fel a hangtani, hőtani, fénytani és elektromos jelenségek iránt. Havonta jelentkező műsora igazi tévésztárrá tette, a televízió 100 kérdés - 100 felelet című műsorát is vezette 1958-69 között. 1946-os megalapításától szerzője, később szerkesztője volt az Élet és Tudomány című lapnak.

Öveges a kísérletező fizikatanítás, a népművelés kiemelkedő szószólója volt. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban (TIT) filmvetítéses előadásokat tartott, kezdeményezésére épült fel Bocskai út és a Zsombolya út sarkán a TIT Természettudományi Stúdiója. Az itteni tudományos játékszobát egyfajta „Csodák palotájának” képzelte el, ahol szülők és gyermekek együtt ismerkedhetnek a természet törvényeivel. Másik nagy álma a tudománybarát körök létrehozása volt, ezek a mai napig működnek. Öveges irányításával valósultak meg az új típusú tudománynépszerűsítő programok Magyarországon.

1948-ban kapott Kossuth-díjat fizikai kísérleti eszközök olcsó előállításáért, 1962-ben Bugát Pál emlékéremmel, 1970-ben SZOT-díjjal tüntették ki. Több mint harminc kötete jelent meg, válogatott írásai Nagy Öveges-könyv címmel 1989-ben láttak napvilágot. 1995-ben, születésének századik évfordulóján került forgalomba a munkásságának legfőbb értékeit bemutató CD-lemez, két éve legkedvesebb kísérleteit bemutató dvd-sorozat is napvilágot látott, amelyet a professzort bemutató portréfilm tesz teljessé. Az 1979. szeptember 4-én elhunyt Öveges József nevét több iskola és intézmény viseli, Tatán szobra áll, emlékét őrzi az Öveges József fizikai tanulmányi verseny, melyet az általános iskolák nyolcadik osztályosai és gimnazisták számára hirdetnek meg.

Kommentek

  • 2009.09.02 13:53:20Merlin 1

    Gyerekkorom legkedvesebb emlékeihez tartozik a "Heki" kutya! Nyugodjék békében kedves Tanár Úr!!

  • 2009.09.02 14:14:52Sikin

    Nem értem, nem szeptember 2-a van? Ezt miért nem lehetett valóban a halála évfordulóján, szept. 4-én kitenni?

  • 2009.09.02 14:32:38partyface1973

    Hah, egy értékelhető információhoz is lehet kommentelni az Indexen. Jót tett a környezetváltás.

  • 2009.09.02 14:38:34tardyl

    Nem lépett ki a rendből, élete végéig piarista szerzetes volt; egyébiránt idős korában a Mikszáth téren ebédelt a piaristáknál.

  • 2009.09.03 07:00:02Veg_

    És a Heki kutya kijön! :-D
    A TIT sajna nagyon leromlott, a klubok még müködnek, de tojnak ránk, lenyelik a pénzt - bár a megállapodásban ez van -, évek óta nem tartanak kiállitást, holott korábban ez évi kétszer mindig megtörtént...
    Forogna a sirjában, hogy jobban foglalkoznak az ismeretterjesztésnél pl. terembérléssel autóvezetéshez :( Nem az a baj, hogy azzal is, hanem hogy mára már szinte csak azzal, a többi le van... Pedig mi is fizetünk, csak nem annyit, mint az autós oktatás :(

  • 2009.09.04 08:50:51crazyfish

    Szép megemlékezés...csak azt nem értem sokszor miért nincs legalább 1 FÉNYKÉP az adott személyről??? ennyire kicsi az internet fényképalbuma???
    Nekem a szódáspatronos kisérlete maradt meg s persze a Heki kutya....Kedveltem az Öreget!!!!

  • 2009.09.04 09:24:2258múltam

    Nagyon köszönöm (bizonyosan nem egyedül), hogy ilyen cikk is kerül az Indexbe. Semmit sem von le Öveges József elévülhetetlen érdemeiből, ha megjegyzem, hogy tanár volt, nem professzor. Az utóbbi cím kinevezéshez van kötve, nem értékrend. A fizika népszerűsítésével tett annyit a tudományért, mint sok professzor, fájó hiányát mutatja a rengeteg kóklerség, ami körülvesz bennünket. Az Indexet itt dicséret illeti meg: természettudományos, elsősorban a fizikával foglalkozó rovatuk színvonalas. Bárcsak sok más rovatuk csak negyedannyira volna igényes, tisztelet a kivételnek. A cikk nívója megmutatkozik a kommenteken is: se flame, se ordenáré szövegek...

  • 2009.09.04 10:27:47nana12

    Én is nagyon szerettem, csuda helyes kis öreg volt.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!